Kialakulhat-e igaz szerelem egy-két kattintással?

Ma már csöppet sem számít különleges állapotnak, ha a házasságkötések harmincéves kor felett történnek meg. A válások után egyedül vagy gyermekeikkel élő nők és férfiak párkeresése nem akadálymentes. Számos webes társkereső oldal létezik, melyek egyszerűen elérhetők, kényelmesek, tét nélküliek.

Ráadásul a valakihez való tartozás illúzióját is keltheti a levelezgetés, a bókolgatás, a csevegés, méghozzá otthonról, kényelmesen, smink és frizuraigazítás vagy épp borotválkozás nélkül.

Nagyon sok egyedülálló, elvált nőnek és férfinak nincs ideje, alkalma vagy késztetése szórakozóhelyekre, baráti összejövetelekre járni. Sokan panaszkodnak arra, hogy nem is tudják, hol találhatnának manapság ismerkedésre alkalmas helyeket, programokat. Más az igénye a 30-40 éves, illetve a 40-60 esztendős, s az a feletti korosztálynak. A világhálón történő ismerkedés alapvetően a társadalmi problémáink tükrei lett; a felgyorsult tempó mellett szinte már észre sem vesszük, hogy falakat húzunk magunk köré, hogy néha kikukucskáljunk a picinyke résen: hátha valaki mégis bekopog hozzánk.

Megszólaló riportalanyaim nevük megváltoztatásával járultak hozzá történeteik közreadására.

Egy régi ismeretség

A gimnazista fiával élő, elvált Márti 48 éves volt, amikor a szerelem szerelőhívás alkalmával, egy gyermekkori barátja személyében megérkezett az életébe:

Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor a csengetésre ajtót nyitottam, és ott állt velem szemben Zoltán, a férfivá érett hajdani kisfiú. Álltunk, néztünk egymásra, s azon nyomban éreztem, hogy elvarázsolódtam. Zoltán sem mondott mást, csak köszönt, és lélegzetvisszafojtva állt. Végül is ő törte meg a csendet. Megkérdezte, hogy adhat-e két puszit, hiszen legalább 30 éve nem találkoztunk. Nagyon idétlennek éreztem magam, és persze, hogy röpült egymásnak a két-két puszi. Akkor az illatát is megéreztem, és azt gondoltam, ez a kapcsolat vagy gyönyörű lesz, vagy nagyon szövevényes.

Zoltán nem volt tolakodó, inkább visszafogott, mégsem titkolta, hogy szíven ütötte őt is a találkozásunk pillanata. Olyan zavarban voltam, hogy azt sem tudtam hirtelen, milyen szerelési és bekötési munkákat kellene elvégeznie. Így előbb hellyel kínáltam, próbáltunk beszélgetni, de nekem nem csak a szívem remegett, hanem a hangom is. Neki sem volt könnyű palástolnia az érzéseit. Nem értettem, hogy 30 év után miként és honnan tódultak elő a kamaszkorra emlékeztető melengető érzések.

Megtudtam, hogy Zoltán válófélben van, rengeteget dolgozik, későn ér haza, amit megunt a felesége, akit sosem csalt meg. Van egy kislánya, tengernyi beteljesületlen vágya, és 38 éve maga mögött. Nem panaszkodott, sosem szokott. Azt mindketten tudtuk, hogy fiatalabb nálam, de ekkor még nem volt jelentősége, mintahogyan a családi ismeretségnek sem. Két hónapig hatalmas testi-lelki szerelemben éltünk, titokban. Majd jött a hidegzuhany, amikor egy alkalommal váratlanul betoppant hozzám, és idegesen bevallotta, a felesége kér még egy esélyt, és napokon belül visszaköltözik Zoltánhoz a kislányukkal együtt.

"Megfordult velem a világ. Sírtunk. Aztán sietett tovább, és annyit mondott, bocsássak meg, nagyon szeret, de a családját nem hagyhatja. Megértettem."

Szűk egy év múlva ő keresett, hogy tanácsot kérjen. Annyi könnyet elsírtam, hogy szinte meg sem rezdültem, amikor megérkezett. Tartózkodó voltam. Ő viszont nem. Hagytam. Ma sem bántam meg. Ráadásul a felesége végképp faképnél hagyta. Elváltak. Találkozgattunk, sokat beszélgettünk, de a családi barátság miatt sosem vállalta fel a kapcsolatunkat.

Ma beszéltünk legutóbb. Barátok maradtunk, igaz, még mindig bármi megtörténhetne, és csodálatos is lenne, ezt tudjuk mindketten. Ez azonban nem történhet meg, ami borzalmas érzés, mert mint mondja: „Nem akar kihasználni”. Mosolygok ilyenkor. Aztán megbeszéljük, hogy folytatjuk, és hogy majd keres. Így is történik. Közben mindig arra bíztatom, hogy ne vesszen bele a munkájába, ismerkedjen, és találja meg a hozzá illő, becsületes nőt. Erre ő rendre visszakérdez: hol keresse, és hol van ilyen nő? S ez épp 3 éve tart.

"Lehetne kapcsolatom, de oly sok önző, kiszámíthatatlan férfi van a világon, mint amennyi nő. Azokról már nem is beszélek, akik a közösségi oldalon történő kétszeri beszélgetés után feleségül akarnak venni."

Néha azt mondom, nem keresem, mégis vonzom a sérült pasikat, vagy én vagyok túlságosan óvatos. Okkal, mert a házasságomra csúnyán ráfizettem minden tekintetben. S milyen furcsák a férfiak? Az exférjem a 8,5 éve történt válásunk ellenére gyakran kereste a visszautat hozzám. Nem komolyan, csak próbaképpen. S ami végképp megdöbbentett: a nemrégen kötött, sokadik házassága előtt többször arra kért, legyek a szeretője a felesége mellett, mert képtelen lemondani rólam. Hogy mit szóltam? Elküldtem neki SMS-ben egy remek pszichiáter nevét és telefonszámát.

Fő az óvatosság

Gábor középvezető egy hazai nagy cégnél. 10 éve vált el, 59 éves, a lánya felnőtt, a volt feleségével szinte semmiféle kapcsolatot nem tart.

Néhány társkereső oldalon megtalálható a portréja és rövid, lényegre törő bemutatkozása. Válása óta egyszer élt élettársi kapcsolatban két évig, de úgy érezte, hogy az intellektusban sem hozzá illő hölgy csak kihasználta. Igaz Gábornak nincs kocsija, sem hatalmas vagyona, de mégsem stimmelt az értékrendjük. Azóta a munkájának él, elfoglalt, kissé bizalmatlan, távolságtartó, ám megfontolt, jóképű, bölcs férfi. Akkor miért nem talál társat?

„Azt vallom, hogy előbb alaposan meg kell ismerni a másikat, és nem is feltétlenül személyesen. Beszélgetni kell, levelezni, felmérni a helyzetet, hogy ideákat kerget-e a másik, vagy úgy fogadna el, ahogy vagyok. Nem sok nővel randiztam, de végtelen csalódás volt mind. Vagy túl modorosak, vagy nem őszinték, vagy a külsőségekre építik az életüket. Voltak kedvesek, de butácskák, sérült lelkűek és sérült önbecsülésűek.

Jelenleg van egy kellemes levelezőpartnerem, aki közel egy év távlatából bizonyára joggal szeretne találkozni velem, de én óvatos vagyok, nem kapkodok. Időm sincs. Ő megüti azt a mércét, ami kellemes és értékes lenne számomra, de attól félek túlidealizált, és csalódást okoznék neki. Ötször már majdnem találkoztunk, de valami mindig közbejött, sosem megfutamodás volt az ok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nehezen is adnám fel a megszokott, bejáratott életvitelemet, és magam sem tudom, hol találnék helyet benne egy párkapcsolatnak. Noha a gyöngédségre, a szeretetre, a gondoskodásra vágyódom én is.”

Fontos az önbecsülés

Tóth Barbara, klinikai szakpszichológus szerint sose kapaszkodjunk abba a hamis feltevésbe, hogy egy adott személy nélkül nem lehetünk boldogok, főként, ha a másik nem becsül bennünket. Ez néhány randi vagy levélváltás után kiderül. Az erősnek mutatkozó, de érezhetően komoly kisebbrendűségi érzésben szenvedő férfiak, vagy éppen nők sérülékenységét csakis az őszinte, türelmes és értő odafigyelés hozhatja egyenesbe egy újonnan éledő párkapcsolatban. Ez persze a saját akaratuk nélkül nem működik. Ők ugyanis a gyermekkorban meg nem kaptak szeretet, és elszenvedett sérelmeik miatt gyakorta hárítanak, miközben épp a boldogságra vágynak.

Tovább Párkapcsolatok - Elvárás és megfelelési kényszer

A nőket megérteni valóban nem könnyű, hiszen olykor maguk sem tudják, és nem is értik lelki tipródásuk okát. A nő szívéhez a lelkén át vezet az út. Ehhez viszont idő kell és türelem mindkét fél részéről. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a két nem különböző gondolkodásmódját is kölcsönösen követni kell. A nőknek nagyon fejlett az empátiás készségük és az intuíciójuk. Ezért fordulhat elő, hogy az ismerkedés elején a nők váratlanul lemondják a megbeszélt randit, mert a kellemesnek tűnő férfiról legalább három rossz érzés ötlik fel bennük, amelyek okát korábbi levelezésekben, telefonbeszélgetésekben keresik. Ez is jól példázza, hogy személyes találkozás nélkül, otthon ülve és a világháló társkereső oldalait fürkészve lehetetlen igaz szerelmet, tartós kapcsolatot kialakítani.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Tóth Barbara, klinikai szakpszichológus