Tabutémák az orvosnál - Hogyan beszéljünk a szexuális problémáinkról?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfogalmazása szerint a szexuális egészség az általános egészség (testi, lelki és szociokulturális jó közérzet) megnyilvánulása a nemi életben. Ebből következik, hogy ha valakinek valamilyen szexuális panasza van, akkor elképzelhető, hogy az általános egészségével sincs minden rendben. De ne rohanjunk ennyire előre!

Tekintsük át, milyen esetekben fordulhat elő, hogy a páciensnek szexuális témákról kell beszélnie az orvosával.

• Ez a kérdéskör teljesen egészséges páciensek esetén is érintendő pl. gyermekvállalás, fogamzásgátlás, mesterséges megtermékenyítés, várandósság stb.

• Aztán előfordulhat gyógyszeres kezelések alkalmazásakor, amikor az előírt gyógyszer mellékhatásaként jelentkezik valamilyen változás.

• Ezen kívül a szexuális zavarok jelentkezhetnek egy betegség részeként (diszfunkciókat okozhat például az érelmeszesedés vagy akár a cukorbetegség is, de nem elhanyagolhatóak a nemi úton terjedő betegségek sem).

Láthatjuk tehát, hogy gyakorlatilag nincs kivétel, minden egyes páciens esetén szóba kellene kerülnie a témának. Ez napjainkban mégsem így történik.

Vajon miért kerüli mind orvos, mind beteg az ilyen jellegű beszélgetést?

A tapasztalatok szerint a legtöbb páciens azért nem mer előhozakodni a témával, mert úgy gondolja, nem illik ilyesmit szóbahoznia. A betegek nagy része gátlásos ezzel kapcsolatban és ezen az sem segít, hogy mai világunkban (pláne hazánkban) még mindig él a szexuáltabu.

Az emberekben többféle tévhit él, melyek miatt ugyancsak nem mernek kommunikációt kezdeményezni szexuális életüket befolyásoló panaszaikról. Nézzünk néhányat ezek közül!

• Vannak, akik azért nem említik a szexuális jellegű problémákat, mert úgy gondolják, hogy nincs is probléma. Például az idősebb betegek jellemzően belenyugodnak, hogy az esetleges változások a koruk miatt jelentkeznek. Vagy hosszabb idő óta fennálló panaszok esetén, a páciens azokat már nem is tekinti panasznak.

• Van olyan, aki a teljesítményéről nem mer nyilatkozni azért, mert azt gondolja nem elég jó. Ennek a hátterében az állhat, hogy az emberek nagy részének tulajdonképpen nincs reális információja arról, hogy mi is számít jónak vagy legalábbis normálisnak. Ennek alapvetően két jelentősebb oka is lehet. Az egyik az, hogy bár nem így kellene lennie, mégis nem, vagy nagyon keveset beszélünk ezekről a dolgokról embertársainkkal (lásd szexuáltabu). A másik pedig, hogy vannak olyan korosztályok, akik a szexuális élettel kapcsolatos információikat nagyobbrészt a pornográf tartalmakból szerzik. Ennek az a hatása, hogy ezek az emberek az ilyen filmekben látottakhoz „mérik” magukat, irreális elvárásokat támasztva így önmagukkal esetleg partnerükkel szemben.

• Gyakran a páciens úgy véli - például egy kardiológus ajtaján belépve -, hogy ugyan miért kellene neki tegyük fel a merevedési zavarairól beszélni, amikor a magas vérnyomása miatt utalták be a rendelésre. Ezek a betegek tehát azt gondolják, hogy az orvos úgysem tudna segíteni a problémán, ígyhát inkább nem hozzák szóba a témát, ha nem muszáj.

Ha valaki mégis elszánná magát és hangot adna problémáinak, kérdéseinek, akkor a rendelkezésre álló kevés idő, mások (pl. asszisztensek) jelenléte és a kiszolgáltatottságtól való félelem őt is elriasztja.

Az orvosok gyakran úgy vélekednek, hogy nem szeretnék pácienseiket kellemetlen helyzetbe hozni, netalántán ilyesmivel „zaklatni”, de nem ritkán előfordul, hogy felkészületlennek érzik magukat, és az is megeshet (sajnos), hogy előítéletekkel rendelkeznek. A szexuális problémák így tehát gyakran ki sem derülnek, így aztán megoldásukra sem kerülhet sor.

Hogyan lehetne mégis megvitatni ezeket a kérdéseket?

Fontos a beszélgetőpartnerek bizalma és természetessége. Hiszen hogyan is lehetne valamit érdemben átadni, ha közben feszengünk vagy kényelmetlenül érezzük magunkat? Mindkét fél részéről előnyös ha „lazán”, természetesen tud beszélni a témáról. Ilyen formában orvos rákérdezhet a szexuális működésekre az anamnézis felvételeként vagy egy konkrét probléma felvetésekor, a páciens pedig válaszol, épp olyan könnyedséggel mintha a bolti eladónak sorolná, hogy mely termékeket kéri. Persze ez korántsem ilyen egyszerű.

Megeshet, hogy az orvos egyáltalán nem tér ki az adott témára. Ilyenkor nagy valószínűséggel fel fog tenni egy összegző kérdést (pl. „Van még valami, amit el szeretne mondani?”), na ekkor érdemes páciensként összeszednünk magunkat és felvetni az esetleges problémát.

Ha túl vagyunk ezen a nagyon fontos kezdeti lépésen, akkor máris jön a következő dilemma. (az „Elmondjam-e?” után a „Hogyan mondjam el?”). Gyakran előfordul, hogy mind a beteg, mind az orvos keresik a szavakat az ilyen jellegű kommunikáció során. (Feltehetőleg ez éppen amiatt van így, mert a téma tabunak számít, nem kerül szóba minden egyes esetnél). A páciensek nagy része nem tudja milyen jellegű szavakat használjon, amikor a nemi szervéről, a szexuális együttlétről vagy a szexuális identitásáról kell beszélnie. Az orvos sincs könnyebb helyzetben, fel kell mérnie a beteg (egészség)értését, hozzáállását, beállítottságát stb., ahhoz hogy eredményesen tudjon kommunikálni.

Tovább Problémás a magyarok egészségértése - Miért gond ez?

Az orvos számára talán annyi könnyebbség adódik, hogy biztonsággal használhatja a szakkifejezéseket (pl. vagina, ejakuláció stb). Ez azonban csak addig működik, amíg páciense meg is érti azokat. Ha ez nem így történik, akkor azt hiszem arra mondják hogy „falra hányt borsó”, hiszen a páciens összeszedte magát, hogy beszéljen a problémájáról, az orvos remélhetőleg legjobb tudása szerint kigondolta a megoldást, majd meg is osztotta ezt betegével, csakhogy latinul…

Ezen persze lehet segíteni: a páciens megkérheti az orvosát, hogy magyarázza el mit jelent az a kifejezés amit nem ért, vagy megpróbálhatja összefoglalni saját szavaival a szakember „mondókáját”, így lehet felmérni ugyanis azt, hogy mindent megértett-e, és hogy a fontosabb dolgokat fel tudja-e idézni.

Persze rengeteg kifejezés van még, amit bármelyikünk használhatna, de vannak köztük olyanok, amelyek bizonyos esetekben inkább kerülendők. Ott vannak például a gyermeknyelvi kifejezések (pl. fütyi, nuni stb.). Nem túl hiteles. Pláne nem, ha esetleg az orvos száját hagyják el ezek a szavak. Aztán van egy sor vulgáris kifejezés, ami a szexualitáshoz kapcsolható (a példáktól ezesetben eltekintek).
A leghatásosabb lehet, ha az információcsere résztvevői egyértelmű és közérthető magyar kifejezéseket használnak (pl. közösülés, hüvely, hímvessző, előjáték stb.).

Az eszmecsere végére érve fontos meggyőződni arról, hogy egyik beszélgetőpartner sem rendelkezik kétségekkel. Az orvosok általában ilyenkor teszik fel azt a bizonyos összegző kérdést, amiről már esett szó, a páciensnek pedig lehetősége van az „útközben” felmerülő kérdéseire választ kapni.

Bővebben Bővebben a szexuális egészségről a WEBBeteg egészségportálon

Forrás: WEBBeteg
Sluch Martina, orvostanhallgató
Lektorálta: Dr. Pilling János, pszichiáter szakorvos

A cikk megírásához felhasznált irodalom:

• Dr. Pilling János-Orvosi kommunikáció, valamint
• Dr. Pilling János: Kommunikáció szexuális kérdésekről című előadásának anyaga