A testmozgás csökkenti a sóérzékenységet

Medipress
megjelent:

Egy új tanulmány szerint a testmozgás ellensúlyozhatja a sóban gazdag étrend a magas vérnyomásra gyakorolt negatív hatását.

A kutatók kimutatták, hogy minél többet mozog valaki, annál kevésbé emelkedik a vérnyomásuk a sóban gazdag étrendre adott reakcióként.

Azok esetében, akik keveset mozognak, a vérnyomás nagyobb mennyiségű nátriumbevitel esetén nagyobb mértékben emelkedik – számolt be a tanulmány társszerzője, Dr. Jiang He, a New Orleans-i Tulane Orvostudományi Egyetem epidemiológiai tanszékének vezetője.

Egy kissé meglepő, de ez az első olyan kutatás, amely kifejezetten a testmozgás, a sóérzékenység és a vérnyomás közötti összefüggést vizsgálta. Ha végiggondoljuk, logikusnak tűnik, mert azt már korábban is tudtuk, hogy a testmozgás csökkenti a vérnyomást.

A kutatócsoport eredményeit szerdán tette közzé az Amerikai Szív Társaság atlantai konferenciáján.
A magas vérnyomás, vagyis a hipertenzió a stroke első számú kóroka. Mivel a sófogyasztást összefüggésbe hozzák a magas vérnyomással, az Amerikai Szív Táraság ajánlása szerint naponta legfeljebb 1500 milligramm nátriumot szabad fogyasztani.

A testmozgás és az étrendi só magas vérnyomást okozó hatása közötti összefüggés kiderítése érdekében a kutatók 1900 (38 éves átlagéletkorú) férfit és nőt vizsgáltak Észak-Kína egyik vidéki térségében. Egy hétig napi 3000 mg nátriumot fogyasztottak, aztán egy másik héten sóban gazdag étrendet követtek, amely napi 18 ezer mg nátriumot tartalmazott.

Amikor az alacsonyról a magas nátriumbevitelre váltottak, azokat, akik legalább 5 százalékos emelkedést tapasztaltak szisztolés vérnyomásukban, a „magas sóérzékenységű” kategóriába sorolták.

A legtöbb testmozgást végző alanyok esetében 38 százalékkal alacsonyabb volt a magas sóérzékenység kialakulásának kockázata, mint a fizikailag legkevésbé aktív csoportban.

A kutatók úgy összegezték a kísérlet eredményeit, hogy a testmozgás végzése jelentős, független és folyamatos egészséges hatást gyakorol a sóérzékenység és a magas vérnyomás kölcsönhatásának mértékére.

Tudta?
A sóbevitel legnagyobb része azon ételekben található, amelyeket készen megvásárolunk: például a kenyérben, a készételekben, konzervekben, felvágottakban. Bővebben a sószegény étrend érvédő hatásairól

Medipress

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest