A túlzott sófogyasztás kockázatai

MTI
megjelent:

A túlzott sófogyasztás nemcsak a vérnyomást emeli, hanem a halálozás kockázatát is növeli - állapították meg amerikai szakértők, akik szerint azt is igazolták, hogy a nátrium erősen veszélyes, ám a kálium sói sokat javíthatnak az egészségen.

Az amerikai táplálkozástudomány tanácsára mind több készétel csomagolásán nemcsak a benne lévő fehérje-, zsír- és szénhidráttartalmat tüntetik fel, hanem a nátrium- és káliumtartalmat is.

Quanhe Yang és munkatársai azt vizsgálták, hogy a napi nátrium- és káliumfogyasztás milyen mértékben befolyásolja a szív- és érrendszeri halálozást. Ehhez az anyagot az amerikai táplálkozási adatokat összegyűjtő tanulmányból emelték ki, melynek harmadik szakasza 1988-ban indult, és 12 267 felnőtt életmódját dokumentálja.

A kutatók a tanulmány résztvevőinek egészségét csaknem 15 éven keresztül követték. A vizsgálat kezdetén mindenkivel személyes megbeszélést folytattak és megvizsgálták a résztvevőket, ennek részeként 24 órás adatfelvétellel a a táplálkozási szokásokat figyelték meg, amelyet a csoport egy részénél később megismételtek.

Ajánlott fogyasztás

Az amerikai ajánlás szerint a napi nátriumfogyasztás 1500 milligramm alatt egészséges, a káliumból viszont legalább 4700 milligramm bevitele ajánlott. A vizsgálat szerint a vizsgálatban részt vevő férfiak nátriumfogyasztása átlagosan 4233 mg, káliumfogyasztása 3373 mg, a nők 2918, illetve 2433 milligrammot fogyasztanak nátriumból és káliumból.

Ez azt jelenti, hogy mind a férfiak, mind a nők több nátriumot és kevesebb káliumot fogyasztottak, mint az ajánlott mennyiség. A számok pedig azt mutatták, hogy napi ezer milligramm plusz nátrium 20 százalékkal növelte a halálozás kockázatát, ugyanennyi káliummal több pedig ugyanilyen mértékben csökkentette a halálozás esélyét.

Az adatok elemzésének további finomítása azt bizonyította, hogy a káliumbevitel növelése kifejezetten javította a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ez megmagyarázza, hogy a sok káliumot tartalmazó gyümölcsök és zöldségfélék bőséges fogyasztása mérhetően szívet védő étrend.

Nátrium

A nátrium a szervezetben számtalan folyamatban vesz részt: folyadékháztartás szabályozása, izomműködés, idegrendszerben az ingerület átviteli folyamatok, sav-bázis egyensúly fenntartása, szénhidrát-és fehérje anyagcsere, ozmotikus nyomás fenntartása. Amit a nátriumbevitelről tudni érdemes>>

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest