Adj esélyt az életre! - Ismerd fel a szívelégtelenség tüneteit!

Diamond Agency
megjelent:

A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) a Szívelégtelenség nap alkalmával szeretné felhívni a lakosság figyelmét a betegség tüneteire és veszélyeire. A Társaság – csatlakozva az Európai Kardiológus Társaság nemzetközi szintű kezdeményezéséhez – ugyanakkor tudatosítani kívánja, hogy a szívelégtelenség kezelés hiányában akár halálhoz is vezethet.

A Társaság május 10-ét jelölte meg a betegséggel való törődés intenzív tudatosításának napjaként, azonban azt is szeretné elérni, hogy az emberek ne csupán 24 óráig érezzék fontosnak szívük egészségét, hanem egész életük során fordítsanak rá kellő figyelmet. Egyetlen törődésre fordított nap csupán a szívelégtelenség elleni küzdelem kezdete lehet, a hangsúly pedig a folyamatos odafigyelésen van.

A szívelégtelenség és tünetei

Számos szívbetegség vezethet szívelégtelenséghez. Idővel a koszorúér betegség és a magas vérnyomás fokozatosan felemészti a szív erejét, és túl gyenge vagy túl merev lesz ahhoz, hogy kellőképpen megteljen és pumpáljon. A szívelégtelenség és tünetei

A szívelégtelenség a szív működésének zavara, melynek következtébena szív nem képes normális pumpafunkcióját – azaz a vér szövetekhez, illetve szövetektől történő elszállítását – a megfelelő módon ellátni. Ennek következtében a szervezet szervei, szövetei nem jutnak a normális működésükhöz szükséges oxigénhez és tápanyaghoz. Emiatt a beteg fáradékonyságról, nehézlégzésről, esetleg lábdagadásról számol be. Enyhébb esetekben ezek a tünetek csak terheléskor, súlyos esetekben azonban már nyugalomban is jelentkeznek - hangsúlyozta dr. Nyolczas Noémi a Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és szívizombetegségek munkacsoportjának elnöke.

A szívelégtelenség kezelése

A szívelégtelenség rendszerint egy krónikus betegség, amely élethossziglan tartó kezelést igényel. A kezelés segítségével azonban az elégtelenül működő szív megerősödhet, és a szívelégtelenség tünetei javulhatnak. A szívelégtelenség kezelése

A nemzetközi adatok alapján a felnőtt lakosság mintegy 2-3%-a szenved szívelégtelenségben. A 65 év fölöttiek körében a betegség megjelenése akár elérheti a 10%-ot is. Az elmúlt 15 év terápiás sikerei ellenére a betegség progresszív és magas halálozású. A diagnózis felállítását követő 4 éven belül a betegek közel 50%-a meghal, ugyanakkor a legsúlyosabb állapotú betegek fele nem éri meg az egy évet sem.

Éppen ezért nagy jelentősége van a prevenciónak. Fontos az egészséges életmód, a megfelelő táplálkozás, a rendszeres testmozgás, az elhízás elkerülése, a káros szenvedélyek – a dohányzás, az alkoholfogyasztás - mellőzése, melyek segítségével számos szív- és érrendszeri betegség kialakulása megelőzhető. Ezek betartásával csökkenthetjük a szívelégtelenség kialakulásának valószínűségét is, ami az esetek döntő többségében már valamilyen meglévő szívbetegséget követően alakul ki.

Amennyiben nem sikerült elkerülni a szív- és érrendszeri betegség (magas vérnyomás, koszorúér betegség stb.) kialakulását, akkor ennek észlelését követően járjunk rendszeres orvosi kontrollokra, szedjük az orvos utasításainak megfelelően fölírt gyógyszereket.

A szívelégtelenség tüneteinek (nehézlégzés, lábdagadás stb.) észlelésekor pedig azonnal forduljunk orvoshoz.

A szívelégtelenség kezelése meglehetősen összetett feladatot ró az orvosokra, amely az optimális gyógyszeres terápián túl magában foglalja a különböző eszközös kezelési módok alkalmazását. Ezek javítják a betegek panaszait, életminőségét, s meghosszabbítják élettartamukat. Azonban azokban az estekben, amikor a betegeknél a gyógyszeres, illetve az eszközös terápia ellenére továbbra is súlyos panaszok állnak fenn, van, akiknél lehetőség van műszív kezelés, illetve esetleg szív transzplantáció alkalmazására.

Mint Dr. Nyolczas Noémi hangsúlyozta - nagyon fontos, hogy a betegek megfelelő szintű betegellátásban részesüljenek, ez azonban - tette hozzá - leghatékonyabban és legmagasabb szakmai színvonalon csak egy jól szervezett gondozási program keretében az úgynevezett szívelégtelenség ambulanciákon valósítható meg. A gondozás sarkalatos pontja a betegoktatás, amelyet a diagnózis felállítását követően azonnal meg kell kezdeni, ugyanakkor a beteg gondozása során végig folytatni kell.

Az elmúlt években az egyetemi klinikákon, kardiológiai centrumokban, számos megyei kórház kardiológiai osztályán alakultak meg szívelégtelenség ambulanciák, amelyek által a betegek magas színvonalú ellátásban részesülnek.

Ma Magyarországon 250-300 ezer ember szenved szívelégtelenségben. Évente mintegy 30-35 ezer az újonnan diagnosztizált esetek száma. Ugyanakkor 45-65 százalékra tehető a korábban szívelégtelenség miatt kórházi felvételre kerülő betegek körében az egy éven belüli újabb kórházi kezelés aránya. Minél idősebb valaki, annál nagyobb az esélye a betegség kialakulására, amely megfelelő kezelés nélkül fokozatosan romlik, végül halálhoz vezet.

A Társaság annak érdekében, hogy javítson a fenti statisztikai adatokon, valamint, hogy megvalósítsa a betegek tájékoztatásával kapcsolatos céljait, országos méretű kampányt indít, amelyben a helyi kardiológusok is aktívan kiveszik a részüket. Minden régióban és megyében a sajtó képviselőinek rendelkezésére áll egy olyan szakorvos, aki a lehető legszélesebb körű tájékoztatást tud nyújtani a szívelégtelenség témakörét illetően –fűzte hozzá Nyolczas Noémi.

A kardiológusok mellett az orvosi rendelőkbe elhelyezett információs szórólapok, plakátok, betegtájékoztatók is a szívelégtelenségben valamilyen módon érintettek segítésére állnak. Ezek mellett a Társaság online felületen is gondoskodik a betegek informálásáról, melynek révén igyekszik azt a tudásbázist megteremteni és biztosítani, amely szükséges a betegség jobb megértéséhez és a téves hiedelmek eloszlatásához. A szívelégtelenség ugyanis – habár nem gyógyítható betegség – kezelhető, amellyel gondos odafigyelés mellett jó életminőségben együtt lehet élni.

A Magyar Kardiológusok Társasága a betegséget az év 365 napján szeretné a társadalom figyelmének középpontjába állítani, de a Szívelégtelenség Napon különösen nagy erőket kíván mozgósítani annak érdekében, hogy az embereket a helyes életvitel irányába terelje.

(Diamond Agency)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest