Mozgással az érszűkület ellen

Debreceni Egyetem
megjelent:

Hazánkban mintegy fél-egymillió ember szenved érszűkületben. A későn felismert betegség akár az alsó végtag elvesztéséhez is vezethet.

Érszűkület

Sokunk számára a rák nem vitatottan az első számú halálozási ok a világban. Kiderült azonban, hogy ez nem teljesen igaz. A fő halálok, mind Magyarországon, mind pedig világszerte a szív- és érrendszeri megbetegedések. Érszűkület - a szívünk csendes gyilkosa

Az általános érelmeszesedés egyik formája a perifériás verőérbetegség, vagyis az érszűkület, amely főként az alsó végtag verőereiben jelentkezik.

- Ha az alsó végtagban már kialakult az érszűkület, az kiterjedt érelmeszesedésre utal, ezért háromszor nagyobb a valószínűsége az infarktus és a stroke kialakulásának. A keringészavarok pedig a végtag elvesztéséhez is vezethetnek – szögezi le Soltész Pál, a Debreceni Egyetem Angiológiai Tanszékének vezetője.

Az érszűkület első jele a terheléskor jelentkező fájdalom a vádliban és a combban. A páciensek arra panaszkodnak, hogy párszáz méter megtétele után meg kell állniuk, mert görcsös fájdalmat éreznek. Ha még ebben a stádiumban fordulnak orvoshoz, akkor a folyamat lelassítható. Legsúlyosabb esetben azonban az érszűkület nyugalmi állapotban is erős lábfájdalmat és sebeket okoz. A magas vérnyomás, a cukorbetegség, a zsíranyagcsere-zavar, a szervezetben lévő krónikus gyulladásos folyamatok is hajlamosítanak a betegségre.

- A cukorbetegek különösen veszélyeztetettek, hiszen az idegkárosodás miatt ők nem érzik a lábfájdalmat, így sok esetben későn mennek orvoshoz, amikor már csak amputációval menthető meg az életük – mondja a professzor.

Az érszűkület egyszerű, fájdalommentes vizsgálattal – a felső és az alsó végtagban mért vérnyomás értékéből adódó boka-kar indexből – kiszűrhető. Ötven-hatvan év felett évente egyszer érdemes ilyen szűrővizsgálaton részt venni, illetve a háziorvossal a bokán az erek tapinthatóságát ellenőriztetni.

A betegség megelőzésére legfontosabb a dohányzás elhagyása és a rendszeres fizikai aktivitás, főként az alsó végtagot terhelő séta és kocogás.

Az érszűkület nap alkalmából a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság az ország hét városában szervezett ingyenes szűréseket. A Debrecen Plázában a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Angiológiai Tanszékének munkatársai várták az érdeklődőket tanácsadással és boka-kar index méréssel.

(Debreceni Egyetem)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg összeállítás - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász és Dr. Tóth Sára Rebeka
WEBBeteg - Dr. Tschürtz Nándor, belgyógyász, kardiológus, lipidológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Érközpont és WEBBeteg - Dr. Antal Szilvia, érsebész és Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest