Az aszpirinszedésre vonatkozó ajánlások a szívbetegségek megelőzésében

DRportal
megjelent:

Több szakmai szervezet megváltoztatta az acetilszalicilsav (aszpirin) tartalmú gyógyszerek szedésére vonatkozó pozitív ajánlását a szívinfarktus és a stroke elsődleges megelőzésére.

Egy 1988-ban a New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban közzétett mérföldkőnek bizonyult tanulmány arról számolt be, hogy az acetilszalicilsavat szedő 40-84 éves amerikai férfi orvosok körében megdöbbentő, 44%-os csökkenés volt tapasztalható a szívrohamok számában.

2018-ban azonban három tanulmány (ASCEND, ARRIVE és ASPREE) megkérdőjelezte az állítólagos előnyöket. Az eredmények szerint a gyógyszer csak 11%-kal csökkentette a szívinfarktus kockázatát a vizsgálati alanyok körében, ugyanakkor a kis dózisú aszpirint szedő betegeknél 58%-kal nőtt a gyomor-bélrendszeri vérzés (gyomorfekély, nyombélfekély), valamint 31%-kal a koponyán belüli vérzés kockázata.

Az új bizonyítékok eredményeként két egyesült államokbeli szakmai szervezet, az American College of Cardiology és az American Heart Association is árnyaltabb ajánlásra mérsékelte az alacsony dózisú aszpirinnel kapcsolatos korábbi ajánlásokat.

Ezek szerint:

  • Az alacsony dózisú aszpirin megfontolandó megelőzési céllal a 40 évnél idősebb felnőttek körében, az egyéni tényezők és a rizikófaktorok figyelembe vétele mellett.
  • Egy 60 év feletti beteg esetében, akinél magas az ártalmas kardiovaszkuláris kimenetel kockázata, aki nem képes leszokni a dohányzásról, és akinél nem valószínű, hogy vérzési problémát tapasztal, a kezelőorvosa aszpirint javasolhat az infarktus és a stroke kockázatának csökkentésére.
  • A betegeknek továbbra is szedniük kell az alacsony dózisú aszpirint, ha már átéltek szívrohamot, stroke-ot, pitvarfibrillációs eseményt, vagy ha már szükségük volt stentekre. Azoknál a betegeknél, akiknél stent van, vagy akiknél nagy a kockázata a stroke kiújulásának, az acetilszalicilsav hatóanyag csökkentheti a trombózis kialakulásának kockázatát.

A módosított ajánlások szerint tehát az ismételt bekövetkezés megelőzése érdekében továbbra is jótékony hatású a kis dózisú acetilszalicilsav szedése, elsődleges megelőzési céllal ugyanakkor fokozott kockázat esetén, illetve vérzésekkel kapcsolatos problémák hiányában mérlegelendő az alkalmazása.

Részletesen Aszpirin - Amit tudnunk kell róla

Forrás: DRportal/Medscape

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Kardioközpont - Dr. Jenei Zsigmond Máté, belgyógyász, kardiológus
WEBBeteg - Molnár Judit, újságíró-szerkesztő
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Ács Gábor, oxyológus †
Trombózisközpont - Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest