Rendszeres alkoholfogyasztással a koszorúér-betegségek ellen?

MTI
megjelent:

A rendszeres alkoholfogyasztás mintegy egyharmadával csökkenti a koszorúér-betegségek kockázatát a férfiaknál egy csütörtökön megjelent spanyol tanulmány szerint.

A Heart című brit orvosi folyóirat online változatában ismertetett kutatásban több mint 41 ezer, 29 és 69 év közötti férfit és nőt (közöttük 15 630 férfit) kísértek figyelemmel átlagosan tíz éven át.

Az adott időszak alatt 609 infarktust és más koszorúér-betegséget jegyeztek fel, ebből 481-et férfiaknál, 128-at nőknél. Az alkoholt fogyasztó férfiaknál - a mérsékelt alkoholfogyasztóknál (napi 5-30 gramm alkohol), a nagyivóknál (napi 30-90 gramm), illetve a fokozottan nagyivóknál (napi több mint 90 gramm) egyaránt - kisebb volt a koszorúér-betegségek kockázata, mint az absztinenseknél. A túlságosan nagyivóknál a kockázat 10 százalékkal volt alacsonyabb, mint a nem ivóknál.

A kockázat 35 százalékkal volt kisebb a kismennyiségű alkoholt (napi 0-5 gramm) fogyasztóknál, 54 százalékkal a mérsékelt ivóknál és mintegy felével a nagyivóknál. (Egy 4,9 százalékos alkoholtartalmú, 285 milliliteres pohár sör például 11 gramm, egy pohár 12 százalékos alkoholtartalmú bor pedig 17,06 gramm alkoholnak felel meg.)

Szociális ivók és nagyivók - Az alkoholizmusról
A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kultúrált. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő!Az alkoholfogyasztási szokásokról

A tanulmányban a nők alkoholfogyasztásának hatása nem érte el a statisztikai jelentőség szintjét, valószínűleg azért nem, mert ebben a csoportban alacsony volt a koronáriás események száma. A tanulmányt az Európai Prospektív Rákkutatási Program (EPIC) keretében végezték el, amelyben 10 nyugat-európai ország félmillió felnőtt lakosa vesz részt.

Spanyolország, a világ harmadik legnagyobb sör- és bortermelője 2003-ban a hatodik helyen állt az egy lakosra jutó alkoholfogyasztás tekintetében, egyidejűleg az egyik legalacsonyabb koronária-betegségek okozta halálozási arányszámmal büszkélkedhetett - hangsúlyozza a tanulmány.

A szerzők - akik fontosnak tartották kiemelni, hogy egyáltalán nem kívánnak az alkoholfogyasztás mellett korteskedni - rámutattak a túlzott alkoholfogyasztás okozta kockázatokra is: a korai halálozásra, a májzsugorra, a daganatos és egyéb betegségekre.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint világszerte 2 milliárd ember fogyaszt rendszeresen alkoholt, és 1,8 millióan halnak meg emiatt évente (az összes halálozás 3,2 százaléka).

(FH)

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest