Mikor ártalmas az alkohol?

MTI
megjelent:

Míg a mértékletes ivást az egészségesebb szívvel kapcsolták össze kutatások, egy friss tanulmány azt jelzi, hogy ezek az előnyök eltűnnek, ha valaki időnként túlzottan kirúg a hámból.

Tizennégy korábbi vizsgálat adatait elemezve kanadai kutatók megállapították, hogy azoknál, akik gyakran sokat ittak, 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel fordultak elő koronáriás szívbetegségek, amelyeknél lerakódások keletkeznek a szív artériáiban, akadályozva a vér áramlását, ezáltal pedig a szív oxigénellátását. Összehasonlításként: az Amerikai Szívtársaság adatai szerint az amerikaiak mintegy 8 százalékának van szívbetegsége.

Hol kezdődik az alkoholizmus?
"Hol kezdődik az alkoholizmus és milyen tünetekről lehet felismerni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az orvos válasza >>
Az elemzésnél az számított gyakori és sok ivásnak, ha valaki egy év leforgása alatt legalább tizenkétszer - azaz legalább havonta egyszer - egy napon belül öt vagy több adag alkoholos italt fogyasztott el.

Az American Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint még a rendszertelen nagyivás is semmissé teheti a mértékletes alkoholfogyasztás egészségügyi előnyeit.

Míg a napi egy, esetleg két adag ital jót tehet a szívnek és az ereknek, addig az alkalmankénti tivornya szívritmuszavart, magas vérnyomást, sőt rögképződést okozhat - közölte Michael Roercke kutatásvezető, egy torontói, függőségekkel is foglalkozó központ (Center for Addiction and Mental Health) munkatársa.

A mostani elemzésben szereplő 14 tanulmányban összesen 50 ezer ember adatait értékelték 1982 és 2006 között, ez idő alatt 1637 koronáriás szívbetegség fordult elő.

A tanulmányok eredménye megfigyelésen alapul, nem ok-okozati összefüggést, hanem potenciális kapcsolatot tár fel az italozás és a szívproblémák között.

(MTI)

Cikkajánló

A rendszeres alkoholfogyasztás veszélyei

Dr. Kónya Judit, családorvos
Alkohol
A huzamosabb időn keresztül fennálló, rendszeres alkoholfogyasztás súlyos károsodásokat okoz az egyén fizikai, pszichés állapotában, a közösségi életében, a tágabb környezet szociális-társadalmi jellemzőiben.

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest