CT és sugárzás

MTI
megjelent:

Az új típusú CT-vel készült angiográfiás vizsgálat közben akár 91 százalékkal kisebb sugárdózist kapnak a páciensek a korábban használt szkennerekhez képest.

A komputer tomográfok, azaz CT-k új nemzedéke egyetlen szívdobbanás alatt készíti el a felvételt a páciensek szívéről - közölték kedden amerikai kutatók.

Hasznos linkek

Andrew Einstein, a New York-i Columbia Egyetem orvosi központjának munkatársa szerint a hagyományos készülékkel végzett szívkoszorúér-felvételnél átlagosan 35,4 millisievert sugárdózis éri a pácienst, addig az új technológia alkalmazásánál csupán 4,4 millisievert.

Összehasonlításként egy amerikai lakost évente átlagosan 3 millisievert sugárzás ér természetes háttérsugárzás, a talajból származó radon vagy repülőgépes utazás miatt.

Mint Einstein elmondta, 2006-ban összesen 65-70 millió CT-felvételt végeztek az országban, amelyekből 2,3 milliónál vizsgálták a páciens szívét. A tanulmány a Radiology című szakfolyóirat legfrissebb számában jelent meg.

Diagnosztikai módszerek - CT
A CT (Computertomograph) is röntgensugárzáson alapuló módszer, azonban nem egy síkban készülnek a képek, hanem az emberi szervezet vizsgált részéről harántirányú képszeleteket készít, lehetővé téve így a háromdimenziós ábrázolást.
A képeket egy számítógép összegzi és képes a harántsíkú képekből ferde, vagy hosszanti síkot létrehozni. A páciens egy keskeny, műanyag ágyhoz hasonló vizsgálóasztalra fekszik, mely folyamatosan mozogva beljebb tolja a beteget a röntgencsöveket tartó kör alakú állvány alá. Számos kóros folyamat (vérzés, daganat) következtében megváltozik az adott terület sugárelnyelő képessége, és ez a CT-vel pontosan lokalizálható, míg a hagyományos röntgentechnikával nem volt az. A vizsgálat során gyakran szükség lehet kontrasztanyag alkalmazására is, melyet egy kis vénán keresztül juttatnak be az érrendszerbe. Diagnosztikai módszerek - CT

(MTI)

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, Dr. Reinhardt István

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest