Koszorúér-betegség: mágnesezés vagy gyógyszer?

MTI
megjelent:

A súlyos koszorúér-betegségben szenvedők számára életmentő az erek visszaszűkülését megakadályozó stent, amely modern változataiban már a sejtlerakódást gátló gyógyszereket (paklitaxelt vagy everolimuszt) bocsátanak ki. A New England of Medicine című folyóiratban közzétett tanulmány e két szer hatékonyságát vizsgálja.

A beszűkült koszorúereket a kórházakban belülről kitágítják, de gyakran szükséges a visszaszűkülés megelőzése végett fémhálóból készült, rugalmas henger, stent beültetésére is. A stent elzáródásának megakadályozására az alvadékonyság gátlása mellett a sejtek mágnesezését vagy a hálóból kioldódó gyógyszerek használatát egyaránt alkalmazták.

A beültetett fémhálóban a vér megalvadhat, és a stent ugyanúgy elzáródik, mint az korábban a sérült belső felszínű koszorúérrel történt. A betegeknek a beavatkozás után bizonyos ideig alvadásgátló gyógyszerek szedésére is szüksége van. Időközben a fémháló rostjait benövik olyan sejtek, mint amelyek az ép erek belső felszínét alkotják.

Ma a gyógyszert kibocsájtó stentek között folyik a küzdelem. Jelenleg világszerte becslés szerint évente hárommillió stentet ültetetnek be - vannak betegek, akiknél a szívkatéteres vizsgálat akár több szűkületet is mutat

Brit kutatók csaknem négyezer beteg eredményeit hasonlították össze, akik vagy paklitaxelt vagy everolimuszt kibocsájtó stentet kaptak. A kutatók azt vizsgálták, hogy a beavatkozást után egy éven belül hány szívroham vagy szívbetegség okozta súlyos esemény fordult elő a két kezelési csoportban.

Ebben a tanulmányban az everolimuszt kibocsájtó stent győzött, de a kutatás tovább folyik.

(MTI)

Cikkajánló

Mi a koszorúér-szűkület?

Dr. Vincze Dóra, kardiológus
Koszorúér-betegség
Coronariának orvosi szaknyelven a szívet ellátó verőeret, a koszorúeret nevezzük. Ennek a meszesedését hívjuk coronariasclerosisnak, az így kialakuló kórkép koszorúér-szükület, koszorúér-betegség néven is ismert. A fejlett országokban a koszorúér meszesedése, illetve az ebből eredő szívinfarktus, valamint hirtelen szívhalál a vezető halálokok közé tartozik.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Kardioközpont - Dr. Jenei Zsigmond Máté, belgyógyász, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Palotás Lehel, szívsebész

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest