A nagyobb súllyal születő babák hajlamosabbak lesznek a szívrtmuszavarra

MTI
megjelent:

A születéskor nagyobb testsúlyú babák felnőttkorukban nagyobb valószínűséggel bajlódnak a leggyakoribb ritmuszavarral, a pitvari fibrillációval, mint a kisebb újszülöttek.

A Circulation szaklap szerkesztői egy dán és egy amerikai szaktekintély véleményét is kérték ennek a különös megfigyelésnek a magyarázatára, de ez egyelőre csak vitát eredményezett. A szív szabályos, ritmusos működését a felső, kisebb szívüregek, a pitvarok között elhelyezkedő ritmusképző hely, a szinuszcsomó biztosítja. Innen indul ki ütemesen az inger, mely lefut a szívkamrákra és azokat összehúzódásra készteti.

Bizonyos betegségekben, vagy a kor előrehaladásával előfordul, hogy ez az óramű pontosságú ritmusképzés fölborul: a pitvarok igen szaporán húzódnak össze, remegnek és ezek az ingerek szabálytalanul, össze-vissza vezetődnek le a szívkamrákba. Ez a leggyakoribb szívritmuszavar és az okot nem mindig lehet tisztázni. Most egy meghökkentő összefüggésre derült fény egy nemzetközi kutatócsoport munkájának eredményeként.

Évtizedekkel korábban fölvetődött, hogy az egészségügyben dolgozóknál foglalkozásuk miatt eleve kötelező a rendszeres orvosi vizsgálat. Ha hozzájárulnak, hogy nevük nélkül, de ezeket az egészségügyi adataikat tudományos célra fölhasználják, sok ezer nő és férfi sokféle adatát lehet értékelni.

Ezzel kapcsolatban a nők egészségének vizsgálata, angolul Women's Health Study (WHS) már évek óta igen érdekes megfigyelésekre adott lehetőséget. A tanulmányban 39 876, egészséges egészségügyi dolgozó különböző adatait hasonlították össze. Most David Conen vezetésével egy munkacsoport azon nők szívének állapotát hasonlította össze, akiknek a születési testsúlya pontosan ismert volt.

Ezek a születési adatok 27 982 orvosnő, ápolónő, asszisztens adattárában szerepeltek. A megfigyelési idő átlagosan meghaladta a 14 évet. A tanulmány kezdetén a résztvevők 45 évesnél fiatalabbak voltak és szívritmuszavar egyiküknél nem sem volt észlelhető.

A pitvarremegés, a fibrilláció a 14 esztendő során a vizsgálati alanyok 2,6 százalékában jelent meg. Amikor a kutatók a résztvevők születési testsúlya alapján sorba rendezték az adatokat, kiderült, hogy a nagyobb súlyú babák ritmuszavar kockázata felnőtt korukra arányosan növekedett.

(MTI)

Cikkajánló

Szívritmuszavarok (arrhythmia)

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Szívritmuszavar
A legtöbb embernél kialakulhat időnként szabálytalan szívverés, ilyenkor érezhetjük úgy, hogy szívünk egy ütést kihagyott vagy összevissza ver. Az arrhythmiák általában veszélytelenek, de vannak olyan formáik, amik súlyos tüneteket okozhatnak, sőt néha az életet veszélyeztethetik.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest