A tako-tsubo szívbetegség

MTI
megjelent:

A megszakadt szívű betegek koszorúerei stresszhelyzetben, amikor több vérre volna szükség és tágulniuk kellene, inkább összeszűkülnek, szemben az egészséges nők és a szervi szívbetegek ereivel - foglalta össze a vizsgálat vezetője.

A szívroham tünetei miatt kórházba szállított beteg koszorúerei a részletes vizsgálat során először épnek tűnnek, ám aztán az derül ki, hogy amikor tágulniuk kellene, összeszűkülnek. A rohammentő által beszállított betegnél általában késedelem nélkül elkezdik a vizsgálatot, hiszen a hirtelen bekövetkező, nagy mellkasi fájdalom súlyos, heveny infarktusra utal. A meglepetés az, hogy valamennyi koszorúér átjárható, egyik sem záródott el, pedig a laboratóriumi leletek, az EKG is a szív bal kamráját vérrel ellátó koszorúér-hálózat súlyos zavarát mutatta. Ez a ritka helyzet az, amelyet az amerikai szívgyógyászatban megszakadt szív tünetcsoportnak neveztek el. Valójában japán kardiológusok írták le először ezt az ijesztő helyzetet.

Megszakadt szívű nők - Mit mond a kardiológus?

Megfigyelték, hogy vannak szívbetegek, akiknél a szív legfontosabb motorja, a bal szívkamra különös formát ölt: a szívcsúcs furcsán elődomborodik, ami a japán halászatban használatos polipfogó szerkezetre emlékeztet, az ottani szakorvosok ezért nevezték el tako-tsubo szívbetegségnek. Ezek a betegek általában változás kora utáni nők, akiket legtöbbször valamilyen nagy stressz ért, mint például a legjobban szeretett családtag elvesztése.

Ennek megfelelően ezt a súlyos állapotot stressz okozta szívizom-károsodásnak is nevezték. Amir Lerman, a világhírű Mayo Klinika kardiológusa és munkatársai 12 ilyen nőbeteget vizsgáltak meg, és szívműködésüket 12 hasonló korú, de panaszmentes nő leleteivel hasonlították össze. Volt még egy harmadik csoport is: olyan nők, akiknél igazi szívinfarktus zajlott le.

A vizsgálat résztvevőinek a pszichés stresszt változó hosszúságú, bonyolult számtani feladatok megoldása, illetve képrejtvények megfejtése jelentette. Közben az erek állapotát és működését mérték különböző műszerekkel. "A megszakadt szívű betegek koszorúerei stresszhelyzetben, amikor több vérre volna szükség és tágulniuk kellene, inkább összeszűkülnek, szemben az egészséges nők és a szervi szívbetegek ereivel - foglalta össze a vizsgálat vezetője. - Ha ez korán tisztázható, a szívrohamot könnyebb megelőzni." Az eredményeket az Amerikai Szívgyógyász Kollégium tudományos folyóirata közölte.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Oxygen Medical - Dr. Kósa Éva, belgyógyász, angiológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest