Legveszélyesebbek a reggel bekövetkező szívrohamok

MTI
megjelent:

A reggel lezajló szívrohamok súlyosabb fokú szövetelhelással járnak, mint a más napszakban bekövetkezők - állapították meg spanyol kutatók.

A szakemberek egy madridi klinika adatait elemezték, ahová 2003 és 2009 között 811 pácienst vettek fel miokardiális infarktussal. A vérben lévő egyik enzim koncentrációját vizsgálták, melyet annak jellemzésére használnak az orvosok, hogy mennyire kiterjedt a rohamot követő szövetelhalás, amelyet az okoz, hogy a keringés elzáródása miatt nem jut elegendő vér, ezáltal oxigén a szív egyes részeibe.

Az elemzésből az derült ki, hogy a reggel 6 óra és déli 12 óra között lezajlott szívrohamoknál 21 százalékkal nagyobb volt a szövetelhalás mértéke azokhoz képest, melyek délután 6 óra és éjjel 12 óra között következtek be. A 811 páciens közül 269-nek történt reggel 6 és déli 12 óra között az infarktusa, több mint háromnegyedük férfi volt, az átlagos életkor pedig 62 év.

A Heart című brit szakfolyóiratban megjelent tanulmány megerősíti azokat a korábbi tapasztalatokat, hogy az emberi szervezet cirkadián ritmusa többféle módon befolyásolja a szív működését, így hatással van a vérnyomásra, a szívritmusra, a szív teljesítményére, valamint a szív ereit bélelő sejtek funkcióira.

A mostani megállapítást a szívgyógyszerek hatékonyságának pontosabb megállapítására használhatják fel.

Szív- és érrendszeri teszt
A tesztből megtudható, hogy mivel és mennyire terheli szívét és érrendszerét, és mennyire veszélyeztetik a kardiovaszkuláris betegségek. Szív- és érrendszeri teszt kitöltése

(MTI)

Cikkajánló

A szívinfarktus tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Szívinfarktus
A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk. Sokaknál a tünetei kevésbé kifejezettek, sőt vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Oxygen Medical - Dr. Kósa Éva, belgyógyász, angiológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Belgyógyász, hematológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest