Szülés utáni szorongás

Dr. Veress Dóra
szerző: Dr. Veress Dóra, pszichiáter - WEBBeteg
frissítve:

Természetes dolog, hogy a kisbaba megszületése után az újdonsült szülők szoronganak. Ennek sok oka lehet, a leggyakoribb, hogy az édesanya attól fél, hogy nem fogja tudni ellátni gyermekét, nem ismeri fel annak jelzéseit.

Emellett aggodalomra ad okot az is, hogy a gyermekvállalással járó anyagi terheket hogyan bírja majd el a család, miközben az anya keresetét egy időre nélkülözni kell. A korábbi élet, a függetlenség elvesztése és a kisbabával járó kötöttségek további szorongásra adnak okot.

Mindez teljesen normális jelenség, mindenki megtapasztalja ezeket az érzéseket. A szülők azonban az idő múlásával hozzászoknak az új helyzethez és ráéreznek arra, hogyan kell bánni egy újszülöttel. Ezzel párhuzamosan a szorongás is oldódik.

A szülés utáni szorongás akkor válik kórossá, amikor a normálisnál tovább tart vagy erősebb tünetekkel jár. Mivel nagyon nehéz meghúzni a határt a még egészséges és a már kóros között, így csak becsülni lehet, hogy a frissen szült nők 4-6%-a él át az indokoltnál erőteljesebb szorongást. Sajnos az esetek többségére sosem derül fény, mivel az édesanyák azt gondolják, hogy normális, amit éreznek, vagy nem merik bevallani, mennyire szenvednek, nehogy elítélje őket a család és a társadalom.

A szülés utáni szorongás okai

Számos elmélet született arra nézve, hogy miért alakul ki egyes nőknél ez a fokozott aggodalmaskodással járó állapot a szülés utáni időszakban. Egye kutatók azt mondják, hogy öröklődhet a betegség, mások szerint a tünetek hátterében fokozott agyi aktivitás, a noradrenalint és a szerotonint termelő idegsejtek túlzott működése áll. Lehetséges az is, hogy a szorongásos viselkedés tanult magatartás, melyet a gyermek születésével járó intenzív stressz föléleszt.

A tünetek hátterében álló pontos okot jelenleg nem lehet tudni, annyi azonban ismert, hogy azok a nők veszélyeztetettebbek, akik korábban is szorongtak vagy pajzsmirigybetegséggel kezeltek, illetve akiknek a családjában volt szorongásos betegségtől szenvedő rokon.

Az indokolatlan szorongás jelei

Indokolatlan szorongásra kell gondolni, ha a szülés után 1-2 hét múlva még mindig nem csökken az aggodalmaskodás. Az anya nem tudja élvezni az anyaságot, mert fél, hogy nem tudja megfelelően ellátni gyermekét. Jellemző tünet továbbá, hogy az anyuka nagyon bizonytalan, állandóan aggódik valami miatt. Sokat foglalkozik gyermeke egészségével, a legkisebb problémát is óriásinak, szinte megoldhatatlan feladatnak tartja. Gyakori félelmük, hogy valamit nem csinálnak jól, esetleg ártanak ezzel a babának, vagy nem kérnek segítséget, amikor arra szükség lenne. A túlzottan szorongó édesanyákra jellemző, hogy nem tudnak lazítani, gondolataik állandóan a kicsi körül forognak. Képtelenek eleget aludni, ezért kimerültek és még ingerlékenyebbek. Étvágytalanság miatt nem esznek, az indokoltnál gyorsabban fogynak.

Segítséget kérni nem szégyen!

A családtagok többnyire észreveszik a túlzott szorongásra utaló jeleket, de sokszor egy legyintéssel elintézik a dolgot. Pedig nem ez a megoldás. Ha a fenti tünetetekben magára ismer, akkor mindenféleképpen kérjen segítséget. Ez lehet egy beszélgetés egy megbízható, tapasztalt barátnővel, aki meghallgatja a problémáit és szükség esetén tanácsokat ad. Az állandó aggodalmaskodást csökkenteni lehet azzal is, ha beszél a védőnővel, elmondja neki, milyen problémája van és megkéri, hogy látogassa meg önöket kétnaponta. A gyermekorvos kapaszkodókat tud adni arra nézve, milyen esetekben kell tényleg orvosi segítséget kérni, nehogy a baba kárt szenvedjen. Ha ezek mellett sem javulnak a tünetek, akkor mindenféleképpen érdemes orvoshoz fordulni. A kezelés elsődlegesen pszichoterápia, melynek során a beteg relaxációs módszereket sajátít el a szorongásos tünetek oldására. Ha ez nem jár eredménnyel, akkor jön szóba a gyógyszeres terápia. Fontos azonban tudni, hogy a szorongásoldó készítmények kiválasztódnak az anyatejbe, így átkerülnek a baba szervezetébe is. Semmiképpen ne kezdjen öngyógyszerezésbe, mindig kérje ki szakember véleményét!

Az apáknál is tapasztalhatóak szorongásos tünetek

Végezetül ejtsünk még szót egy nemrégiben tett felfedezésről. Ha szülésről és az azt követő pszichés változásokról beszélünk, akkor mindig csak a nőkre gondolunk. A legutóbbi kutatások azt mutatják, hogy az újszülött megérkezését követően nemcsak az anyukák, de az apukák életében is jelentős változások állnak be. Minden 10. férfi számol be depressziós és/vagy szorongásos tünetekről, de közülük szinte senki sem kér orvosi segítséget. Ha jobban belegondolunk, akkor ez egy teljesen normális jelenség, hiszen az édesapák élete is megváltozik, rájuk hárul a családfenntartó szerepe, miközben a baba körüli teendőkből is ki akarják venni a részüket. A megfelelési kényszerből adódó stressz pszichés tüneteket eredményez, ami hangulatzavarban és szorongásban nyilvánul meg. Ezekkel a panaszokkal nem mindig könnyű egyedül megbirkózni, ha szükségesnek látja, akkor az édesapa is kérjen orvosi segítséget!

Tovább

Dr. Veress Dóra, pszichiáter

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Veress Dóra, pszichiáter

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

Fontanus Egészségközpont - Dr. Bajzik Éva mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, manuálterapeuta
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Habis Melinda, klinikai szakpszichológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pálvölgyi Rita

Dr. Pálvölgyi Rita

Pszichiáter, pszichoterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Tolvay Katalin

Dr. Tolvay Katalin

Pszichiáter

Debrecen