Prof. Dr. Sápi Zoltán: felelősségünk van abban, miként oktatjuk a patológiát

Oktat, tantermi előadásokat tart a graduális és posztgraduális orvosképzés keretében, a rezidenseket terelgeti, illetve az aspirációs citológiai rendelésen is ellátja a feladatokat Prof. Dr. Sápi Zoltán, a Semmelweis Egyetem I. számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet igazgatóhelyettese, egyetemi tanára. Szerteágazó a feladata, ahogyan a patológia is.

Az oktatás elsőrendű célja a klinikopatológiai szemlélet megalapozása és a patológia diagnosztikai lehetőségeinek bemutatása. Fontos cél, hogy felhívják a figyelmet e tudományág jelentőségére, eredményeire – olvasható az intézet honlapján.

Miként történik a patológusok képzése? Milyen részei vannak az oktatásnak?

Klasszikusan három része van a patológusképzésnek: az elméleti oktatás mellett kórbonctani és szövettani gyakorlaton vesznek részt a hallgatók, egy teljes tanévet töltenek nálunk, így van lehetőség megismerkedniük a munkánkkal. Fontos, hogy ne csak a boncolást ismerjék, hanem az összes részterületet, ami megtalálható nálunk.

A graduális képzésben való részvételem mellett nagyrészt rám hárul a posztgraduális képzés az intézetben, ennek egyik fontos része a rezidensekkel való mindennapi foglalkozás. Szeptembertől összesen hét szakorvosjelölttel kezdjük meg a munkát: naponta találkozunk, így van lehetőségünk a patológia minden szegletével foglalkoznunk, szisztematikusan átveszünk minél több szövettani esetet, a különlegeseket is, hogy felkészülve kerüljön ki a hallgató az egyetemről. Van egy tíz társnézővel ellátott mikroszkópunk, én irányítom a munkát, mozgatom a mintát, a hallgatók pedig mindent látnak, majd megbeszéljük az adott esetet. Fontos hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás, ez az alapja a posztgraduális képzésnek is.

Mitől függ, hogy hány rezidens kerül önökhöz?

A rezidensek számát meghatározza a minisztériumi keret, azaz hogy hány hallgató pályázhat a helyekre. Gyakran változnak a feltételek, attól függően, hogy ki finanszíroz és milyen alkalmazásban áll a hallgató. Jelenleg az ötéves képzés teljes egészét a szakminisztérium fizeti, viszont ahány évet eltölt nálunk a jelölt, annyi ideig kell foglalkoztatnunk, mint szakorvost.

Mi lenne az ideális állapot?

Amikor kétéves törzsképzés keretében történt a felkészítés, azaz a szakminisztérium fizetett két évet, három évet viszont a fogadó intézmény, de nem volt ezt követően megkötés. Talán ez volt az ideális állapot. Amennyiben szerette volna alkalmazni a szakorvost, felvette, ha nem, nem kellett még öt évig alkalmaznia.

Milyen területe van még a patológus képzésnek?

A másik területe a képzésnek a szakorvosjelöltek számára szervezett többhetes kurzus, amely amolyan előkészítő és összefoglaló kötelező tanfolyam a záróvizsgát megelőzően, ez a csúcsa az egésznek.

A patológiai intézetben szervezett háromhetes intenzív elméleti tanfolyam kiegészül számos gyakorlati elemmel. Itt van idő és lehetőség kérdezni, megvitatni az eddig tanult, de nem világos részleteket is. Csak egy példa: a lágyrész tumorok esetében kapnak a jelöltek közel száz metszetet, ezeket kell kielemezniük. A legtöbb esettel megismertetjük őket.

Tisztában vannak a hallgatók azzal, hogy mennyire szerteágazó tudományágat tanulnak? Hol, mikor szembesülnek ezzel?

Az egyetemi képzés harmadévét követően már eldől, hogy kiből lehet akár patológus is – ez a szerencsésebb eset. Ehhez természetesen a személyes hozzáállások is kellenek, és sokat segíthet a képző hely, az egyetem. Fontos ugyanis, miként és mennyire gyakran hangsúlyozzák az egyetemen azt, hogy miért fontos a patológus munkája, nem csak boncol, sőt, a munkájának a 90 százaléka a mikroszkópos diagnosztika. Minden műtéti anyagot feldolgoznak a patológusok, kivéve a fogat és a méhlepényt, ezeket (és csak ezeket) nem kötelező szövettanra küldeni. Többször hangsúlyozzuk a képzés során, hogy meghatározza a kezelést a szövettani eredmény, a patológus véleménye.

"Minden metszet mögött egy ember van. A lelkiismeretes patológusnak az a kihívás, ha látja a beteget a minta mögött, még ha nem is találkozik vele." (Prof. Dr. Sápi Zoltán)

Teszünk azért, hogy tudja, ismerje a hallgató a biopsziás feldolgozást, mit jelent a kiegészítő molekuláris diagnosztika, milyen egy aspirációs citológiai rendelés, ahol betegekkel is találkozunk, mit kutat a patológus. A kutatásunk híd az alapkutatás és a klinikum között, egy reális, megfogható tevékenység.

Harmadévben két teljes félévet, hetente több alkalommal is a patológián töltenek el a medikus képzésben résztvevő fiatalok. Nálunk a heti két elméleti, tantermi előadás mellett nagyon sok gyakorlati képzés is történik.

Alap az orvostudományban az anatómia, ennek hiányában nem orvos az orvos, azonban van még néhány tudomány, tantárgy, ami elengedhetetlen: a már sokszor említett patológia, valamint a kórélettan, ahol a funkciókat tanulják meg, a kezelések alapját képező gyógyszertan, illetve a mikrobiológia. Ezek az alapozó tárgyak, ha valaki ezeket nem ismeri, soha nem lesz jó orvos.

Akkor ez egy vízválasztó?

Annyira, hogy ez az első három év a legerősebb a képzés során, ritkán bár, de előfordul, hogy külföldi orvostanhallgatók jönnek erre a három évre, majd hazamennek megismerkedni a klinikummal.

Aki itt marad a Patológiai Intézetünkben, annak egy szigorú rendszert kell követni, többnyire csak az lehet doktori, azaz PhD-hallgató, aki rész vett az Intézeti TDK-munkában. Az alapképzéssel együtt így eltölt a hallgató 15 évet az egyetemen illetve az egyetemi intézetben, amire szakorvos lesz, 33 évesen kerülhet ki innen. Jelenleg 7 PhD-hallgatóval foglalkozunk, nem mindenki orvostanhallgató, az adott témától függően lehetnek biológus, gyógyszerész és vegyészhallgatók is közöttük.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Tóth András újságíró
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem