Mi az az intraoperatív fagyasztásos szövettani vizsgálat?

szerző: Prof. Dr. Méhes Gábor, patológus, Dr. Csonka Tamás, patológus - WEBBeteg
megjelent:

A patológusok munkájának egyik érdekes és kevésbé ismert része az úgynevezett intraoperatív fagyasztásos vizsgálat. Ennek során sürgősségi jelleggel, körülbelül 30 perc alatt szövettani véleményt tudunk mondani, mely alapján például az operáló sebész a műtét további menetéről is dönthet.

A patológiai tevékenység igen összetett, ezek közül a legfontosabb a betegek szövetmintáinak elemzése és a szövettani diagnózis megállapítása. A szövetmintákból rengeteg információ kiolvasható, de sokszor nagy kihívás a kezelőorvos számára érthető nyelvre „lefordítani” azt, amit a szövetek mutatnak.

A feldolgozás jellegéből fakadóan a végleges eredmény általában 1-2 hét múlva áll rendelkezésre, de néhány speciális esetben ez az idő akár még tovább is tarthat. Egyre gyakrabban adódik ugyanakkor olyan döntési helyzet, amikor ennél sokkal gyorsabb szövettani véleményre, azonnali információra van szükség.

Szövetvizsgálat operáció közben

Az intraoperatív fagyasztásos diagnosztika tehát a műtéti minták gyorsított módszerrel történő feldolgozását jelenti. A mintavételt követően a műtőből a friss szövetmintát (pl. egy kimetszett pajzsmirigyet) azonnal (gyorsfutárral vagy csőpostával) átküldik a patológiai laborba. A laborban egy szakorvos kiválasztja az elváltozást legjobban reprezentáló területet, ebből egy kicsiny, kb. 5-10 mm-es „szövetblokkot” vág ki, amit folyékony nitrogén vagy szénsav-hó segítségével egy transzportközegben rövid idő alatt lefagyasztanak. Az így megkeményített mintából egy „kriosztát” segítségével már szövettani metszet készíthető.

Mi az a kriosztát?

A kriosztát szöveti minták fagyasztására és metszésére használatos készülék, középpontjában egy plexiüveggel lezárható térben található a penge, illetve a szövetblokkot befogó foglalat, amely a mintát mínusz 20-30 oC-on tartja a metszés idejére. kriosztát

Az elkészült metszeteket az asszisztens egy gyors hematoxylin-eosin festéssel megfesti, melyek lefedés után már mikroszkóppal vizsgálhatók. A szövettani vélemény telefonon kerül közlésre és ennek kapcsán az operáló sebész és a patológus akár konzultációt is folytathat az elváltozás jellegzetességeit illetően.

Milyen célt szolgál pontosan egy műtét közben végzett szövetvizsgálat?

Intraoperatív fagyasztásos vizsgálat szinte minden szervből készülhet, leggyakrabban az elváltozás jellegének az eldöntésére kíváncsi a sebész. A patológustól arra a kényes kérdésre várnak választ, hogy rosszindulatú daganatos, vagy egyéb folyamatról van-e szó. Ennek függvényében születik a döntés, hogy szükséges-e az egész szerv eltávolítása, vagy esetleg elegendő egy úgynevezett ék-kimetszést végezni, ami az elváltozást tartalmazza.

Gyakran kíváncsiak a sebészek az ismert és képalkotókkal diagnosztizált tumoros folyamat szöveti altípusára, mely meghatározó lehet a további műtétes eljárás eldöntésére. Ugyancsak gyakori a sebészi kimetszés széleinek (ún. reszekciós szél) daganatmentességének megállapítása. Számos olyan hely van az emberi szervezetben, ahol minden milliméter számít, így az operatőr jelentős korlátok közepette igyekszik a lehető legbiztonságosabban eltávolítani az elváltozást. A kimetszés széleinek tumoros érintettsége tehát fontos információ, ezért a műtét befejezése előtt a leggyanúsabb területekből intraoperatív fagyasztásos szövetvizsgálat kérhető.

Szintén gyakran találkozunk az úgynevezett „szentinel” nyirokcsomó intraoperatív vizsgálatával. Az adott (daganatos) szerv nyirokelvezetésében a legelső nyirokcsomó, mely a legnagyobb valószínűséggel tartalmazhat áttétet, fontos információkat tükröz. Abban az esetben, ha ez a nyirokcsomó intraoperatív szövettannal igazoltan tumor áttétet tartalmaz, akkor a régióban fellelhető további nyirokcsomók radikális eltávolítása is indokolt.

Fontos tudni, hogy az intraoperatív fagyasztásos vélemény csak előzetes szövettani véleménynek minősül, minden ilyen anyag a telefonos visszajelentés után a szokványos módon is feldolgozásra kerül. A végleges szövettani diagnózis formalinban fixált, paraffinba ágyazott metszeten, a szakmai ajánlások szigorú figyelembe vételével készül el. A vizsgálat gyakran számos további kimetszés és kiegészítő immunhisztokémiai vizsgálatok elvégzése után zárható le megnyugtatóan, melyekre a gyorsított fagyasztásos eljárás már nem nyújt lehetőséget.

Ez is érdekelheti Rettegett áttétek - Hogy működnek a daganatok?

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőink: Prof. Dr. Méhes Gábor, patológus, a Magyar Patológusok Társaságának elnöke, Dr. Csonka Tamás, patológus

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Járay Balázs

Patológus

Budapest