A jövő patológusai: Dr. Kaszás Bálint rezidens orvos
megjelent:
Az fogott meg leginkább a patológiában, hogy a szövettan eszközeivel mennyi mindent megtudhatunk betegségekről, különösen a daganatokról – mondta a WEBBeteg.hu kérdésére dr. Kaszás Bálint rezidens orvos, aki várhatóan 2020-ban szakvizsgázik.
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Pathologiai Intézetének harmadéves rezidens orvosa részt vesz a szövettani diagnosztikai munkában, előleletezést végez, mellette bonctermi feladatokat is ellát, és a harmadik legnagyobb része a munkájának a tanítás. Arra törekszik, hogy a klinikai tárgyakhoz is hasznosak legyenek a patológiai gyakorlatok, ugyanis minden a patológiára épül.
Miért a patológiát választotta?
Nálam a patológia az utolsó pillanatban meghozott döntés volt. Előtte világ életemben sebész akartam lenni, ott végeztem tudományos munkát. Ettől néhány, részben személyes ok térített el, ezért hatodév végén újra kellett gondolnom a lehetőségeket. Harmadéves hallgatóként mint tárgyat nagyon szerettem a patológiát, tetszett ez a fajta gondolkodás és látásmód, bár akkor még kizártnak tartottam, hogy egyszer itt fogok dolgozni. Bonctermi gyakorlatok kapcsán találkoztam Dr. Kálmán Endrével, aki mellett most rezidensként is dolgozhatok. A vele kapcsolatos élmények nagyon meghatározóak voltak, különösen egy koszorús ér trombózis és szívinfarktus esete még az első gyakorlatok egyikén, ahol gyakorlatilag megelevenedett és szó szerint kézzel foghatóvá vált a tankönyv.
Év végén azt mondta, ha komolyan érdekel a dolog, három év múlva menjek vissza. Én akkor ezt nagyon megköszöntem, hihetetlenül jól esett, de akkor sem gondoltam volna soha, hogy ennek lesz folytatása. Hatodév végén visszamentem. Nagyon jó döntés volt.
Milyen kép élt önben a patológiáról az egyetemi évek előtt, az orvosképzésben, ez mennyire változott azóta?
Az egyetemi évek előtt semmit nem tudtam róla, a szokványos „sötét boncterem a kórház alagsorában véres csempével, nagydarab, lehetőleg szakállas orvossal” elméleten kívül. Emlékszem még végzős gimnazista koromban a biológia fakultáción volt róla szó, hogy szerveznének egy bonctermi látogatást, ami végül meghiúsult, de mindenki hasonlóképpen képzelte a dolgot.
Az már az egyetem első két évében kiderült, hogy az én gondolkodásomhoz a morfológiai tárgyak (anatómia, patológia) állnak közelebb, az ember működésével kapcsolatosakat (élettan, kórélettan) kevésbé szerettem. Amikor szemmel látható és kézzel fogható „képet” kell bevésni, elraktározni, és utána felidézni, az nagyon ment. De a patológia részleteiről, hogy pontosan mit is csinálnak, harmadévig nem nagyon volt fogalmam.
A legelső előadás nagyon hatásos volt, felvetítettek egy képet egy májról, amelyen volt egy daganat. Az előadó elkezdte sorolni, hogy pusztán ránézésből meg tudja mondani a beteg korát, nemét, a lehetséges kiváltó okokat, stb. A többi lényeges információhoz pedig metszetet csinál belőle és berakja a mikroszkópjába. Nem marad megválaszolatlan kérdés. Lényegében az a kép alakult ki bennem, hogy a patológus borzasztó okos, és a tudását egy mikroszkóppal kombinálva lényegében mindenre választ tud adni. A gyakorlatok során ez főleg erősödött, hogy milyen széleskörű a rálátásuk a betegségekre. Persze ez a kép azóta kicsit árnyaltabb lett, de akkor nagyon megfogott.
| Több kutatási területbe is bekapcsolódtam |
| Ilyen terület például a fej-nyaki tumorok, illetve a központi idegrendszeri daganatok, különös tekintettel a gyerekkori formákra és az úgynevezett glioblastomára. Ez utóbbira teljesen illik, hogy kifejezetten rosszindulatú, gyakran fiatal-középkorú betegeket érint és sok mindent nem tudunk vele kezdeni, átlagosan egy éven belül a betegek halálát okozza. Elsősorban immunhisztokémia, illetve molekuláris patológiai módszerek felhasználásával vizsgáljuk a műtéti anyagokat, hogy meg lehessen találni azokat a genetikai eltéréseket, amelyeknek a betegség kialakulásában szerepe van, és amelyeknek „akadályt állítva” esetlegesen hatásos kezelési eljárásokat lehessen létrehozni. Maradva a hasonlatnál, hogy „mivel lőjünk legközelebb”. |
Igen szerteágazó szakterület, az orvostudomány alapja. Melyik része, területe tetszett meg önnek, miért?
Ez utóbbi tetszett leginkább, hogy a szövettan eszközeivel mennyi mindent megtudhatunk betegségekről, különösen a daganatokról. Egyáltalán jó-, vagy rosszindulatú? Amennyiben rosszindulatú, mennyire agresszív, ennek megfelelően milyen onkológiai kezelést kell a betegnek kapni? Ezeket mind nekünk kell megállapítani, megválaszolni. Nemcsak a rutin diagnosztikára gondolok, hanem a kutatási célokra is.
Valószínűleg azt is kevesen tudják, hogy mennyi betegség és mennyi újonnan felfedezett terápiás eljárás köthető patológiai felfedezésekhez. Például az előbb már említett onkológiai kezelések, számtalan ma használt eljárás azon alapszik, hogy patológusok kimutatták bizonyos speciális molekulák jelenlétét a tumoros sejtekben.
Már hallgatóként is nagyon érdekeltek az olyan betegségek, amelyekre jelenleg sincs igazán hatásos kezelés, és főleg fiatal korban alakulnak ki, például bizonyos agydaganatok. Szép lassan körvonalazódott, hogy engem főleg az olyan betegségek érdekelnek, amelyeknél elég szegényes az orvostudomány eszköztára, és emiatt gyorsan elveszítjük a beteget. Véleményem szerint ezekkel kellene nagyon intenzíven foglalkozni. Valahogy hallgatóként úgy képzeltem el, hogy a daganatos betegeknél a sebészek meg az onkológusok vannak a „lövészárokban”, a patológus meg hátul a frontvonal mögött próbálja kitalálni, hogy mivel „lőjünk” legközelebb.
Hogyan telik egy napja az intézetben? Milyen feladatai vannak?
Jelenleg a rezidensképzés miatt elég kötött a munkaidő, elsősorban a rutin diagnosztika teszi ki a napjaim oroszlánrészét.
Nálam a nap mindig az indítással kezdődik, egy asszisztenssel karöltve. Ez az előző nap a klinikákról az intézetbe érkező anyagok első körös vizsgálata, ami egyrészt jelent egy makroszkópos leírást (mit látunk, az hogy néz ki, milyen színű, mekkora, milyen a tapintata, stb.). Ezeket a jellemzőket is rögzítjük a szövettani leletben. Az indítás másik része a szövetblokkok kivágása a mintából, amiből az asszisztensek metszeteket készítenek mikroszkópos vizsgálatra. Az indítás lehet kifejezetten egyszerű, mondjuk egy bőrkimetszés esetében, de jelenthet teljes gyomor- vagy vastagbél eltávolításból származó sebészeti preparátumot, teljes gégekiirtást vagy egy 10-15 centiméteres petefészek daganatot, ami már nehezebb feladat. Ilyenkor szakmai szempontokat is figyelembe kell venni, de sok múlik az indító orvos „szemén” és egyéni ítélőképességén, hogy jól csinálja.
A napi diagnosztikának ez egy nagyon érdekes és nehéz része, megint csak Kálmán Endre doktorra tudok hivatkozni, ő szokta mondani, hogy a „beteg sorsa már az indítóban eldől”. Úgyhogy rezidensként néha eléggé meg szoktunk izzadni néhány eset fölött, különösen abszolút kezdőként.
Ezután következik a bonctermi munka, ami a rezidensek másik fő feladata. Amikor az egyetemen szorgalmi időszak van, jellemzően kevesebb ilyen feladatunk van a harmadéves orvostanhallgatók kórbonctani gyakorlati oktatása miatt.
A harmadik nagyobb része a rezidensi létnek nálunk a tanítás. Jelenleg egy magyar általános orvos csoportot, egy magyar fogorvos és egy angol fogorvos csoportot oktatok, összesen heti 4x1,5 órában. Ez teljesen más jellegű kihívás a mindennapi munka mellett, mondanom sem kell, teljesen más személyiség, készségek kellenek, hogy jól tudja az ember csinálni. Azzal még orvostanhallgatóként szembesültem, hogy attól hogy valaki remek orvos, és tudja a szakmáját, nem jelenti, hogy jó tanár is. Személy szerint én nagyon szeretem. Ez alatt a két év alatt, amióta elkezdtem oktatni, rengeteg pozitív élményem volt ezzel kapcsolatban. Eleve ha valaki egy évig jár az óráimra és utána sikerrel veszi a szigorlatot, az alapból nagyon jó érzés, abszolút megéri sok energiát belefektetni. Emellett igyekszem arra törekedni, hogy a klinikai tárgyakhoz is hasznosak legyenek a gyakorlatok, hiszen gyakorlatilag minden a patológiára épül.
Természetesen vannak a dolognak árnyoldalai, nehézségei is, néha kisebb konfliktusok, „játszmák”, amiket nem egyszerű kezelni, de ezek az én személyiségemet is fejlesztik, néha még élvezem is. Nem ritkán kapok olyan kérdéseket, amik nekem evidensnek tűnnek, egy hallgatónak viszont nem, és ezekből végül én is újakat tanulok.
A negyedik, talán legnagyobb része a szakképzésnek, ami már főleg 1-2 év után kerül előtérbe, az az előleletezés. Ez gyakorlatilag az elindított anyagokból származó metszetek mikroszkópos véleményezését jelenti, diagnózis adásával. Azért „elő”, mert ezt utána az adott részterületért felelős szakorvos is megnézi, ha hiba van kijavítja és úgy zárja le a leletet.
| Mit hoz a jövő? |
| "Eddig minden nagyon tetszett, nem igazán tudom még, hogy pontosan melyik területre specializálódnék szívesen. Talán a neuro-, illetve a bőrpatológia, amelyek különösen érdekesek számomra, utóbbira szokták mondani, hogy a patológia egyik legnehezebb része, ami csak a „legelvetemültebb” embereknek való, a rengeteg elváltozás, bőrdaganat miatt, ahol sokszor minimális szöveti különbségek döntenek egy melanoma vagy egy jóindulatú bőrelváltozás között. Ha minden jól megy a szakvizsgám 2020-ban lesz, addig még van időm eldönteni, hova tovább." |
A rezidensképzés során minden részterületen végig kell menni, én most a nőgyógyászati patológiát leletezem elő, de például már volt 7 hónap fej-nyak sebészet, illetve uropatológia is. Ez jó sok tanulást, rengeteg mikroszkóp felett eltöltött órát jelent, illetve ki kell fejleszteni a saját tévedésed elviselésének képességét is, ami nekem például igen nehezen megy. De cserébe maga a folyamat ahogy végül eljutunk a végső helyes válaszhoz, az nagyon izgalmas.
Miként látja a patológia jövőjét itthon?
Az ma már gyakorlatilag sablonszöveg, hogy kevés orvos van és ez a patológiára különösen igaz. Véleményem szerint a probléma egyik forrása az, hogy a hallgatók nem igazán kapnak hiteles képet arról, hogy mi mit is csinálunk napközben. Ezt kellene szélesebb körben megismertetni velük, hogy jobb rálátásuk legyen a mindennapi diagnosztikára, ne csak a száraz részekre és a boncteremre.
Az általános orvos csoportoknál igyekszem ezt minél jobban „belevinni” a gyakorlati oktatásba, főleg ha azt látom, hogy valakit az átlagnál jobban érdekel a szövettani diagnosztika. Ezt kellene hangsúlyosabban megjelentetni az oktatásban, hogy mennyi minden múlik egy-egy döntésünkön, és akkor talán többen választanák ezt a pályát.
Forrás: WEBBeteg
Tóth András újságíró
Képek forrása: dr. Kaszás Bálint/PTE ÁOK
