A jövő patológusai: Dr. Pap Anita rezidens orvos

2013 szeptemberében kezdte el a patológus képzést a PTE Általános Orvostudományi Kar Pathologiai Intézetében dr. Pap Anita rezidens orvos, aki idén októberben megy szakvizsgázni.

A mi intézetünkben egy adott rezidensi képzési terv alapján minden területet végig járunk, hiszen a szakvizsga általános patológiai vizsga, nem szakterületenkénti, és így nyújtható szerintem a legjobb képzés – nyilatkozta dr. Pap Anita rezidens orvos, akit megkérdeztünk a patológia jövőjéről is. Úgy véli: korábban nagyon sok rezidens töltött el a patológián 1-2 évet, mielőtt elkezdte volna a saját szakirányát, mert jó alapot nyújtott a későbbiekhez.

Mikor döntött úgy, hogy patológus szeretne lenni?

Az orvosi egyetemet alapvetően azért választottam, mert a biológiának mindig is az emberi testtel foglalkozó része érdekelt: szerintem bámulatos, ahogyan össze vagyunk rakva, viszont klinikai orvos/klinikus nem akartam lenni.

Már elsőévesen is tudtam, hogy nem szeretnék kórházban dolgozni, sem háziorvos lenni. Kicsit izgultam is az egyetem elején, hogy végül jól döntöttem-e. Az első két évben megtetszettek az elméleti tárgyak, de annyira egyik sem, hogy végül azokból válasszak végső szakmát.

Aztán jött a harmadév, és a patológia teljesen beleillett minden elképzelésembe. Akármennyire is elméleti tárgynak tűnik, a gyakorlati része talán mégis fontosabb, és – bár közvetlen beteggel való kapcsolat nem sok van benne –, a háttérből mégis minden nap a betegek kezeléséhez, gyógyulásához járulunk hozzá. Ami külön tetszett, hogy amennyiben egyetemi helyre sikerül bekerülni, akkor oktatni is lehet, több nyelven.

Nagyon nagy szerepe volt a választásomban a gyakorlatvezetőmnek, dr. Kereskai Lászlónak, több előadónak, illetve a vizsgaélményemnek is. Sehol nem hallottam olyan lelkes előadót az egyetemen, mint Dr. Kálmán Endrét (akinél végül vizsgáztam is), úgy gondoltam, ha ezt ennyi év után is ennyire lehet szeretni, akkor nem lehet rossz választás. A következő három évben sem tetszett meg semmi ennyire, ráadásul a felsőbb években minden vizsga nagy részben a patológián alapult (kórélettan és gyógyszertan mellett), így sokkal könnyebbek voltak ezek az évek.

Sokunkban él még az a téves kép, hogy a patológus „csak” boncol. Ön miként vélekedett erről?

Azzal tisztában voltam, hogy nem csak boncolnak, hanem szövettani leleteket is csinálnak, fontos szerepet játszanak a tumoros betegek kezelésében, oktatnak. De az, hogy miként jutnak el a pontos szövettani diagnózishoz, nem igazán volt nyilvánvaló a számomra.

Valóban, az emberek döntő többségében – néha még orvosok szerint is – a patológus boncol és ennyi. Sokszor mondták már, hogy „nem baj, valakinek ezt is meg kell csinálni”, illetve, hogy „ott legalább már nem ronthatsz el semmit”.

Ha valakit megműtenek, és eltávolítják az epehólyagját, esetleg levesznek róla egy anyajegyet, megműtik a tumorát, akkor a zárójelentés alján az fog szerepelni, hogy „Szövettani leletéért 2 hét múlva jelentkezzen kezelőorvosánál!”. Ezt a szövettani leletet nem a kezelőorvos fogja megcsinálni, hanem a patológus, ezzel pedig nincsenek tisztában a betegek.

Szerintem ez az a szakma, ahol nem kellő odafigyeléssel pillanatok alatt nagyon is el lehet rontani dolgokat, és egyáltalán nem az a része az orvoslásnak, amit „valakinek meg kell csinálnia”, mert ez maradt. Már ha van egyáltalán ilyen része az orvoslásnak.

Szerintem ez egy nagyon szép szakma, de ezt kevesen hiszik el. Pedig ha csak a boncolás részére gondolnának, akkor is meg kellene érteni, hogy semmiből nem lehet annyit tanulni, mint egy boncolásból. Mindegy, mennyi könyvet olvasott el az ember, mennyi képet látott egy betegségről, a saját eseteiből és tapasztalatából fog a legtöbbet megtudni. Minden boncolás más lesz, és sokszor a tankönyvnek ellentmondó. Szerintem ezt sok diák is megérti, sokan aktívan részt vesznek az órán és szeretik.

Amit nem szoktak még elhinni, hogy ez a szakma lelkileg kevésbé megterhelő, mint az orvos szakmák nagyobb része. Elveszíteni egy beteget, akit régóta kezelt valaki, találkozott a hozzátartozóival, sokkal megrázóbb, mint nekem – aki soha nem találkozott vele – elvégezni egy boncolást. Persze hozzátartozóval nekünk is kell beszélni, ez a része nem mindig egyszerű, még van mit tanulnom ezen a téren.

Igen szerteágazó a patológia, melyik terület a kedvence? Van ilyen?

Az ötéves rezidensképzésünk alatt minden szervpatológiai területen el kell töltenünk néhány hónapot. Én most az utolsó fél évemet kezdem, már csak néhány ilyen terület van hátra. Ami kifejezetten tetszik, az a foetopathologia (mert a fejlődéstant mindig is nagyon érdekesnek tartottam), a neuropathologia (mert az agy különösen komplex, és nagyon keveset tudunk róla), nőgyógyászati patológia, illetve a citológia (itt sejtszinten kell felismerni dolgokat kenetekből, míg mindenhol máshol szövettani struktúrákból történik a diagnózis). Utóbbihoz külön szakvizsga szükséges, ez még messze van.

Jelenleg milyen feladatai vannak?

A mi intézetünkben egy adott rezidensi képzési terv alapján minden területet végig járunk, hiszen a szakvizsga általános patológiai vizsga, nem szakterületenkénti, és így nyújtható szerintem a legjobb képzés. Ez nem mindenhol van pontosan így. A szakvizsga után viszont általában egy szakorvos néhány, 1-4 területet szokott leletezni, ha az intézetben van elég orvos. Így adott területen belül több anyagot lát, nagyobb tapasztalatot szerezhet, egy idő után könnyebben, gyorsabban adhat pontosabb diagnózist, mint ha minden hónapban más mintákat kellene néznie. Ez persze így egyszerűnek hangzik, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy sok helyen – főleg a kisebb kórházakban – ez nem megoldható, annyira kevesen vannak. Illetve ez a szakma akkor sem egyszerű, ha valaki hosszú évek óta csinálja.

Hogyan telik egy napja?

Elsősorban az oktatási időszaktól függően változó, a szemeszterek alatt az oktatás jelentősen befolyásolja a napi beosztást. Délelőtt kell „indítani”, ami azt jelenti, hogy az előző napon műtött anyagokat, amelyek döntően formalinban érkeznek hozzánk, meg kell vizsgálni, erről leírás (makroszkópos) készül, ezeket diktafonra diktáljuk, majd a gépírónők beviszik a számítógépbe, és ekkor különböző sémák és kritériumok szerint kis méretű, 1-2 centiméteres részeket vágunk ki az adott szövetből, amelyek az adott elváltozást a leginkább reprezentálják. Ezekből a kis mintákból először különböző gépek, majd az asszisztensnők segítségével nagyon vékony metszetek készülnek, amelyeket megfestünk, és végül mikroszkóp alatt megvizsgálunk. A metszetről szintén diktálás útján készül egy mikroszkópos leírás.

Egyszer leültettek az asszisztensnők közé, még amikor elkezdtem itt dolgozni, hogy próbáljak meg én is szép, vékony metszetet készíteni. Nos, nem sikerült túl jól…

Amikor ezzel végeztünk, akkor általában következik egy másfél órás bonctermi vagy szövettani óra (magyar, angol vagy német nyelven). Nekem ebben az évben egy magyar és egy angol csoportom van, ez 4 órát jelent egy héten. Emellett teljesen változó számú boncolás jut egy napra: van, hogy nincs egy sem, van, hogy három is jut egy emberre.

Délutánra elkészülnek a megfestett metszetek, és le lehet ülni a mikroszkóp elé megnézni azokat. Van, hogy egyértelmű a diagnózis, és elég az az egy metszet egy festéssel, de van, hogy egy mintából 30 metszet készül, és számos plusz specifikus festést is kell rá kérni.

A rezidensek csak előleleteznek, ami azt jelenti, hogy ha ő megnézte, és lediktálta az anyagot, akkor azt egy szakorvos leellenőrzi. Ha nem jó diagnózis született, nem pontos a lelet, kimaradt valami, akkor a szakorvos ezeket elmondja, megmutatja, így tanulunk. A végleges leletet mindig a szakorvos zárja le.

Milyennek tartja a patológus szakképzést?

Alapvetően jónak tartom a szakképzést, biztos lehetne csiszolni rajta, de jól működik. Az előkészítő kurzusok magas színvonalúak, jól szervezettek, az intézeti képzés pedig széleskörű, az oktatással kiegészítve pedig hamar rákényszerül az ember, hogy elővegye a könyvet és utána olvasson a dolgoknak, hiszen a diákok kérdezni fognak, senki nem szeret úgy odaállni, hogy nem tud válaszolni. Ez persze előfordul, ugyanis nem lehet mindent tudni, de nem is ez lenne a lényeg. Következő órára már annak is utána lehet nézni.

Miként látja a patológia jövőjét?

Idén januárban egy hónapot Budapesten töltöttem, a szakképzéshez hozzátartozik 2x1 hónap szakvizsga előkészítő kurzus. Ott azt mondták, hogy az elmúlt évekhez képest most több a rezidens, de még mindig nagyon kevés, ahogyan a szakorvos is. Ez elsősorban a kisebb vidéki kórházakra igaz, ahol sokszor 2-3 szakorvos és 1 rezidens van. Ez nagyon kevés. Többen elmentek külföldre.

A saját diákjaimon azt látom, hogy egyre többen érdeklődnek, elsősorban TDK szintjén, ebből pedig néhányan rezidensnek is maradnának. Szerintem ha harmadéven nagyobb betekintést nyernének abba, hogy pontosan mi zajlik itt, akkor szívesebben választanák ezt az irányt. Régebben nagyon sok rezidens töltött el a patológián 1-2 évet, mielőtt elkezdte volna a saját szakirányát, mert jó alapot nyújtott a későbbiekhez.

(Képek forrása: dr. Pap Anita/PTE ÁOK)

Forrás: WEBBeteg
T.A., újságíró, szakmai segítség: PTE ÁOK