Hepatitis B, C és HIV vírusok meddő páciensek és petesejt-donorok körében

Dr. Vereczkey Attila
szerző: Dr. Vereczkey Attila - Versys Clinics
megjelent:

Az ESHRE, vagyis az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság évente több tudományos konferenciával is várja a meddőség területén dolgozó szakembereket.

A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakemberei is részt vettek a Stockholmban tartott konferencián. Az Ő segítségükkel megtudhatjuk, hogy miként küszöbölhetik ki a meddőségi klinikák a Hepatitis vírus terjedését azon meddő páciensek körében, akik az ivarsejt donációt veszik igénybe.

Hogyan lehet elkapni a fertőzéseket?

„A meddőségi klinikákon a mindennapi gyakorlat és a kivizsgálás részét képezi a páciensek HIV, ill. hepatitis B és C vírusokra való szűrése. Az említett kórokozók szexuális úton terjednek, de fertőzhetnek nem megfelelő körültekintéssel végzett asszisztált reprodukciós kezelések, vagyis inszemináció, illetve lombik-kezelés során is, és átjuthatnak akár az anyáról magzatára is.

Természetesen előfordulhat, hogy a páciensről kiderül, hogy hordozza valamelyik vírust, ilyenkor pedig a megszokottnál is körültekintőbb asszisztált reprodukciós labormunkára van szükség, hogy kizárjuk a fertőzés továbbterjedését. Természetesen elengedhetetlen a hordozó páciens házastársának, illetve élettársának az adott vírussal szembeni azonnali immunizálása is.

Sajnos jelenleg még csak az említett vírusok közül egyedül a hepatitis B ellen létezik védőoltás.” – tudhattuk meg Dr. Vereczkey Attilától, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistájától.

Habár a magyar törvények szerint hazánkban minden, asszisztált reprodukcióra jelentkező pár átesik a megfelelő szűrővizsgálatokon, kérdéses, hogy vajon érdemes-e minden próbálkozás előtt megismételni a szűrést, és ezzel kizárni, hogy ha legelőször negatívnak is bizonyult az illető, nem az adott vírusra jellemző ablakperiódus (amikor még olyan alacsony a szervezetben az ellenanyagok szintje, hogy nem mutatható ki) fennállása miatt született a negatív diagnózis?

A kutatás eredménye

Hogyan zajlik a petesejt-adományozás?

Szakmai becslések szerint 150 ezerre tehető a terméketlenséggel küzdő párok száma hazánkban. A meddőség kezelésének egy ritkábban emlegetett formája a petesejt donáció, más néven petesejt adományozás. A petesejt-adományozásról bővebben

„Egy spanyol kutatócsoport tanulmányában azt vizsgálta, hogy milyen gyakorisággal fordul elő a két hepatitis vírus és a HIV a petesejt-donorok és a meddőségi kezelésben résztvevők körében, valamint hogy mennyire gyakori az ablakperiódus-jelenségre visszavezethető negatív eredmény az első szűréskor. A vizsgálathoz felhasznált adatokat több mint 10 spanyol klinika elmúlt 13 évének páciensanyagából gyűjtötték össze - összesen félmilliónál is több szűrővizsgálatot elemeztek.

A tapasztalatok szerint a HIV hordozók a meddőségi páciensek körülbelül másfél ezrelékét tették ki, míg a hepatitis B vagy C formájával fertőzöttek aránya 6,0-6,5 ezrelék körül mozgott.

Ennél jóval alacsonyabb arányban találtak vírushordozókat a petesejt-donornak jelentkezők körében. Kiderült, hogy a meddő csoportban a férfiak a nagyobb arányban fertőzöttek, igaz, a meddőségi kezelés szempontjából nincs jelentősége, hogy a pár melyik tagja a vírushordozó.” – tudhattuk meg Szabó Katalintól, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet laborvezető embriológusától.

Szükség van a szűrés megismétlésére

„Az egészségesnek bizonyult páciensek újraszűrését átlagosan az első szűrés után másfél évvel végezték. Egymillió páciensre vetítve alig 5 új HIV, 20 hepatitis B, valamint 6 hepatitis C fertőzést találtak. A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy a jelenleg hatályban lévő törvényi szabályozás, miszerint a pácienseket és donorokat a kivizsgálás részeként kell szűrni, megalapozott, és szükségszerű, hiszen a páciensek egészségének védelme alapvető fontosságú” – magyarázta Dr. Vereczkey Attila.

(Dr. Vereczkey Attila, Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet, meddőségi specialistája, minimál invazív-endoszkópos sebészet)

Cikkajánló

Mi történik a meddőségi kivizsgáláson?

Dr. Tekse István, szülész-nőgyógyász
Meddőség
Azon párok számára, akik rendszeres nemi élet mellett legalább 12 hónapja sikertelenül próbálkoznak a teherbe eséssel, komplex meddőségi kivizsgálás javasolható, melynek során meghatározzák a meddőség fennálló okait, valamint terápiás terv elkészítése történik.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg összeállítás - Dr. Zsuga Judit, Dr. Farkas Ágnes
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, Dr. Reinhardt István
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, pszichoterapeuta, klinikai farmakológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen