A terhesség megszakítása tartós hormonváltozáshoz is vezethet
A családtervezés az ember életének egyik legfontosabb mozzanata, ám vannak, akik úgy estek teherbe, hogy érzelmileg, vagy anyagilag nem tudtak felkészülni a kis jövevény fogadására Ilyenkor sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy elvetetik a magzatot, ám ez komoly gondokat is okozhat.
Nem csak arról van szó, hogy lelkileg nehéz feldolgozni egy ilyen döntést, hanem ahogyan azt dr. Bérczy Judit főorvos, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondja, akár a hormonrendszerben is tartós változásokat vonhat maga után.
Lelkileg is nagyon megterhelő
„Az élet megszakítása komoly lelki terhet ró az emberre. Az így létrejött hatalmas negatív stressz okozta hormonreakciók már fizikális szinten elindíthatnak működési zavart a női hormonrendszerben. Kialakulhat tartósan magas prolaktin szint, mely akár daganatos elváltozást is eredményezhet az agyalapi mirigyben (hipofízisben).
A terhesség során kötelező szűrővizsgálatok |
A terhesgondozást Magyarországon a szülész-nőgyógyász szakorvos, a családorvos és a védőnő együtt végzi. Célja a magzat és az anya egészségi állapotának követése, a kismama anyaságra való felkészítése. A terhesség során kötelező szűrővizsgálatok |
A menstruációs ciklus tartósan felborulhat, mivel elmarad az érdemi tüszőérés, repedés, ez pedig a későbbiekben teherbeesési gondokat okozhat. Természetesen magának a beavatkozásnak is vannak veszélyei: sérülhet a méh, esetenként begyulladhat a hashártya, sok késői szövődménnyel a kismedencei régióban. Rendkívül ritkán még a méh eltávolítása is bekövetkezhet.
A leggyakoribb szövődmény a beavatkozás kapcsán kialakuló, majd idültté is vállható gyulladás, ami alhasi panaszokat és komoly fájdalmat okozhat. Ezenkívül előfordulhatnak összenövések, melyek lezárhatják a petevezetőket, ami szintén meddőséghez vezethet, illetve nagyobb lehet a méhen kívüli terhesség kialakulásának esélye is, ráadásul a spontán vetélések is gyakoribbak azoknál, akik terhesség megszakításon esetek át.”
A lehetséges gondok nem érnek véget a korházat elhagyva
A terhesség megszakításának szövődményei akkor is jelentkezhetnek, amikor a hölgyeknek már sikerült feldolgozniuk a traumát, és úgy döntenek, ők is és a helyzet is megérett arra, hogy babát vállaljanak. Dr. Bérczy Judit főorvos, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa felhívja a figyelmet a később előjövő problémákra is:
„Szövődmények a következő terhesség alatt is jelentkezhetnek, például a méhszáj elégtelenség, mely koraszüléssel járhat, bár előfordulása a ma alkalmazott, korszerű módszerek mellett szerencsére ritka.”
A helyzet egyes esetekben még rosszabb lehet
Azok a nők, akik PCOS-el küzdenek, tudják, hogy a teherbeesés hosszas folyamat is lehet, így még nagyobb kockázatot vállalnak, ha mégis úgy döntenek, nincs itt az ideje a babának.
„Az előzőkben vázoltak még hatványozottabban jelentenek veszélyt azon hölgyek számára, akik PCOS-ben szenvednek. Sajnos, az ilyenkor nem vállalt gyermek egy későbbi terhesség esélyét minimálisra csökkenti, ami ennél a betegségnél amúgy sem olyan egyszerű.” – mondja a szakember.
Terhesség alatt ellenjavalt gyógyszerek |
A terhesség alatt számos veszélyforrás leselkedhet a kismamákra, amely a magzata fejlődését rossz irányba terelheti. Azonban a veszélyt gyakran mi magunk is okozhatjuk. Terhesség alatt oda kell figyelni arra, hogy milyen gyógyszereket viszünk be szervezetünkbe! Terhesség alatt ellenjavalt gyógyszerek>> |
(healzz; Forrás: Budai Endokrinközpont)