A császármetszésnek hosszú távon előnye is lehet

Magyar Nemzet
megjelent:

A császármetszéssel szülő nőknél később kisebb lehet a kockázata az inkontinenciának, mint a természetes úton szülőknél, ugyanakkor egy átfogó tanulmány szerint későbbi terhességeiknél megemelkedhet náluk a vetélés vagy a halvaszületés rizikója - olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

A PLoS Medicine orvosi folyóirat aktuális számában publikált tanulmány a témával foglalkozó 80 korábbi kutatás anyagait dolgozta fel. A kutatások összesen 30 millió résztvevő esetén keresztül vizsgálták a császármetszéssel szült nők sok éves, hosszú időtávot felölelő adatait.

Világszerte egyre nagyobb az aránya a császáros szüléseknek, az orvosi indikáció nélküli császárok száma különösen felszökött - állapította meg Sarah Stock, a brit Edinburgh-i Egyetem kutatója, az új tanulmány szerzője, aki átfogó elemzéssel a császáros szülésekről hozzáférhető adatokat szintetizálta.

Így is van rizikó

Megállapították, hogy császármetszés után a nőknél 44 százalékkal kisebb volt a kockázata az inkontinencia kialakulásának, mint a természetes úton szülő nőknél, és 71 százalékkal kevésbé voltak hajlamosak a méhsüllyedésre.

A császárral született gyerekeknél 12 éves korukig nagyobb kockázata volt az asztma kialakulásának, ötéves korukig pedig az elhízásnak. A császár utáni további terhességek esetében megnőtt az esélye a vetélésnek, a halvaszületésnek és egyéb szövődményeknek.

Tovább Császármetszés - Amit jó tudni

(Magyar Nemzet)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Csősz György és Dr. Szalóczy Péter, szülész-nőgyógyászok
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen