Súlyos terhességi szövődmények a COVID-19 miatt

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta megjelent:

A koronavírus okozta járvány alatt riasztóan megszaporodtak a terhességi komplikációk szerte a világon – aminek pontos okát még ma is keresik a kutatók. A halva születés nagyon kis mértékben emelkedett, ám a terhességi preeklampszia nevű szövődmény ijesztő mértékben gyakoribbá vált a fertőzöttek körében.

Könnyű volt a terhessége annak a 32 éves amerikai nőnek, akinek példája fontos figyelmeztetést fogalmaz meg mind a laikusoknak, mind pedig a várandós nőket gondozó orvosoknak. Mégpedig arról, hogy napjainkban is fontos, érdemes a koronavírus lehetséges ártalmaira gondolni akkor, amikor valami szokatlant tapasztalnak a terhesség végigkísérése nyomán. Mindezt ékesen bizonyítja Lauren Phillips esete.

A fiatal amerikai nő vitalitása mindvégig tökéletesen kielégítő maradt, egyetlen szokatlan dolgot észlelt magán, már nem tudott napi kb. 5 km-nél többet sétálni. Továbbá azt vélte gondnak, hogy bár három védőoltást is felvett, és kínosan ügyelt rá, hogy mindig rajta legyen a maszk, ha közösségi térbe lépett, a második trimeszterében mégis elkapta a koronavírus fertőzést. Első pillanatban azonban ez sem tűnt számára túl nagy ügynek. Terhességi panaszai továbbra sem voltak, majd problémamentesen meg is szülte egészséges 3,5 kilós gyerekét.

Pár nappal később azonban valami igencsak megváltozott. Egyedül volt csecsemőjével, amikor elmondása szerint, „pulzáló” reszketés rázta meg a testét, s nagyon rosszul érezte magát. Mire beért a sürgősségire, vérnyomása felszökött, elérve a számára igen szokatlan 160/116-os magasságot. Lauren Phillips nem tudhatta, hogy súlyos állapotba került, ugyanis preeklampsziája lett. Az átlagos terhesek körben ez egy kevéssé ismert és értett terhességi komplikáció, pedig a pandémia alatt, az orvosok szerint, ennek a betegségnek az esetszáma kifejezetten megugrott.

Nem egyedi esetről volt szó

Ilhem Messaoudi immunológus (University of Kentucky) szerint rengeteg kollégáját megdöbbentette, hogy milyen mértékben volt hatással a járvány a terhességre. Sok tudóshoz hasonlóan ő maga is, eleinte pusztán légzőszervi betegségnek vélte a SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-19-et és nem gondolta volna róla, hogy bármilyen módon érintheti akár a reproduktív szerveket is. Az esetek eleinte csak szóbeszéden alapuló történeteknek hangzottak, később felismerték a szakértők, itt sokkal többről van szó – végül a nagyobb tanulmányok is igazolták ezt.

A koronavírus nem az első olyan vírus, aminek ’tovagyűrűző’, több elemet dominószerűen felborító hatása képes mind a terhességet, mind akár a szülést magát befolyásolni. Az 1918-as influenza (spanyolnátha) világjárvány alatt magasra szökött a halvaszületések aránya, és a pandémia legtombolóbb időszakában született babáknál gyakoribb volt a szívüket érintő (kardiológiai) és egyéb egészségügyi probléma. 2015-ben, Brazíliából és számos más országból érkezett jelentések, beszámolók szerint kapcsolat mutatkozott a Zika-vírus és a kisfejűség (mikrokefália) között.

A SARS-CoV-2 az, amit a legtöbb vizsgálatban, a legbehatóbban kutattak az embert megfertőző vírusok között. Az eddigi eredmények között szerepel az is, hogy a termékenységet sem a fertőzés, sem a vakcinálás nem érinti. A védőoltás felvétele után a menstruáció megváltozhat, de csak enyhe mértékben és egyelőre úgy néz ki, csak időlegesen. Azonban a terhességet illetően több ok van az aggodalomra. Bár a fertőzésen átesettek hatalmas többségénél nem mutatkozik komplikáció, de a preeklampszia kockázatát, valamint más súlyos állapotok előfordulását, jóval magasabb arányban dokumentálták a megfertőződötteknél.

Tudástár A terhességi toxémia (preecpampsia)

A placenta károsodása lehet a kulcs

E biológiai jelenségnek a mechanizmusa ma még nem teljesen világos, de a tudósok úgy vélik, a folyamat az anya vérében és immunrendszerében bekövetkezett változásokkal indul be.

A terhesség, ahogyan egy másik élet fenntartása érdekében átalakítja a testet, egyszerre csodás és biológiailag megterhelő folyamat. A stressz, és a plusz kilók okozta terhelés nagyobb része, a szívre, a keringési rendszerre tevődik át, a vér térfogata akár 30-50%-kal is megnövekedhet. A szívnek jelentősen többet kell tehát pumpálnia, több volument keringetnie, s mint az elmúlt csaknem 3 év folyamán világosan kiderült, a szív-érrendszerre a koronavírusnak óriási hatása lehet. A vírus a vérnyomást és a gyulladásos folyamatokat szabályozó ACE2 receptorhoz kapcsolódik, és a pandémia során az orvosok úgy találták, egyesekben a betegség hatására az erekben százával alakulhatnak ki mikrotrombusok (apró vérrögök), amelyek mindegyikének egy sornyi hatása lehet mind az anyára, mind fejlődő magzatára nézve.

A magzat élete első 9 hónapjában az anyai méh egyik egységéhez, a placentához kapcsolódva tölti az időt (a méhben összegömbölyödve). A születendő gyermeket a placenta látja el oxigénnel és egyéb tápanyagokkal. 2020 tavaszán, amikor az egészségügyi szakemberek a Covid-19-et még légzőszervi betegségnek tartották, nagyon távolinak, valószerűtlennek tűnt az a gondolat, hogy a vírus megtámadhatja a humán szervezet ezen részét. Aztán 2021 őszén, telén Amy Heerema McKenney patológus (Cleveland Clinic), akinek az is feladata, hogy kiderítse, mi okozta egyes magzatok halálát, arra figyelt fel, hogy különböző elváltozásokat lehetett találni a placentán egyes halvaszületett magzatok boncolásakor.

Minden esetben úgy tűnt, a fejlemény teljesen előzmény nélkül következett be, és az események gyors egymásutánban követték egymást. A placenta normális, megszokott esetben szivacsos és sötét, ami utal arra, hogy a rajta átfolyó, tápláló vérrel telt. A magzatukat vesztett anyáktól a patológiai laboratóriumi vizsgálatra hozott placenták egészen másfélék voltak: tömörek, hegesek és inkább tompa homoksárgás árnyalatúak. Az orvosi dokumentációt, a kórlapokat átnézve kiderítette, a legtöbb nő a második trimeszterben volt, egy részük nem vett fel védőoltást, más részük nem volt teljesen vakcinált. Valamennyien a terhesség kihordása előtti mintegy két hetes periódusban kapták el a koronavírus fertőzést. A patológus fél éven belül csaknem 20 halvaszületést látott, feltételezése szerint, mindet a koronavírus infekcióhoz, és a placenta elváltozásaihoz, annak funkciócsökkenéséhez lehetett kötni.

Hasonló megállapításra jutottak az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention) jelentésének összeállítói csaknem 1 millió 250 ezer (1 249 634) 2020 márciusa és 2021 szeptembere között lezajlott szülés alapján. „Bár a halvaszülés, összességében igen ritkán fordult elő, de ha a szülésre érkezéskor dokumentált COVID-19 diagnózist állítottak fel a kórházban, ez a magzat halva születésének megnövekedett kockázatát jelentette. Az USA-ban az összefüggés a delta variáns dominanciájának idején még erősebb volt” – írták a CDC kutatói. A magyarázatot abban látták, hogy a fertőzés nem csak gyulladást idézett elő, de hatására csökkent mennyiségben jutott vér a placentába, ami így nem tudta kielégítően ellátni a szerepét a magzat ellátásában. Mindez kóroki magyarázata lehet a COVID-19 és a halvaszületés közötti összefüggésnek. Dr. Heerema McKenney patológus és a többi kutató világszerte azonnal adatgyűjtésbe fogott, annak módját keresve, miként reagáljanak a helyzetre. Ám ekkorra a Delta hulláma elcsendesedett, és amikor az Omikron megérkezett, a szóban forgó terhességi probléma visszaszorult.

A preeklampszia az igazán veszélyes szövődmény

A preeklampszia megjelenése, gyakorisága, jóval nagyobb közegészségügyi fenyegetést jelent, mint a halva születés. Ez az állapot, mint ok, szerte a világon magasan vezeti az anyai halálozási listát. A preeklampszia rendszerint apró jelekkel indul – például magasabb lesz a vérnyomás, fehérje kerül a vizeletbe, és eltérés, zavar mutatkozik a látásban. A helyzet olykor drámai gyorsasággal romlik, a teljes szervezet krízisállapotba kerülhet, összeomlik. Leggyakrabban a terhesség középső idejében szokott előfordulni, kb. a 20. hét betöltése után. Az Egyesült Államokban a terheseknek mintegy 2-6%-át érinti. Az esetek többségében a helyzet megoldódik, rendeződik az állapot, amint a baba megszületik, vagy befejeződik a terhesség. Ám a preeklampszia eseteire nincs ismert, alkalmas kezelés, így előfordulhat, hogy leáll egy-egy anyai szerv, és bekövetkezik az anya halála. A pandémia alatt a koronavírussal fertőzött felnőtteknél – tünetesek, vagy nélküliek – mintegy 60%-kal nagyobb volt a kockázata, mint azoknál, akiket elkerült az infekció – derült ki számos tanulmányból. A fertőzötteknél más komplikációk is nagyobb arányban fordultak elő, például koraszülés és infekció, de az is előfordult, hogy a terhesség befejeződését követő 6 héten belül halt meg az anya hasonló okból.

A témában folytatott kutatás egyik résztvevője, a magzati gyógyászat brit professzora, Aris Papageorghiou (Oxford Maternal and Perinatal Health Institute) szerint, az előző koronavírusok mind kapcsolatban álltak a nagyobb számban bekövetkező anyai komplikációkkal. E vírusok közé lehetett számítani a SARS-CoV-1-et is, ami a 2000-es évek elején sújtotta Ázsiát, de ilyen veszélyekkel, kockázatokkal járt a MERS-CoV is, ami főleg a Közép-Keleten okozott kitöréseket 2012-2015 között. Ilhem Messaoudi immunológus kutatási eredményei alátámasztják a hipotéziseit. Az említett tanulmányban a fertőzött terhesek placentájának és köldökzsinórvérének vizsgálata során „zavarokra” figyelt fel. Eltérést látott a fertőzés ellen harcoló T-sejtekben és egyéb immunrendszeri változásokat is találva arra gondolt, mindez hosszan ható következményekkel járhat. Kollégáival az eltéréseket így írta le: „az immunológiai környezet újramodellezése” történt, illetve „immunológiai sérülésnyomokat” lehetett látni. E jelek még olyan személyeknél is felbukkantak, akik tünetmentesek voltak, vagy akiknél csak igen enyhék voltak a COVID-19 tünetei.

A bevezetőben említett brooklyni Laura Phillipsnek az állapotát, akinél a szülést követően alakult ki a veszélyes preeklampszia, az orvosoknak néhány nap alatt sikerült stabilizálni. Azonban további 5 héten át kellett vérnyomáscsökkentő gyógyszert szednie. Ma már nem magáért, hanem más terhesekért aggódik. Olyanokért, akik esetleg anélkül lesznek COVID-19 fertőzöttek, hogy bárki felvilágosítaná, figyelmeztetné őket a preeklampszia kialakulásának kockázatára.

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: Pregnancy complications spiked during the pandemic (The Washington Post, Yahoo News)
Lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Budai Kardioközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-specialista
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szilvási Ferenc, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen