A stroke fokozott kockázatával jár az aurás migrén

szerző: Bodó Mariann, fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

Az aurás migrénben szenvedő emberek esetében az átlagos népességhez viszonyítva a duplája az érelzáródás miatt kialakuló stroke kockázata. A migréneseknek fokozott figyelmet kell fordítaniuk a stroke megelőzésére.

Mekkora a stroke kockázata migrén esetén?

Azok esetében, akinél aurával járó migrénes fejfájás jelentkezik, kétszer nagyobb a valószínűsége a stroke kialakulásának – állítják a kutatók számos ezt megerősítő vizsgálat alapján. A kockázat azokra a betegekre korlátozódik, akik aurával járó migrénben szenvednek. Az aura olyan észlelhető érzékelési vagy vizuális zavar, amely a migrénes roham kitörése előtt jelentkezik.

Egy vizsgálat során 6100 migrénben szenvedő felnőtt beteg 2 százalékának kórelőzményében szerepel a stroke, az 5243 nem fejfájós felnőtt esetében ez a mutató 1,2 százalék volt.

A migrénhez kapcsolódó általános stroke-kockázat így is alacsony, és sokkal valószínűbb, hogy a stroke más kockázati tényező, például dohányzás vagy magas vérnyomás miatt következik be. Amennyiben azonban a rizikótényezők összeadódnak - azaz az aurás migrénben szenvedő betegnek kezeletlen magas vérnyomása van, dohányzik, vagy fogamzásgátló tablettát szedő nő – a kockázat fokozott. A kutatók ajánlása szerint azoknak a nőknek, akinek aurával járó migrénes rohamaik vannak, le kellene szokniuk a dohányzásról, és abba kellene hagyniuk az ösztrogén tartalmú fogamzásgátlók szedését.

A British Medical Journal című szakfolyóirat szerint 10 tanulmányból 9 eset bizonyította azt, hogy a migrén, valamint általában a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása között van összefüggés. Kutatók nem találtak összefüggést a migrén és a szívinfarktus között, azt azonban megállapították, hogy az angina pectoris (szívtáji szorító fájdalom) kialakulásának kockázata 30 százalékkal nagyobb azok esetében, akiknek migrénes rohamaik vannak.

A stroke és a migrén összefüggései

A migrén és a stroke időnként együtt is előfordulhat, de nincs bizonyíték arra, hogy közvetlen ok-okozati összefüggés lenne a két kórkép között.

Az agy vérellátási zavarának többféle oka lehet, például egy szívből elszabaduló vérrög, de kiválthatja a nyaki vagy a koponyán belüli erek szűkülete is. Ennek alapján a stroke-nak alapvetően két típusát különböztetik meg: az úgynevezett ischaemiás, azaz vérhiányos vagy elzáródásos, valamint a vérzéses stroke-ot, az agyvérzést.

A féloldali görcsös fejfájás, a migrén okai nem teljesen tisztázottak. A fejfájást az agyi erek átmérőjének gyors változása okozza, amelyek a roham kezdetén összehúzódnak, majd kitágulnak. Az egyik elmélet szerint a migrénben szenvedő betegek egész érrendszerének funkcionális zavaráról van szó, ami megmagyarázhatja a stroke megemelkedett kockázatát.

Senki sem tudja, hogy a migrénes rohamok megelőzésére szolgáló gyógyszerek alkalmazása kihat-e valamilyen formában a kardiovaszkuláris kockázatokra. Mint a kutatók rámutatnak, egyrészt a migrénes fejfájás megelőzésére szolgáló bizonyos gyógyszerek elméletileg csökkenthetik ugyan a szív- és érrendszeri problémák veszélyét, másrészt viszont érszűkítő hatásuk nem csupán az agyban, hanem az egész szervezetben érezteti érszűkítő hatását.

A stroke-os tüneteket utánzó migrén

A migrén bizonyos típusaival járó tünetek utánozhatják a stroke-ot. Ilyen a hemiplegiás migrén, amelynek során féloldali gyengeség jelentkezik, enyhe beszédzavarhoz, zavartsághoz vezethet.

A migrénes aurák összetéveszthetők a tranziens ischaemiás rohammal (TIA) is. A migrénes aura tünetei azonban viszonylag lassan alakulnak ki, majd terjednek és felerősödnek, míg a TIA vagy a stroke tünetei hirtelen jelentkeznek.

A migrén tünetei néha összetéveszthetők a vérzéses sroke-kal (agyvérzéssel) is, amit gyakran hirtelen fellépő, nagyon erős fejfájás jellemez. A migrénes fejfájás azonban jellemzően egyoldali és lüktető jellegű, fokozatosan erősödik. Az agyvérzésben érintett betegeknél gyakran alakul ki a nyaki merevség, és egyéb stroke-tünetek is jelentkezhetnek, melyek a mirénes rohamban nem jellemzőek.

Sok esetben azonban a migrén és a stroke elkülönítése nem egyértelmű, stroke gyanúja esetén mielőbb hívjon mentőt!

Bodó Mariann, fordító - WEBBeteg
Felhasznált források:
British Medical Journal, Stroke Association, American Journal of Medicine

Cikkajánló

Migrénem lehet? A migrén tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Migrén
A migrénes fejfájás rendkívül kínzó lehet, gyakran egyéb tünetek is kísérik, például émelygés, hányás, kifejezett fény- és hangérzékenység. Mi a migrén és milyen tünetekkel jár?

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest