Terhesség és gyógyszerfogyasztás - Mi a veszélyes?

MTI
megjelent:

Számos, egyébként ígéretes, gyógyító hatású molekula nem jutott el az emberi alkalmazásig, mert az elővizsgálatok fölvetették annak kockázatát, hogy valamilyen módon károsíthatják terhesség során a magzatot.

A kanadai várandós asszonyok hat százaléka szedett különféle panaszaira olyan gyógyszereket, amelyekről korábban már bizonyították, hogy okozhatnak magzati károsodást.

A négy esztendei vizsgálat elgondolkoztató eredményeit a British Journal of Obstetrics and Gynaecology közölte. A terhes asszonyok szervezetébe bejutó kémiai anyagok, gyógyszerek, magzatot károsító hatásának kockázatát főleg a drámai thalidomid katasztrófa után vizsgálták sokat világszerte.

A terhesség alatti gyógyszerszedés veszélyei

Sokáig a tudósok is azt gondolták, hogy az anyaméhben fejlődő embrió védve van mindenfajta külső hatástól. Az 1950-as években azonban megdőlt ez a tévhit, ugyanis a talidomidot szedő kismamák gyermekei sok esetben csökevényes karral vagy lábbal születtek.
A terhesség alatti gyógyszerszedés veszélyei

A Contergan néven forgalomban lévő, egyébként hatásos nyugtató-altató szerről kiderült, hogy azok a fiatal nők, akik terhességük korai szakában ezeket a tablettákat szedték, gyakran hoztak világra súlyos fejlődési rendellenességgel, végtaghiánnyal születő gyermeket.

Azóta a gyógyszeripar minden új készítmény emberen történő kipróbálása előtt köteles vizsgálatokat elvégezni, méghozzá igen sokfélét és több állatfajon.

Számos, egyébként ígéretes, gyógyító hatású molekula nem jutott el az emberi alkalmazásig, mert az elővizsgálatok fölvetették annak kockázatát, hogy valamilyen módon károsíthatják terhesség során a magzatot.

Terhesség és gyógyszerfogyasztás

Ennek megfelelően a már régóta forgalomban lévő és hatásosságuk miatt a mindennapi gyógyításban aligha nélkülözhető készítmények között szerepelnek olyanok, amelyek szedését - esetleges mellékhatásuk kockázata miatt - terhesség alatt nem javasolják. Anick Bérard és munkatársai most azt vizsgálták, hogy a gyermeket váró nők közül hányan szedtek olyan gyógyszert is Kanadában, amelyet nem kellett volna.

A kutatók Québec tartomány 1998-2002 közötti terhességi nyilvántartásából emelték ki annak a 109 344 asszonynak az adatait, akik gyermeket vártak. Az ottani adatok alapján pontosan tisztázható volt, hogy receptre milyen gyógyszereket írtak föl nekik terhességük időtartama alatt. A munkacsoport 11 400 olyan receptre bukkant, amelyeken az anya méhében növekvő baba fejlődését esetleg károsító gyógyszer szerepelt.

A munkacsoport vezetője hangsúlyozta, hogy vizsgálatuknak pusztán már az a tény hatalmas jelentőséget adott, hogy fölfedezték: a kanadai patikákban még mindig létezik olyan bőrgyógyászati szer, amelyről bizonyították magzatot károsító tulajdonságát. A várandós nők hat százaléka kapott olyan gyógyszerre receptet, amelynek szedése terhesség alatt kockázatot jelenthetett.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
WEBBeteg - Cs. K., fordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen