A terhességi vércsoport-összeférhetetlenség

Dr. Farkas Ágnes-
szerző: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

Mivel a születendő magzat vércsoportja eltérhet az anyáétól, a kismama szervezete idegenként érzékelheti és ellenanyagok termelésébe kezdhet. Szerencsére a terhesgondozás kiemelt figyelmet fordít a vércsoportok vizsgálatára és a szükséges kezelések is elérhetőek.

A vércsoport egy olyan öröklődő tulajdonság, amit a vörösvértestek felszínén jelen lévő antigének határoznak meg. A segítségükkel lehet a vér különböző csoportjait elkülöníteni. A pontos vércsoport ismeretének alapvető szerepe van sok orvosi kezelés és a terhesgondozás során is. A vércsoportokat alkotó antigének szerkezete különböző lehet (szénhidrátok, fehérjék stb.), és a testben nem kizárólag a vörösvértestek felszínén jelennek meg.

A terhesség alatti összeférhetetlenség

De miért olyan fontos a vércsoportok ismerete a terhesség alatt? Jó tudni, hogy az anya szervezetében fejlődő magzat a sejtjeit az apától és az anyától közösen kapja, ezért a magzat vércsoportja számos esetben eltér az anya vércsoportjától. Emiatt az anyának testidegen részletek is lesznek a születendő magzat vérében, így amikor az anya szervezete felismeri az eltérő vércsoportot, antitestet termel a saját szervezetében jelen lévő idegenként felismert magzat ellen. Az ellenanyag-termelődés leggyakrabban a szüléshez kapcsolódik, ugyanis a szülés folyamán találkozik az anya és a magzat vére. Ritkább esetben fordul elő, hogy a folyamat már a terhesség ideje alatt kialakul, néha valamilyen terhességi komplikáció miatt, esetenként azonban bármilyen azonosítható ok nélkül.

A termelődő ellenanyagok potenciálisan károsíthatják a magzat egészségét. Az ellenanyagok képesek ugyanis arra, hogy a méhlepényen és a köldökzsinóron keresztül eljussanak a magzat szervezetébe, ahol megtámadják a vörösvértesteket, és károsítják azokat. A folyamatot hemolízisnek nevezzük, és a babánál kialakuló betegség neve újszülöttkori hemolitikus betegség.

Az újszülöttkori hemolitikus betegség

Az egyik fontos része a hemolízisnek, hogy a vörösvértestek károsodnak, emiatt az újszülöttben vérszegénység alakul ki, ami általában egészen enyhe, de időnként igen súlyos állapotot is eredményezhet.

A hemolízis miatt a vér bilirubinszintje megemelkedik a születést követően, ami az újszülöttkori sárgasághoz vezet. Ilyenkor az újszülött bőre és a szemfehérjéje sárgásan elszíneződik, majd néhány héten belül rendeződik.

Súlyos esetben a vérszegényég szívelégtelenséghez, máj- és lépduzzanathoz, és az egész testet érintő ödémához vezethet. Amennyiben a folyamat még a szülés előtt súlyosbodik, méhen belüli elhalást is okozhat. Szerencsére csak nagyon ritkán fordul elő a betegség súlyos formája, ami egyrészt a hatékony megelőzésnek, másrészt az alapos, a vércsoportokra, és termelődő ellenanyagokra is kitérő terhesgondozásnak is köszönhető.

A terhesség alatti vércsoport-meghatározás jelentősége

Az AB0 rendszer eltérése esetén (azaz ha más az anya és a magzat ABO rendszer szerinti vércsoportja) az anya szervezetében leggyakrabban IgM típusú ellenagyag képződik, ami a méhlepényen nem tud átjutni, ezért ez szinte sohasem okoz problémát. Nagyon ritkán fordul csak elő, hogy ilyenkor IgG típusú ellenanyag képződik, ami már a méhen belüli magzatban is betegséget okozhat.

Az Rh vércsoportrendszer (azaz hogy a magzat, illetve az anya vércsoportja pozitív vagy negatív) az AB0 után a második legfontosabb vércsoportrendszer, a terhesség alatt különös jelentőséggel bír. Amikor valakinek Rh-pozitív (Rh+) a vércsoportja, akkor az úgynevezett D antigén jelen van a vörösvértestek felszínén, tehát a szervezet nem ismeri fel idegenként egy másik szervezetből származó D antigént sem. Így, amikor a magzat és az anya vércsoportja is pozitív, az anyai szervezet nem tartja idegennek a magzatot, tehát nem alakul ki immunreakció. Hasonlóan nem látja idegennek az Rh-negatív, vagyis a D antigénnel nem rendelkező magzatot sem, hiszen nincs olyan antigén, ami idegen lenne.

Vércsoport összeférhetetlenség akkor jelentkezik, amikor az anya vércsoportja Rh-negatív, tehát a D antigénnel még nem találkozott a szervezete, a magzat vércsoportja ellenben Rh-pozitív. Az első terhesség kialakulásakor még nincs jelen a D antigén ellen termelt ellenanyag sem a kismama szervezetében, így az első terhesség során még nem szokott súlyos következményekkel járó immunreakció kialakulni.

Szülés során (de terhességmegszakításkor is, vagy szülészeti beavatkozások során) azonban magzati sejtek juthatnak az anya vérkeringésébe, ami kiváltja az immunreakciót, így a következő (második és további) terhesség idején már jelen lehet a D antigén ellen termelt ellenanyag, ami a magzatba átjutva már méhen belül súlyos állapotot idézhetne elő.

A baba fejlődése
9/1 Az első hónap
9/2 A második hónap
9/3 A harmadik hónap
9/4 A negyedik hónap
9/5 Az ötödik hónap
9/6 A hatodik hónap
9/7 A hetedik hónap
9/8 A nyolcadik hónap
9/9 A kilencedik hónap

A megelőzés lehetősége már ismert

Mivel az első terhesség során leggyakrabban a szülés során lesz lehetősége az Rh-negatív anyai szervezetnek először arra, hogy felismerje a testidegen D antigént egy Rh-pozitív újszülöttből származó vörösvértesteken, így ekkor már csak a magzat születése után termelődik ellenanyag, ezért ilyenkor még nem alakul ki az újszülött hemolitikus betegsége.

Ilyenkor van lehetőség arra, hogy a születéskor az újszülött vércsoportját meghatározva (leggyakrabban a köldökzsinórvérből levett vérmintából) időben felismerjük a kockázatot jelentő magzati Rh-pozitív vércsoportot. Amennyiben ez igazolódik, akkor az anya a szülést követő 72 órán belül egy injekciót fog kapni. Ezt nevezzük anti-D profilaxisnak, és az injekcióban IgG anti-D (vagyis D antigén ellenes antitest) van.

A gyógyszer hatása úgy alakul ki, hogy az anyának beadva bekerül a keringésbe, és az esetlegesen anyai szervezetbe jutó magzati Rh-pozitív vörösvértestek D-antigénjéhez kötődnek, majd elpusztítják azokat, így mintegy elfedve őket az anyai szervezet saját védekező immunsejtjei elől. Emiatt az anya szervezete nem immunizálódik a magzati D antigén ellen, tehát a következő terhesség során sem lesz jelen a keringésben a D-antigén ellenes antitest, ami károsíthatná a magzatot.

A gyógyszert szükség esetén a terhesség során is be lehet adni, ha felmerül, hogy bármilyen ok miatt feto-maternalis transzfúzió következett be, vagyis magzati vér juthatott az anyai keringésbe. Mivel a terhesség során végzett szűrővizsgálatok során nemcsak a vércsoportot határozzák meg, hanem ellenanyagszűrés is történik, időben kiderülhet az is, ha az anya szervezetében ellenanyag termelődik. Ennek a gyógyszernek a segítségével és helyes használatával a számítások alapján évente körülbelül 10.000 magzati halálozást előznek meg csak az Egyesült Államokban.

Tovább A szülés, születés módjai

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Cs. K., fordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen