Egyre több az elhízott kismama - Komplikációt okozhat

MTI
megjelent:

Egyre súlyosabb gondokat jelentenek az amerikai kórházakban a gyereket szülő elhízott nők - számolt be a problémáról a The New York Times, hozzátéve: mind több anya jelentős súlyfelesleggel vállal gyereket.

New York öt neves kórházában - a manhattani Beth Israel és a Mount Sinai orvosi központban, a brooklyni Maimonides, a bronxi Montefiore és a Bronx-Lebanon kórházban - az orvosok közösen igyekeznek megoldást találni.

Az amerikai népesség az utóbbi egy nemzedék alatt tovább hízott, egyidejűleg nőtt a szívbetegségek, a cukorbetegek és az idő előtt elhalálozások száma. A súlyfelesleg megnehezíti a szülészetek működését is. Minden ötödik nő elhízottan, 30-asnál nagyobb testtömegmutatóval esik teherbe (ez egy 164 centiméter magas nő esetében 82 kilogramm feletti testsúlyt jelent).

A kövérebb nők körében sokkal több a császármetszés. A 20-25-ös testtömegindexű nőknél ez az arány 11 százalék, 30-35-ös mutató esetén már 25, 40-es érték felett pedig 43 százalék. A kórházak aggódnak a sebészeti beavatkozás miatt, mert az elhízott nőknél gyakoribb a magas vérnyomás, a cukorbetegség, és a szülés során gondok jelentkezhetnek az érzéstelenítéssel, vérzések léphetnek fel, sőt agyi érkatasztrófa alakulhat ki.

A kövér nők szüléseinél több a haláleset. New York államban 2003 és 2005 között a szülés közben elhalálozó anyák vesztét az esetek kétharmadában kövérségük okozta. A statisztikák szerint a normál testsúlyú nőkhöz képest náluk háromszor gyakrabban fordul elő, hogy az újszülöttek az első hónapban meghalnak, és majdnem kétszer nagyobb a halvaszületés valószínűsége.

A terhesség jelei
A terhességi tünetek tehát körülbelül 4 hetes terhességi kortól észlelhetőek. A terhesség jelei

New Yorkban felmerült annak a javaslata, hogy külön központokat létesítsenek az elhízott terhes nők számára, ahol táplálkozási tanácsokat adnának nekik, és felkészülnének a vészhelyzetekre.

A kövér terhes nők ellátása a rutinműveleteket is megnehezíti, a vastag zsírrétegeken keresztül például nehezebb a véna megtalálása a vérvételhez. Ugyancsak problémát jelent a berendezések teherbírása: a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kórházában az orvosok nemrégen külön tanácskozást szenteltek annak, hogy a szülőasztalok összerogyhatnak a súlyosabb terhes nők alatt.

A "leg" ételek terhesség idején
Várandósság idején különösen fontos, hogy a baba számára fontos tápanyagokat bejuttassuk szervezetünkbe.
A "leg" ételek terhesség idején

(MTI)

Cikkajánló

HELLP-szindróma
HELLP-szindróma

Mi okozza? Mit tehet a megelőzés érdekében?

Boka- és lábdagadás
Boka- és lábdagadás

Érrendszeri rendellenesség okozhatja.

Életmód Orvosi Központ - Dr. Lőrincz Ildikó, szülész-nőgyógyász, endokrinológus
Oxygen Medical - Dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász
Versys Clinics - Dr. Csajbók Éva
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Cs. K., fordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen