Érvek és tapasztalatok az apás szülésről

szerző: Czibere Anikó, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Apás szülés: 20 évvel ezelőtt még felhördült mindenki, ha esetleg egy apuka ott szeretett volna lenni gyermeke világrajötténél. Ma már azonban szinte természetes, hogy a maguk módján ők is hozzájárulnak az anyuka fájdalmának enyhítéséhez.

Apás szülés: Ki lehet ott a szülésnél?

Az egészségügyi törvény szerint a szülő nőnek joga van egy felnőtt, 18 éven felüli személyt megjelölni, hogy a szülésnél jelen legyen. Arról, hogy ez ki, ő dönt. - mondta el Kristóf Péter betegjogi képviselő. Hozzátette: a kórház azonban joggal tiltja ki a kísérőt császármetszés esetén, hiszen az műtét, ahol a fertőzésveszélyt a minimálisra kell csökkenteni- ez a baba és az anya mindenekfelett álló érdeke. Ha az anyuka két kísérőt szeretne, például az apukát és a dúlát, akkor a kórháznak jogában áll az anyukát választásra kérni, de akár mind a kettőt be is engedheti. Az egri Markhot Ferenc Kórházban lehetőség van a szülőszobán egy hozzátartozónak jelen lennie a vajúdó mellett.

A hozzátartozó személyét a várandós választja meg. Ez leggyakrabban az apa, a szülések közel 60 százalékában. „Külön felkészítést nem követelünk meg, de a várandós gondozás során a szülésre felkészítő foglalkozáson való részvételt javasoljuk. Császármetszésnél a műtőbe az apa nem léphet be, ablakon keresztül láthatja a feleségét és kiemelés után ő is megkapja az újszülöttet. Tapasztalatunk szerint az apa jelenléte a vajúdás és szülés során pozitív hatással van a kismamára, segíti, támogatja. Többségük jól bírja a megpróbáltatásokat, hiszen lehetőségük van rövidebb-hosszabb időre elhagyni a szülőszobát. Dúla jelenléte nagyon ritkán fordul elő.”- ismertette az egri gyakorlatot dr. Hernádi László, a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa.

A terhesség alatti történések a férfi személyiségfejlődését is befolyásolják

A Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrumában (a Klinikán) az apás szülések meghonosításában múlhatatlan érdemei vannak dr. Szeverényi Péter tanár úrnak, egyetemi docensnek. Tájékoztatása szerint az apás szülés megjelölésére a hivatalos szakkifejezés az „együttszülés”. Ez azt jelenti, hogy szülő nő a szülés, a vajúdás óráit a partnerével együtt tölti, a férfi is jelen van a szülőszobában. A szülőszobai jelenlétre vonatkozó döntést a pár legtöbbször már korábban meghozza. Természetesen azt tartják kedvezőnek, ha a szándék közös, mindketten egyformán szeretnék a partner jelenlétét. A közös döntést követően közösen tudnak készülni a szülésre.

A baba fejlődése
9/1 Az első hónap
9/2 A második hónap
9/3 A harmadik hónap
9/4 A negyedik hónap
9/5 Az ötödik hónap
9/6 A hatodik hónap
9/7 A hetedik hónap
9/8 A nyolcadik hónap
9/9 A kilencedik hónap

„Az elméleti hátteret az a gondolatmenet jelenti, hogy az anya-gyermek-apa kapcsolatrendszerben a három személy kölcsönösen hatással van egymásra. Tehát a várandósság ideje alatt nem csak az anya és a magzat között van kölcsönhatás, hanem az apa és a magzat között is. És természetesen a nő és a férfi kapcsolata is változik, a kettős kapcsolatból hármas kapcsolatrendszer fejlődik. A terhesség alatti történések a férfi személyiségfejlődését is erőteljesen befolyásolják. Ha ebben a kapcsolatrendszerben gondolkodunk, akkor a partner jelenléte a szülésnél könnyen érthető. A szülés együttes átélése a családi kapcsolatrendszert is szorosabbá teszi. Ennek megfelelően tekintjük az apát is bevonó ellátást „családközpontú” szülészeti gyakorlatnak.” Ez a szülészeti gyakorlat már nem csak az anya és a magzat testi egészségére figyel, hanem megpróbál hozzájárulni a családi harmónia egészségének alakulásához is.

Mindenkinek jó az apás szülés?

A közös élmény igénye mellett az apákat a segítés, a támogatás igénye is vezérli. Szeretnének segíteni, szeretnék megkönnyíteni a vajúdás óráit. Gyakran kérdezik ők maguk is, „Hogyan tudok segíteni a szülés közben?” Nem kell itt semmi különös dologra gondolni. A legfontosabb és legjelentősebb segítséget a puszta jelenlét adja. Ha egy nehéz helyzetben velünk együtt van az a személy, akit szeretünk, aki közel áll hozzánk, akkor a feladat megoldása, a nehézségek legyőzése sokkal könnyebben fog menni. Az apa jelenléte olyan érzelmi támaszt ad, melynek hatására csökken a vajúdó félelme, nő a biztonságérzése, ezáltal a szülési fájdalom mértéke is csökken. Bizonyított, hogy a férfi jelenlétében lefolyt szülések esetében kevesebb a nők fájdalomcsillapító gyógyszerek iránti igénye. Az apa jelenlétének tehát fájdalomcsillapító hatása is van. A vizsgálatok azt is mutatják, hogy azok az apák, akik jelen voltak gyermekük születésénél, a csecsemő gondozásába, ellátásában is aktívabb szerepet vállalnak - ismertette a tényeket dr. Szeverényi Péter.

Azt is szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy nem „kell” feltétlenül ott lenni a férfinak! – folytatta. Azok a férfiak is „jó” apák lesznek, akik a szülésnél nem voltak, vagy nem lesznek jelen. Vannak olyan párok, akik akkor döntenek jól, ha a férfi nem megy a szülőszobába. Ettől függetlenül azonban a családi kapcsolatrendszer fejlődhet harmonikusan.

Tovább Gondolatok az apás szülésről a pszichológustól

Vízben szülés - Tudta?
Bár mostanság egyre több szó esik róla, a vízben szülésre (vagy vízben vajúdásra) Magyarországon csak kevés helyen van lehetőség. Ennek minden bizonnyal az is az oka, hogy a megvalósításhoz szükséges feltételeket nem tudja minden intézmény előteremteni. A másik ok pedig a tapasztalatok hiánya lehet. A langyos fürdő kellemesen ellazítja a szülőnő testét, gyorsabban halad a tágulás. A kitolási szakra azonban általában kiszáll a kismama a vízből.

Apás szülés - Debrecenben 1984-óta

A debreceni klinikán a szülőszoba l984-ben nyitotta meg a kaput a hozzátartozók számára. Ezzel az „élenjáró” szülészeti intézetek között volt. A klinika munkatársai sokat tettek annak érdekében, hogy a vállalkozó párok elvárásai teljesülhessenek. Itt, Debrecenben, 1986-ban szervezték az első továbbképző tanfolyamot szakemberek számára. A családközpontú szülészeti gyakorlat ezt követően terjedt el országszerte.

Az első években még kevés vállalkozó pár volt, de a jelentkezők száma évről évre gyorsan emelkedett. 1995-ben érte el az együttszülők aránya a 20 %-ot, 2008-ban pedig már meghaladta a 70 %-ot. A kezdeti években csak azok az apák lehettek jelen a szülésnél, akik részt vettek az szervezett felkészítő foglalkozásokon. Az 1997-ben megjelent egészségügyi törvény lehetővé tette azt, hogy minden szülő nő magával hozza a szüléshez egy közeli hozzátartozóját. Ez az adminisztratív feltételek megszűnését is jelentette.

„Közvetlenül a műtőben nem lehet jelen az apa. Vannak olyan intézetek, ahol erre is lehetőséget biztosítanak. Klinikánkon abban a műtő melletti helyiségben vannak az apák, ahol az újszülöttek fogadása, első ellátása történik. Ezt azért tartjuk előnyösnek, mert így az apa az ellátás után rögtön karjaiba kaphatja a babát, az anya helyett ő az, aki fogadja az új családtagot.”

Gyermekvárás, terhesség

Felkészítő tanfolyamokat továbbra is szerveznek, és javasolják is a részvételt. Sok használható ismeretterjesztő könyv áll a laikusok rendelkezésére. Ez azonban nem biztos, hogy elegendő. A párnak tudnia kell, mi vár rájuk, mi fog történni a szülés közben. A valós helyzetre kell őket felkészíteni! Ennek fontos része a szülőszoba megtekintése, a szülőszobai várható történések részletes megbeszélése. Ha megismerik a szülőszobai környezetet, ha sok információval rendelkeznek, ha ismerős a személyzet is, akkor kevesebb lesz a félelem, a szorongás a szülés megindulásakor.

Azt tartják jónak, ha a férfiak is rendelkeznek kellő ismeretekkel. Akkor tudnak hatékonyabb segítséget, támaszt nyújtani, ha ők is tudják, milyen szakaszai vannak a szülésnek, tudják, hogyan jön a világra a magzat. Természetesen a tanfolyamokon való részvétel ma már nem kötelező. A klinikán az a tapasztalat, hogy a tanfolyamokon résztvevők könnyebben legyőzik a nehézségeket, és több pozitív élményt szereznek. A tanfolyamokra a terhesség 32-34. hete körül lehet jelentkezni.

Kedvező tapasztalatokat hozott az apás szülés

A tapasztalat egyértelműen kedvező. Az apa jelenléte a szülésnél csak egyik mozzanata a „családközpontú ellátásnak”. A szülés közben próbálnak az individuális elvárásokra is tekintettel lenni. A vajúdóknak ma már nem kell folyamatosan ágyban feküdni, sokkal több a mozgási lehetőségük. A fájdalomcsillapítással kapcsolatos igényeket jól ki tudják elégíteni. A szülési testtartás megválasztásában is törekszenek az egyéni kívánságok teljesítésére. A szoptatást, az anya-gyermek kapcsolat alakulását a bőrkontaktus biztosításával és a korai szopatással próbálják segíteni. Az újszülötteket nem választják el a mamáktól, hanem igény szerinti együttlétet próbálnak biztosítani.

„Az apák nem hátráltatnak. Az változó, hogy a férfiak meg vannak-e ijedve vagy sem. Változó az is, hogy ki mennyire lesz aktív részese a vajúdásnak. Vannak aktívabb és passzívabb férfiak. A szülőszobai személyzetnek természetesen foglalkozni kell velük. Informálni kell őket, időnként bátorítani is, de ez nem jelent problémát. Az a jó, ha őket is be lehet vonni a szülés folyamatába, ha aktív résztvevőkké tudnak válni. Az elmúlt 25 év során a szülésznők már elég tapasztalatot gyűjtöttek, jól tudják kezelni a férfiakat is.

Jelenleg inkább az jelent nehézséget, hogy a klinikán csak két elkülönített, egyágyas szülőszoba áll rendelkezésre. Így előfordul, hogy az egymástól csak részlegesen elkülönített, de többágyas helyiségben tudjuk elhelyezni a párokat. Ez sérti a szülés intimitását. Abban reménykedünk, hogy a közeli jövőben – a szülőszoba átépítésével – sikerül több egyágyas egységet kialakítani.

Apás szülés - Hogy bírják az apák?

A debreceni klinikán „szülő” férfiak általában jól bírják a megpróbáltatásokat. A felkészítés során külön szoktak foglalkozni azzal, hogy mit tehetnek a férfiak, mi vár rájuk. Nincsenek bezárva a szülőszobába. Ez azt jelenti, hogy bármikor kimehetnek, bármikor visszajöhetnek. Vannak, akik inkább csak a vajúdás ideje alatt szeretnének jelen lenni. Vannak, akik a kezdeti félelem ellenére nehézség nélkül végig ott maradnak. Ritkán fordul elő, hogy rosszul lesznek. De ha ez történik, az sem szabad, hogy problémát jelentsen.

Itt van lehetőség két személy jelenlétére. Úgy tűnik, hogy Budapesttel ellentétben, a vidéki kórházakban sokkal kevesebb igény van pl. dúla jelenlétére. Ritkán itt is előfordul, hogy egy dúla is elkíséri a párt.”- tájékoztatott Szeverényi Péter.

Hodosán Zsolt kisfia, Barnabás másfél éve, 2008 augusztusában jött a világra, a debreceni klinikán. Az apuka a szülés közel 8 óráját felesége mellett töltötte. Ez köztük a kezdettől fogva egyértelmű volt. Nem volt rosszul, nem ájult el. Persze próbált segíteni, hol vízzel, hol pár szóval. Azt mondja, nagyon nagy élmény volt, már nagyon várta a kicsit. Most is így döntene.

A téma cikkei

3/1 Érvek az otthonszülés mellett
3/2 Érvek a kórházban szülés mellett
3/3 Otthonszülés: háttér kell

(WEBBeteg - Czibere Anikó)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Támogatott tartalom - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen