Illóolajjal a húgyúti kövesség ellen

szerző: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész - WEBBeteg
frissítve:

A húgyúti kövek kialakulásának oka, hogy a vizelet kiválasztásakor a vesébe kerülő túltelített oldatból a víztartalom visszaszívásakor kristályos anyagok maradnak vissza.

Ez ürülhet vesehomok vagy kisebb kő formájában észrevétlenül. Ezért a vesekövesség sokáig rejtve maradó betegség, tünet akkor jelentkezik, ha a kő mérete miatt nem tud már kiürülni, az elmozduló kő felsérti a nyálkahártyát, és elakad a húgyutakban.

Ilyenkor erős simaizomgörcs alakul ki, amit a beteg hirtelen jelentkező intenzív fájdalomként él meg. A fájdalomcsillapítás és görcsoldás mellett, az elfogyasztott folyadék mennyiségét növelni kell (2,5-3 liter), és itt alkalmazhatóak a vizelethajtó teák. Amennyiben a kő nem ürül spontán, további beavatkozásra lehet szükség, műtéti úton és a húgycsövön felvezetett eszközzel vagy gyakrabban külső lökéshullámmal végzett kőzúzással. A beavatkozás után fontos a kőzúzalék távozásának elősegítése gyógyszerrel, bőséges folyadék fogyasztásával és rendszeres testmozgással, hogy megelőzzük az újabb kő képződését. A kis ezerjófüvet, lestyángyökeret és rozmaringlevelet tartalmazó növényi gyógyszer is segíti a kőzúzalék távozását, a készítmény emellett vesehomok képződésének megelőzésére is alkalmazható.

A húgyúti kövek típusai

A kövek leggyakrabban kalcium-oxalát, karbonát és foszfát kövek. Kisebb arányban húgysav, cisztin vagy struvit kövek. A kőképződés hátterében leggyakrabban a kalcium-anyagcsere zavara áll, melynek a savasabb vizelet kedvez. Lúgosabb vizeletben foszfát és karbonát kövek képződhetnek. Húgysavkövek a tartósan savas vizeletben képződnek húsban, zsírban, szénhidrátban és alkoholban gazdag ételek és italok rendszeres fogyasztásakor. A cisztinkövet öröklődő, fokozott cisztinürítés okozza, míg a struvitkövekre főleg nők hajlamosak, lúgos, fertőzött vizeletben gyorsan, nagy kövek képződhetnek.

Illóolajokat tartalmazó gyógyszerkészítmény csepp- és kapszulaformában

A legtöbb, a modern követelményeknek is megfelelő bizonyítékok az illóolaj-komponenseket tartalmazó gyógyszer esetén állnak rendelkezésünkre. Az illóolajokat gyógyszerkönyvi minőségű növényi drogokból állítják elő vízgőz-desztillációval. Az illóolajok egyik hatóanyagcsoportja a monoterpének. A gyógyszerkészítmény csepp és kapszula formájában hét természetes monoterpén keverékét tartalmazza. Az eredeti illóolajokat, amelyek ezeket a monoterpéneket tartalmazzák, boróka-, rozmaring-, édeskömény-, tengerparti fenyő-, eukaliptusz- és erdei fenyő gyógynövények gyógyszerkönyvi minőségű növényi részeiből (pl. termés, levél, ágvég) állítják elő.

A forgalomban lévő gyógyszer 31% alfa- és béta-pinént, 15% kamfént, 10% borneolt, 4% anetolt, 4% fenchont és 3% cineolt (monoterpéneket) tartalmaz olívaolajban. A hatóanyagok baktérium- és gombaellenes hatással, fájdalomcsillapító, görcsoldó, izomlazító, gyulladásgátló, vizelethajtó hatással rendelkeznek. Ebből már következik alkalmazási területük is: vesekövesség, húgyúti kövesség, és az ehhez kapcsolódó tünetek. Műtéti kőeltávolítás és spontán kőtávozás utáni kőképződés megelőzésére is alkalmazható. Enyhe húgyúti fertőzésekben a vizeletkiválasztás elősegítésére.

A belsőleges oldatos csepp gyorsabban hat és fájdalmas görcsök esetén is ajánlott. A kapszulát pedig étkezés előtt fél órával kell bevenni, ha nem szükséges gyors görcsoldás. Kőképződés megelőzésére a kapszula ajánlható az egyszerűbb alkalmazhatósága miatt.

Nem alkalmas súlyos görcsök, anuria (a vizeletkiválasztás megszűnése vagy minimálisra csökkenése) esetén, sem súlyos húgyúti fertőzés kezelésére.

Együtt adása kerülendő orális véralvadásgátlókkal. A transz-anetol és a cineol hatóanyagok állatkísérletekben a máj lebontó enzimeinek működését indukálják, ezért óvatosan adható együtt más, ugyancsak a májban lebomló gyógyszerekkel. A gyógyszer adagjának módosítása szükséges lehet. Máj- és veseelégtelenségben nem alkalmazható.

A készítmények alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében és szoptatás alatt, óvatosságból. Gyermekeknél történő alkalmazásra vonatkozóan nem áll rendelkezésre megfelelő minőségű adat. Mellékhatásaik ritkák, enyhe és átmeneti gyomorpanaszok, hányás, gyomorégés előfordulhat.

A bevett gyógyszer vegyületei gyorsan felszívódnak, változatlan formában, vagy metabolitjaik (bomlástermékeik) döntően a vesén keresztül ürülnek. A vesekő kialakulását gátló diétával együtt a gyógyszeres kezelés védelmet nyújt a kőképződés ellen.

Milyen diéta és életmód javasolt?

Javasolt napi 2-2,5 liter folyadék elfogyasztása, lehetőleg szénsavmentes víz formájában, egyenletesen elosztva. Itt is figyeljünk az alacsony iontartalomra. Ajánlott a vegyes étrend, mely zöldségeket is tartalmaz, és nincs túlsózva. A normál testsúly és mozgás a kőképződést csökkenti. Kalciumpótlás esetén helyezzük előnybe a citráttartalmú készítményeket, és kerüljük a C-vitamin túlzott bevitelét, mert utóbbit a szervezet oxaláttá alakítja. Akinél vesekövesség már előfordult, alkalmazhatja a fent ismertetett gyógyszert, ennek vizelethajtó, fertőtlenítő, kőhajtó hatása van.

Tovább

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Benyó Mátyás PhD, urológus, andrológus szakorvos és Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, Dr. Csuth Ágnes, Dr. Reinhardt István
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Kopa Zsolt

Dr. Kopa Zsolt

Urológus, Andrológus, Uroonkológus

Budapest