Téma: Alvás
Tévhitek, mítoszok az alvásról
WEBBeteg - stern.de - 2016.01.17. 22:23
Igaz-e, hogy legalább nyolc óra alvásra van szüksége mindenkinek? És hogy az időseknek kevesebb alvásra van szükségük? Aki sportol, jobban alszik?
A rendszeres alvás a tanulás kulcsa
MTI - 2016.01.17. 02:51
Az ember fejlődésének korai szakaszában a hosszú alvás a kulcsa mind a tanulásnak, mind az emlékezésnek - írja a BBC.
Aki keveset alszik, könnyebben megbetegszik
jóAlvás Központ - 2015.09.29. 17:25
A napi hat óránál kevesebbet alvókat könnyebben ledönti a lábáról a nátha – derült ki a Sleep tudományos folyóiratban közölt kutatásból. A rendszeres mozgás, egészséges táplálkozás és vitaminpótlás mellé a kutatók napi...
Miért nem esünk ki éjjelente az ágyból?
WEBBeteg - stern.de - 2015.04.13. 02:11
Alvás közben forgolódunk ide-oda, fura, esetleg rosszat álmodunk, sőt van, aki beszél is, mégsem esük ki az ágyból. A neurológusok tudják, miért.
Először sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggő memóriaromlást
MTI - 2014.10.07. 23:23
Amerikai kutatóknak először sikerült visszafordítaniuk az Alzheimer-kórral összefüggésben lévő memóriaromlás folyamatát.
Nem alszunk eleget - Lezárult a Nagy alváskutatás
Arvali Group - 2014.05.27. 11:17
Nem alszunk eleget, leggyakoribb rémálmunk a zuhanás, és sokan aludtunk már el iskolában vagy munkahelyen. A Cardo Nagy alváskutatása 1000 fő alvási, pihenési szokásait vizsgálta, az eredményeket szakértők kommentálták.
Alvással csökkentheti a diabétesz és az elhízás kockázatát
JóAlvás Központ - 2014.04.04. 15:45
A túl kevés, rossz minőségű alvás, vagy a cirkadián ritmus felborulása, és egyes anyagcsere betegségek közti kapcsolatra hívja fel a figyelmet a Lancet Diabetes and Endocrinology folyóiratban közölt vizsgálat.
Alvásproblémák: minden második embert érinthet
WEBBeteg - Szondi Réka, újságíró - 2014.03.11. 17:12
A pihentető alvás minden korban elengedhetetlen feltétele az egészségnek. Az alvásproblémák terhe egyéni és társadalmi szinten is komoly gondot jelent, többek között korlátozhatja a napi munkavégzést.
Délutáni szunyókálás - nem csak gyermekeknek
Sleep Center - 2014.03.08. 14:05
A délutáni szieszta jól bevált szokás a mediterrán országokban: az ebédet követő időszakban elcsendesül a város, az emberek elvonulnak, pihennek. E szokás kialakulásában természetesen szerepe van ezen országok éghajlati...
Alvásterápiával talán javítható a depresszió gyógyulásának esélye
MTI - 2013.11.20. 22:21
Alvásterápiával talán megduplázhatók a depressziósok gyógyulási esélyei egy kanadai kutatás szerint, mely a kóros álmatlanság terápiájából indult ki.
Műszakos munkát végzek, hogyan pihenjek? - Az orvos válaszol
WEBBeteg - 2013.11.16. 18:37
24/48-ban dolgozom, így tanácsra lenne szükségem, hogy osszam be az alvást. Hajnalban reggel 4-kor kelek, reggel 6-tól kezdődik a munkaidőm másnap reggel 6-ig. Reggel kb 8ra kerülök otthon ágyba. Az lenne a kérdésem...
Az alvásmegvonás alvajárásra hajlamosít
WEBBeteg - Cs. K., fordító - 2013.07.28. 00:01
Az alvajáróknak nagy szükségük van a megfelelő mennyiségű alvásra, mivel a legújabb kutatások szerint, ha nem alusszák ki magukat eléggé, sokkal nagyobb a valószínűsége az alvajárásnak.A kísérletet Kanadában végezték 40...
A alvás rendszertelensége árthat a gyermek intelligenciájának
MTI - 2013.07.10. 17:12
Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét - mutatta ki egy brit kutatás.
A hanyatt fekve alvó babák közel felének ellaposodik a tarkója
MTI - 2013.07.10. 13:21
Az újszülöttek közel felének keletkezik lapos terület a fején kéthónapos korára, ha a hirtelen csecsemőhalál megelőzése érdekében a hátukon altatják őket - olvasható a CBSNews amerikai hírcsatorna online kiadásában.
Egészséges életmód mellett a legalább hétórás éjszakai alvás véd a szívbetegségektől
MTI - 2013.07.04. 18:37
A legalább hét órás éjszaki alvás erősíti az egészséges életmód szívvédő hatásait - állítja egy hosszú távú, európai kutatás.
Mi a legjobb alvási testhelyzet kisbabáknak?
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító - 2013.05.14. 17:12
Ha lehetséges, a kisbabáknak a hátukon fekve kell aludniuk. Az utóbbi időben sokat vizsgálták, mi a helyes alvás közbeni testhelyzet.
Rendszeresen vannak végtagrángásaim. Mi lehet a baj? Az orvos válaszol
WEBBeteg - 2013.04.07. 00:01
26 éves nő vagyok. Gyakran előfordul, hogy rángatózom alvás közben. Néha nappal is előfordul, hogy a karom rángatózik, ami pár másodpercig tart. Mi lehet ennek a hátterében, illetve hogyan lehetne ezt megelőzni...
Az orvos válaszol: Hogyan szoktassam a saját ágyába?
WEBBeteg - 2013.04.06. 21:09
Kisfiam másfél éves, és nem tudom, hogyan tudnám lassan átszoktatni a saját ágyába. Fél év múlva bölcsis lesz. Hogyan fog aludni délben, ha megszokta, hogy velem alszik? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában...
A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint száz éve élt elődje
MTI - 2013.03.30. 19:11
A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében - egyebek mellett ez derül ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének...
Miért nem alszik a gyermekem? - Orvos válaszol
WEBBeteg - 2013.03.04. 02:52
Azt szeretném megkérdezni, hogy miért nem alszik a gyermekem? Egy hónapos, és állandóan ébren van. Egész álló nap mindössze kb. 10 órát pihen. - Válogatás az Orvos válaszol rovat kérdéseiből.
A horkolás a párkapcsolatot is veszélyezteti
healzz - 2012.09.28. 02:51
A horkolásnak nem csak az egészségromboló hatása ismert, de a párterápiában könnyen fény derülhet arra is, hogy akár a kapcsolatot is veszélyeztetheti. Gyimesi Andrea, az Oxygen Medical pszichológusa, szexuálterapeutája...
Új szabályozás lépett életbe a fényszennyezés visszaszorítására
ÁNTSZ - 2012.08.25. 12:51
A fényszennyezésnek (éjjeli fényterhelésnek) napjainkban már mélységeiben is egyre jobban ismertek az orvosi, ökológiai és csillagászati következményei. A hazai jogi szabályozásban mostanáig csak a természet védelméről...
Alvás helyett ne szedjünk tablettát
MTI - 2012.08.12. 02:51
A modafinilt francia kutatók fedezték fel három évtizeddel ezelőtt és hamar kiderült, hogy rendkívül alkalmas az éberségi állapot fenntartására, ezért olyan betegek kezelésére kezdték alkalmazni, akik túlzott, szinte...
A fényhiány hatása az alvásra
WEBBeteg - Ötvenentúl.hu - 2011.12.10. 05:21
Ma már tudományos kutatásokkal alátámasztott tény, hogy a fényhiány erősen hat a belső, azaz biológiai óránk működésére és a hormonrendszerünkre.
A rossz álom - Az orvos válaszol
WEBBeteg - 2011.11.25. 08:37
Kislányom 3 éves elalvás előtt mindig mesélünk neki kb. 2 órára rá sírva "ébred". Kiabál szinte alig ismer meg minket, szemei kimerednek, teste remeg, ez kb.5-10 percig tart. Nem tudja elmondani mit álmodott. Kérdésem...