Téma: Elhízás - 12. oldal

Másfél millió ember adatai alapján elmondható, hogy mind a túlsúly, mind a túlzott soványság rosszat tesz az egészségnek és megrövidíti az életkilátásokat. Amerikai kutatók 19 nagy tanulmány eredményeinek összesítése...
Amerikai kutatók több mint kétezer, 18 és 25 év közötti nőt vizsgáltak meg. Míg a normál súlyú vagy sovány nők 16 százaléka gondolta magát túlsúlyosnak, addig az elhízottak egynegyede azt gondolta, hogy súlya normális...

Már a magzat is elhízhat - Vigyázat, junkfood!

WEBBeteg - K. J., fordító - 2010.10.19. 21:41
A világszerte junkfood-nak nevezett készételek - tartós fogyasztás esetén - a magzat elhízásához vezethetnek, s ez a gyermek későbbi egészségi állapotára is kihat - hívja fel a figyelmet egy friss brit tanulmány.
A rosszabb szociális körülmények között élő családokban több az elhízott gyerek - állapította meg egy, a kaliforniai tizenévesek vizsgálatával készült tanulmány, amely az American Journal of Public Health című...
A környezetszennyező szerves anyagok, melyek a szervezetünkbe jutnak, a zsírszövetben elraktározódnak és fogyókúra közben kiszabadulva, mérgező hatásuk érvényesülhet. Dél-koreai kutatók meglepő vizsgálati eredményeit az...

Mennyit kell a terhesség alatt hízni? Kevesebbet, mint gondolná!

WEBBeteg - Cs. K., fordító - 2010.09.07. 10:13
Gyermeket vár, vagy tervez? Itt az ideje, hogy megismerje a terhességi hízással kapcsolatos legújabb irányelveket! Az elmúlt 20 évben nem változtattak ezeken a számokon, ám a lakosság egyre nagyobb méretet öltő elhízása...

Halolajjal a magas koleszterinszint ellen

Medipress - 2010.08.27. 11:11
Az elhízással, magas vérnyomással, magas vérzsír illetve triglicerid szinttel, és magas vérnyomással járó metabolikus szindrómában szenvedő emberek számára egy új tanulmány szerint a telített zsírokban szegény...
A cukorbetegség és a depresszió korai felismerése és kezelése, valamint az egészséges táplálkozás és az agy megfelelő karbantartása, a legjobb fegyverek az időskori demencia ellen - derült ki egy új tanulmányból.

Géneink miatt hízunk?

MTI - 2010.08.04. 11:11
Az elhízás világméretű "járványa" első sorban genetikai okokkal magyarázható. Genetikusok megállapítása szerint azok a gének felelősek a jelenségért, amelyek a múltban lehetővé tették, hogy a szervezet zsírtartalékot...
A depressziótól kövérebbek leszünk, de ez fordítva nem igaz: a kövérek nem lesznek gyakrabban depressziósok, mint karcsú társaik. Fiatal, egészséges nők és férfiak két évtizedes vizsgálatának eredményeiről az American...
Ma már minden hatodik európai felnőttet fenyeget a metabolikus szindrómának nevezett „életmódbetegség”, mely növeli a 2-es típusú cukorbetegség, a szív - és érrendszeri betegségek, valamint a stroke kockázatát.

Elhízás fenyegeti a futball VB rajongóit

WEBBeteg - Cs. K., fordító - 2010.06.19. 10:25
A legújabb kutatások szerint a futball világbajnokság az egyik legegészségtelenebb sportesemény - legalábbis, ami a szurkolókra vonatkozó hatását illeti. Aki nem vigyáz, több kilóval lehet nehezebb a játékok végére!
Egyre súlyosabb gondokat jelentenek az amerikai kórházakban a gyereket szülő elhízott nők - számolt be a problémáról a The New York Times, hozzátéve: mind több anya jelentős súlyfelesleggel vállal gyereket.
Heti három, vagy annál több hamburger fokozhatja az asztma és a zihálás veszélyét a gyerekeknél, a gyümölcsökben és halakban gazdag étrend viszont csökkenti a kockázatot - derült ki egy átfogó nemzetközi kutatás...

Az egészséges férfi titka a női gondoskodás?

Oxygen Medical - Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus - 2010.04.30. 14:44
Hosszú évek mozgásszegény életmódját azonban nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. A hirtelen megkezdett, intenzív mozgás nemcsak az ízületek, de a keringési rendszer számára is jelentős megterhelést jelent.
Az úgynevezett zsírbontó kezelések, melyeket az Egyesült Államokban szépészeti kezelésként fürdőkben végeznek, nem távolítják el a zsírt és az érintett cégeknek fel kellene hagyniuk ennek hirdetésével - figyelmeztetett...