Illatos-omlós pulykaszelet
Hozzávalók:
- 1 csokor petrezselyem
- 2 citrom
- 4 vékony szelet pulykamell
- 2 evőkanál olívaolaj
- 5 dkg margarin
- 5 evőkanál tyúkhús-alaplé
- só
- feketebors
Elkészítés:
Egy kis edénybe facsarjuk ki az egyik citrom levét, másikat pedig szeleteljük vékonyra, amit majd a díszítéshez használunk fel. 2-3 szál petrezselymet tegyünk félre ugyancsak a díszítéshez, a többit vágjuk apróra. A pulykamelleket kíméletesen verjük vékonyra, majd sózzuk, borsozzuk. Egy nagy serpenyőben a margarin felét és az olívaolajat hevítsük fel, tegyük bele a hússzeleteket. Mindkét oldalukat 2-2 percig süssük, amíg már kissé megpirultak és a belsejük sem rózsaszín már. Szedjük ki tegyük félre. Öntsük az alaplét a pecsenyeléhez a serpenyőbe, forrósítsuk fel, kevergessük, majd adjuk hozzá a citromlé kb. felét, a maradék margarint és a petrzselymet. Alacsony hőfokon a hússzeleteket a pecsenyelével együtt a serpenyőben még egyszer felforrósítjuk. Fűszerezzük ízlés szerint még egy kis citromlevet adhatunk hozzá. Vegyük ki a hússzeleteket, tegyük tányérra, öntsük le a pecsenyelével, díszítsük citromszeletekkel. Vegyes zöldsalátával kiváló vacsora az egész családnak.
Hasonló receptek
Kapros csirkemell
Húsétel, Közepes
Gluténmentes, Tojásmentes, Mogyorómentes, Cukormentes
Töltött csirke olaszosan
Húsétel, Könnyű
Vashiány, Mogyorómentes, Cukormentes
Lecsós pulykamell
Húsétel, Könnyű
Tojásmentes, Tejmentes, Laktózmentes, Mogyorómentes, Cukormentes, Gluténmentes