Brokkoliropogós pikáns lila hagymával
Hozzávalók:
- 50 dkg héjában főtt burgonya
- 50 dkg roppanósra főzött brokkoli
- 2 tojás
- 2 evőkanál zsemlemorzsa#A bundázáshoz: liszt
- tojás
- zsemlemorzsa#A sütéshez: 3 dl olaj
- 4 evőkanál méz
- 3 nagy fej lilahagyma
- fél dl száraz vörösbor
- 2 evőkanál balzsamecet
- őrölt szerecsendió
- bors
- só
Elkészítés:
A meghámozott burgonyát törjük össze, adjuk hozzá az apróra vágott brokkolit, a tojásokat, a zsemlemorzsát és fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval. Gyúrjunk belőle egynemű masszát és lisztezett deszkán formázzuk vastagabb hengerekké. Bundázzuk lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába, bő, forró olajban süssük pirosra, majd papírtörlőre téve csepegtessük le. A pikáns lila hagymához a mézet karamellizáljuk világosbarnára, majd tegyük rá, a vékonyra szeletelt lila hagymát. Forgassuk át, öntsük rá a bort, sózzuk, borsozzuk meg és 10 percig főzzük lassú tűzön. Ízesítsük balzsamecettel és főzzük még 2-3 percig. Tálaláskor halmozzuk tányérra és külön edényben kínáljuk hozzá a pikáns hagymát.
Hasonló receptek
Currys csirkemell
Egytálétel, Közepes
Gluténmentes, Tojásmentes, Mogyorómentes, Cukormentes
Húsos kukoricapuffancs
Egytálétel, Közepes
Tejmentes, Laktózmentes, Mogyorómentes, Cukormentes
Ünnepi rakott gomba
Egytálétel, Közepes
Gyomorfekély, Mogyorómentes, Cukormentes, Gluténmentes