Fokozott fáradtság, Fejfájás, Erőtlenség

Kedves Doktornő! Nagyjából 10 éve problémáim vannak az alvással és, bár sokszor kértem sok helyről segítséget, igazán senki nem foglalkozott velem komolyan. Sajnos kénytelen voltam elfogadni az orvosok álláspontját és reménytvesztve szedtem be, amiket a pszichiáter felírt nekem. Habár kicsit mélyebben aludtam tőlük, a panaszaim nem szűntek; Szemeim alig bírom nyitva tartani napközben, fejem szinte minden reggel fáj, koncentrálás nagy nehézséget jelent, erőm még nagyon apró dolgokhoz sincs. (Alvási apnoé vizsgálat negatív) Azért kerestem meg önöket, mert tanácstalan vagyok, hiszen rengeteg vizsgálaton voltam az évek során, de nem jutok semmire. Nem tudom kihez forduljak, és így 24 évesen nem, hogy nem tudom élvezni az életet, de felkelni is alig tudok. Ott kellett hagynom 3 év után a munkahelyem, mert olyan szinten leromlott az állapotom. A kérdésem az volna, hogy mik azok a vizsgálatok, amik relevánsak a problémámban, illetve milyen szakorvossal kell felvennem a kapcsolatot? Válaszukat előre is nagyon szépen köszönöm!

Dr. Dunás-Varga Veronika válasza alvászavar témában

Kedves Kérdező, Könnyebb kett volna, ha felsorolja milyen vizsgálatai voltak eddig, mert így találgatni, hova fordulhatna még, elég nehéz. Én első körben egy alváslabort keresnék fel, ők ennek a problémakörnek a legjobb tudói, de lehet, hogy neurológus is tudna segíteni. Valamint érdemes lehet elsajátítani elalváskönnyítő relaxációs technikákat is, valamint természetes hatóanyagú alvássegítő készítmények, gyógyteák is fogyaszthatóak

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2024. január 30.

Kérdések és válaszok: Alvási apnoe

Alvászavar
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen előző válaszát is! Sajnos úgy érzem, hogy egy helyben toporgok. Szedem 10 napja az emelt yarocen adagomat 30 mg-ot, de az...
Alvászavar, gyógyszerelhagyás
Kedves Doktornő! Múltkor azt javasolta, hogy ha szeretném csökkenteni a gyógyszereket, akkor először az altatót hagyjam el, aztán a helex sr-t. Az az igazság...
Alvászavar
Kedves Doktornő. Igen, néha elálmosodok már, el is bóbiskolok este, de nem mertem nem bevenni a stilnoxot mert olvastam a rebound hatástól. És mégcsak...
Alvászavar gyógyszer csökkentés
Kedves Doktornő, és hogyan lehet hetek alatt csökkenteni a helex sr-t, ha retard? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a normális folyamata, hogy tér...
Alvászavar gyógyszerelése
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen az eddigi válaszait alvászavar témában. Szedem este a Helex Sr-t, aztán yarocen 15 mg, aztán stilnox, már 3 hete igy...
Súlyos alvászavar 4.
Kedves Doktornő, köszönöm szépen a választ! És a Yarocen 15 mg + Helex SR 0,5 + stilnox 10 mg kombinációt, hogyan vegyem be? Pl este 11kor lefekvéskor...