Gyanus hámlás a péniszen

A péniszem külső részén (a fitymán) pár hete megjelent egy kissebb valami. Az elején úgy tünt, mintha egy karmolás okozta volna. Nemi aktus után mindig felerősödik. Olyan, mintha hámlana, aztán, mintha seb lenne majd eltünik, nemi aktus után megint elő jön. nem nagy, az egész úgy max fél négyzetcentiméter. Most döntöttük el a feleségemmel, hogy gyereket szeretnénk és eddig óvszerrel védekeztünk. már 2 éve házasok vagyunk. Mi lehet az oka ennek a kellemetlenségnek? Mit lehetne csinálni?

Dr. Tóth Gyöngyi válasza pénisz témában

Tisztelt Kérdező! Lehetséges hogy valamilyen irritáció, sérülés, dörzsölés okozza. Amennyiben nem szűnik javaslom keressen fel bőrgyógyász szakorvost, de nem gondolom, hogy fertőzés állna a háttérben a leírtak alapján.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. július 28.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Merevedési zavar, érzéketlen pénisz.
Tisztel doktor úr Tamás vagyok 36 éves. A kérdésem a következő kB 12-13 éve kezdőttek a problémáim azzal, hogy egyik napról a másikra szó szerint eltünt a...
Erdekes sperma
Tisztelt Doktor! Mostanság furcsává vált, h ejakuláció után megmosom a nemi szervem, de pár óra múlva ha megnézem olyan, mintha semmit nem mostam volna le,...
Szemölcs a hímvesszőn
Lassan 1 éve van 3 db szemölcs a péniszemen, ami mostanra már zavaróan nagy. Körülbelül 3 mm szélesek és 2 mm-nyivel emelkednek ki. Még nem volt kezelve...
Fitymán található fehér,...
Tisztelt Doktornő! Már jó pár hónappal ezelőtt vettem észre először, hogy a péniszemen, pontosabban a fitymámon, a makk alatt egy részen, kb. 1-1.5 cm-es...
NEMI PROBLÉMA
Tisztelt Webbeteg! A problémám a péniszemmel van ugyanis a makk tövénél jobb és bal oldalt (nem a fitymafék) elkezdett egyre jobban "szakadni", ami egy kis...
Pénisz dagadása
Üdv: dr ùr azzal a kérésel fordulnénk önhöz, hogy kb 1 hónapja be dagad a mak allati rész kb 2cm er olyan volna, mint ha egy csomo volna szedek minden fajta...