Barnás bőrelváltozás a fitymán

Tisztelt Bodnár Edina! Az alábbi problémával fordulnék Önhöz: Már szerintem több, mint 3 éve egy barnás elváltozás található a fitymám azon részén, ahol éppen a nagyujjam szokott elhelyezkedni maszturbáláskor. A "folt" nem igazán lesz nagyobb, kb. ugyan így néz ki rég óta, nem fáj, nem viszket, nem ég, semmi probléma nincs vele és csak nyugalmi állapotban látható, de akkor látható (kicsit "keményebb" ott a bőröm, de alig észrevehető, kicsit olyan, mintha egyféle véraláfutás lenne látható, ami nem szívódott fel). Lehet ennek az oka, hogy túl nagy nyomást fejtettem ki rá az ujjammal önkielégítéskor (esetleg ütés következtében)? Vagy esetleg más miatt is kialakulhatott? Szükséges egyéb kivizsgálás, esetleg bármivel célszerű lenne kenegetnem? Eddig semmi gond nem volt vele, nem éreztem szükségességét annak, hogy orvoshoz forduljak, de picit zavar a dolog. Válaszát és segítségét/tanácsát előre is köszönöm! Képet mellékeltem.

Dr. Bodnár Edina válasza Irritáció témában

Az irritaciótól, dörzsöléstől alakult ki a tünet, kezelést nem igényel, de nehezen halványodik majd el.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2016. július 01.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Mi lehet?
Üdvözlöm Pár napja vettem észre elöször azt hittem csak a naprágom dörzsölte ki, de ma kijött még egy csak kisebb. Megvakartam és a bör rögtön lejött és kevés...
Piros folt a nyakon
Tisztelt Doktornő! 15 éves unokám tehetséges hegedűs, napi 3 órát gyakorol, ennek következtében az álla alatt a nyakán piros folt képződött, az állandó...
LSA kezelés
Tisztelt Doktornő! Intim bőrgyógyászati témában szeretnék kérdezni . Két orvos is enyhe LSA bőrbetegseget diagnosztizált a hüvelyi és az anális területen is ,...
Herpesz típusa és kezelése
Kedves Doktornő! Sajnos a mai napon Herpesz Simplex vírussal diagnosztizáltak a Szfvári Kórházban. Egyetlen tünetem a jobb comb külső, elülső részén észlelt...
Basalioma bőrbetegség
Tisztelt doktornő. Júliusban eltávolítottak egy bőrelváltozást a hátamròl. Szövettani eredmény: basalioma Azt az infòrmáciòt kaptam, hogy egyéb teendőm...
Hegszöveten megjelenő anyajegy
Tisztelt Doktornő! Kb. 4 évvel ezelőtt műtéti úton eltávolítottak egy anyajegyet a bal vádlim belső felületéről, 3 centiméteres bemetszéssel. A varrat...