Anyajegyszerű folt elhalványul

Tisztelt Doktornő, Doktor Úr!

Elég kellemetlen helyen, a végbélnyílásom közelében volt évek óta egy anyajegyszerű folt, ami az utóbbi időben folyamatosan panaszokat okozott, mert a fehérnemű kidörzsölte. Ez azt jelenti, hogy láthatóan kidörzsölődött és sokszor előfordult, hogy viszketett is. Ezért kb. 1 hónappal ezelőtt felkerestem egy bőrgyógyászt, aki, dermatoszkópos vizsgálatot is csinált és azt mondta, hogy bár nem tudja egyértelműen megmondani, de ő inkább úgy látja, hogy nem anyajegy, hanem egy pigmentálódott terület, ami akár kialakulhatott szörtüszőgyulladás miatt is, valamilyen (s-betűs szót emlegetett, de sajnos nem értettem pontosan) szövet lehet inkább és azt mondta, hogy olyan, mintha lenne ott egy kis gyulladás. A biztonság kedvéért javasolta, hogy azért vetessem le, de mivel semmi kórosat nem látott, azt mondta, hogy ezzel még várhatok 1-2 hónapot. Ugyanakkor javasolta azt is, hogy használjak gyulladáscsökkentő krémet. Elkezdtem Heparin krémet használni és 1-2 hét után elmúlt minden panaszom, de a napokban azt vettem észre, hogy nagyon elhalványodott, szinte alig lehet látni, pedig én úgy emlékszem, hogy sötétebb színü volt mindig is. Hozzá kell tennem, hogy a párom szintén orvos, aki szerint teljesen békés, de azért aggaszt, mert azt olvastam az interneten, hogy ez is lehet egy jel. Aggaszt, hogy lehet-e rosszindulatú vagy tényleg csak egy gyulladásos állapot volt? Honnan ismerem fel, ha esetleg rosszindulatú? Legközelebb csak augusztus elején tudnám ugyanannak a bőrgyógyásznak megmutatni, ugyanis külföldön élünk és amikor legutóbb otthon voltunk, akkor ott mutattam meg és csak augusztus elején megyünk megint haza. Várhatok-e addig? Van-e okom aggodalomra?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Csuth Ágnes válasza anyajegy témában

Kedves Kérdező! Az anyajegyek esetében ha a szín elhalványul, valóban lehet rosszindulatú folyamat jele. Maga a gyulladás okozta barnás szín is elhalványulhat a gyógyulásnak, illetve gyulladáscsökkentő kezelésnek köszönhetően. Ahogy leírta a tüneteit nekem az utóbbi tűnik valószínűbbnek, de ezt csak, dermatoszkópos vizsgálattal lehet pontosan megítélni, illetve a szerkezetet, mely rosszindulatúságra utal, szintén a, dermatoszkópos kép mutatja, ezt sajnos online, leírás alapján megítélni nem lehet.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. július 10.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Sérült anyajegy leesett
Üdvözlöm! Pár nappal ezelőtt véletlenül belekaptam egy anyajegybe, ami nem vérzett jelentős mértékben, pár napra rá bevarasodott és leesett. Alatta csak sima...
Festékes anyajegy
Kedves Doktornő! Az alábbi mellékelt leletet kaptam az anyajegyszürést követően. A kérdésem, hogy a lelet azt jelenti, hogy egy rosszindulatú elváltozást...
Szemölcs vagy anyajegy az orron
Tisztelt Doktornő Véleményét és tanácsát szeretném kérni. Pár évvel ezelőtt teljesen egy időben a bal szemem alatt és az orromon megjelent egy szemölcsnek tűnő...
Anyajegyelváltozás
Tisztelt Doktornő! Segítséget szeretnék kérni. Kettő darab kérdésem lenne. 1. A péniszemen kijött egy nagyon pici, barna anyajegy, valamelyik nap, de már...
Anyajegy
néhány hónapja azt vettem észre, hogy egy korábban szinte bőrszínű anyajegy sötétebb lett és mintha jobban kiemelkedne. Apró és szabályos, kb 0.5 cm átmérőjű....
Szövettani eredmény értelmezése
Tisztelt Dr. Bodnár Edina! Azért fordulok Önhöz mert tavaly ősszel levettek egy anyajegyet a lapockámról, de az Erasmus miatt csak most volt lehetőségem...