Kemény víz

Tisztelt Dr. Nő / Úr! Lehet, hogy furcsán hangzik a kérdésem, de mióta a párommal elköltöztünk egy másik lakásba, jobban viszket mindenem - főleg a lábam, a kezem és a fejem - fürdés után. Először azt hittem, hogy velem van a baj, de a párom is mondta, hogy, amióta itt lakunk, neki is jobban viszket mindene., De ezek a viszketések csak fürdés után jelentkeznek. Illetve, nekem a lábaim borotválása után jobban kijönnek a kiütések, mint eddig és nehezebben is múlik a krémezés után, mint régen. Megnéztük a víz keménységet és a teszt alapján keménynek minősül az itteni csapvizünk. Az lenne a kérdésem, hogy okozhatja-e a víz keménysége a bőr viszketését és a kiütéseket? Próbáltam utána járni a neten és valahol írták ezt, de mivel nem orvosi oldal volt, ezért számomra nem volt annyira meggyőző! Ön, mint szakértő, mint tudna nekem erről mondani? Valóban lehetséges ez, és ha igen, mit tudok tenni ez ellen tenni - orvosilag? Válaszát előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Csuth Ágnes válasza bőrszárazság témában

Kedves Kérdező! Igen, okozhatja a bőrszárazságot a kemény víz. Patikában kapható hydrophil nonion mosakodókrémet használjon. Ha vízszűrőt tudna a csapra szerelni, az lenne a legjobb megoldás.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. november 17.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

A bőr berepedezettsége, szárazsága
A bal kezem hüvelykujjának körménél berepedt a bőröm, és igen fájdalmas. Azonkívül száraz és viszketésre hajlamos a bőröm, különösen a kezemen. Köszönöm a...
A bőr hirtelen ráncosodása
Kedves Doktornő! A bal kezem különösen a tricepsz táján rövid idő alatt megráncosodott, a jobb kezemnél semmi változást nem veszek észre. Októberben kerültem...
Cserzett herezacskó
Tisztelt válaszoló! Néhány napja a herezacskóm rendkívüli módon kiszáradt. Nem fáj, nem viszket, nem ég, olyan, mint egy csiszoló papír. Enyhén duzzadt....
Mitől lehetek ennyire kiszáradva?
Kedves Doktor Úr/Nő! Eddig az volt a problémám, hogy nagyon keveset ittam, bár ez engem nem zavart, sokszor hányingerem is volt az ivástól, így kb napi 2...
Száraz talp
Par honapja nagyon szaraz a talpam, mit tegyek
Pityriasis és gyógyfürdők
Tisztelt doktornő! Külföldi ismerősömnek pityriasis nevű bőrbetegséget diagnosztizáltak (fehér foltok vannak a bőrén) és azt a javaslatot kapta, hogy...