Köldök

Üdvözlöm. 3 hetes kisbabámnak kb. 4 napja leesett a köldöke. A gyermek orvosnál kiderült, hogy nem teljesen jó mert egy darab kis csonk van, amit le kell csipni vagy lekezelni lápisz ruddal. Nekünk ez az utobbi történt. A problémám az, hogy a kisfiam megmozdult és a hasára is került. Azt mondták, hogy ez majd befeketedik és lekopik leszárítva azt a kis vadhúst./tegnap kezelték le./Ehez képest mára levált a bőre, mint amikor az ember megégeti magát és kicsit duzzadt lett a hasa ott ahol a rúd érte és a hasa és a köldöke vörös mint a rák a köldökében kis folyadék is volt, amit én kitöröltem. Bár azt mondják, hogy ez normális szeretném meg tudni, hogy önök mit gondolnak és esetleg tudnának-e javasolni valamit, hogy mit tehetnék, hogy hamarabb meg gyogyúljon. Előre is köszönöm a válaszukat. Tisztelettel Patricia

Halmosi Edina válasza köldökcsonk témában

Tisztelt Patrícia! A gyulladt, nedvező köldök és bőr fertőzőforrás lehet, így javaslom, hogy mutassák meg gyermekorvosuknak. A bőrére, ahol vörös Sudocremet próbáljon meg tenni addig is amíg konzultálnak az orvossal.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 Halmosi Edina
Halmosi Edina
Megválaszolva: 2009. október 16.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Választható védőoltás
Tisztelt Doktornő! 3 hónapos kislányomnak szeretném beadatni a Bexsero oltást. Mi ezzel az oltással kapcsolatban az Ön tapasztalata? Kell e aggódni...
Elhúzódó hőemelkedés lehetséges okai
Kedves Doktornő! Gyermekünk 4 hónapos., Mintegy 15 napja van makacs hőemelkedése, testhőmérséklete szinte folyamatosan 37,2-38 C fok között van (a lázadatok...
3 éves kis fiu
Kedves Doktornő, 3 éves kis fiam véreredményében az érték MONO% mellett 14.5 , mire utal ez? Látta háziorvos de nem mondod semmit .
14 hónapos baba rázza a fejét
Kedves Doktornő! 14 hónapos kisfiam nem rég kezdte, hogy különböző hanghatásokat hallván (mosógép, turmix, sziréna) fejét rázni kezdi jobbra, balra, mintha...
Sirva eszik 4 honapos Kislányom és nem...
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kislányom . Tápszeres babám . Lassan 2 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi időben azt vettem...
BCG oltás helye
Tisztelt Doktornő! A kisfiam 3 hónaposan kapott BCG oltást, majd kb. 4 héttel később a karján megjelent egy kis piros pont, ami egyre nagyobb lett. Most (kb. 9...