Miért nem mutatta ki?

Üdvözlöm én K. Csilla vagyok azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy edesapamnak körülbelül 3hete elkezdett puffadni a hasa, nem étk ezett sokszor hányt majd a héten már vett erőt magán nagy unszolas árán és multhet vasárnap elment az ügyeletre ott a doktor nem tudta megmondani mi baja van majd pár órával később bement az ügyeletes belgyógyász orvoshoz hozzatennem, hogy szabad szemmel, is jó látható volt, hogy a hasán belül kb egy teniszlabda nagyságú valami van majd ez az "orvos" azt írta a leletere, hogy DEPRESSZIÓOS. Hétfőn apukám elment a házi orvoshoz aki elkuldte vér és vizeltvetelre és tükrözésre a mostani héten hétfőnmeg is jöttek az eredmények és szerdán elkezte inni a belmosofolyadekot és semmi hatás kihivtuk a háziorvost és megnezte a leleteket TELJESEN JÓ egy szem csillag sincs majd beutalta a kórházba "belcsavarodasa" gyanújával hozzatennem meg mindig látható volt az a dudor. Edesapamat mivel az összes műtős műtött így este kilenckor kezdtek el megmuteni egy rákot vettek ki és a vastagbelenek a kilencven százalékat eltavolitottak. Egyszerűen hihetetlen, hogy lehet, hogy SENKI NEM VETTE ÉSZRE EZT ÉS HOGY LEHET, HOGY AZ EREDMÉNYEK JÓK MEG GYULLADAST SEM MUTATOTT KI A LELET?, Hogy lehet, hogy az aki a belgyogyaszatra specializálódott ezt nem vette észre és DEPRESSZIÓVAL küldi haz?, De igazán a kérdésem az lenne lehet e áttét, és a papirokbol miért nem, derült ki? Előre is nagyon köszönöm a válaszát! Üdvözlettel.

Dr. Tóth Judit válasza béldaganat témában

Kedves Kérdező! Nem tudok válaszolni a kérdésére, mert nem láttam az édesapját és a leleteit sem. Sajnos a daganat gyakran nem szűrhető ki vérvétellel, de egyszerű orvosi vizsgálattal sem., Ami gyakran látható, lehet ártalmatlan is, de daganat, vagy más betegség is állhat a háttérben. Jelenleg ahogy gondolom kikerült műtéttel az elváltozás, ami a bélpanaszokat, székelési gondot okozta és a további vizsgálatok fognak majd választ adni a kérdésére. Az eltávolított bél szövettani vizsgálata ad választ arra, hogy rosszindulatú daganat vagy gyulladás, vagy valami más okozta e a rosszullétet. Most a legfontosabb dolog, hogy erősödjön meg műtét után az édesapja. Ha a további vizsgálatok megtörténnek, sokkal okosabbak leszünk. Ezek eredményétől függ majd a további terápia.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 15.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Emelkedő roma index érték
Tisztelt Doktornő! Két is fél éve szedek Trisequens tablettát változókori panaszaimra. Tavaly májusban az éves vizsgálaton CA125 18.6 HE4 50 Roma index 7.5...
Sugárkezelés utáni ödéma az arcon
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! A bal oldalon műtéti úton daganatot távolítottak el a fülemből. A sugárkezeléseken túl vagyok, amely után az arcom illetve a fül...
Mi okozhatja a magas Ca szintet a...
Kedves Doktornő! Autoimmun betegségek és inzulin rezisztencia ellenőrzés miatt 3-4 havonta járok vérvételre. Tavaly nyár végén feltűnt, hogy magas a kalcium...
"Hólyagrákban Signatera teszt"...
Tisztelt Doktornő! Fent jelzett korábbi kérdésemben a férjem hólyagrákkal vívott harcában kértem Doktornőtől életmódbeli és a Signatera gyakorlati hasznára...
Saccharomyces boulardii élesztőgomba
Üdvözlöm! Édesanyám 67 éves, már több alkalommal műtötték rosszindulatú vastagbél daganattal, továbbá a szükséges kezeléseket is felvette (kemoterápia). A...
Neuroendokrin daganat
Kedves Doktornő, a fiam érdekében szeretnék kérdezni. Ezelőtt 5 évvel neuroendokrin daganattal műtötték, a vakbélen volt a daganat. A diagnózis Neuroendokrin...