Tudat alatti, depresszió

Üdvözlöm. 44 éves nő vagyok. Egészen kislány korom óta szorongó alkat vagyok. Majd az érettségi után ki is robbant belőlem pánik formájában., De nem volt vészes, tudtam kezelni. A házasságom 19 év után ért véget. Akkor felkerestem egy pszichiáter doktornőt, aki a Cipralex nevű tablettát írta fel, hogy végig tudjam csinálni az egészet. Napi fél szemet kellett bevennem. Egy év után simán letettem a gyógyszer, ennek 10 éve. Nem is volt semmi problémám, megerősödtem ahogy egyedül maradtam a gyerekekkel, a napi gondokkal, feladatokkal. 5 éve van új párkapcsolatom. Viszont kb 2 éve ebben is lett egy mélypont. (azóta már rendeződött) Akkor már éreztem, hogy visszatért a szorongás. Aztán jött a covid, nem tudtam dolgozni, féltem mi lesz így velünk, kezdődtek az alvászavarok. Ezután kiderült egy P3-as citológia eredményem, meg kellene műteni. Egymás után jöttek a vizsgálati eredményekre várások, amik nagyon felőrölték az idegeimet. Majd Apukám kórházba került. Hat hét múlva, a műtétem előkészületekor hívtak, hogy meghalt. Ismét egy törés. A műtét után a szövettani eredményre várakozás, majd három hónap múlva újból egy kontroll eredményre várni. Közben a házunkat meg akarta venni egy család. Hónapokig kétségek között tartottak, hogy megveszik e vagy másikat vesznek. Mindezek mellett azon agyalni, hogy hol fogunk lakni, mi lesz...stb. Napi 8-10 órát dolgozom, emberekkel foglalkozom, még az ő problémájukat is hallgatom. Mindig próbálok jókedvű lenni, beszélgetek, nevetgélek. Odáig jutottam, hogy az alvászavarokkal szinte naponta küzdöttem. Alig vagy nem is tudtam elaludni, ha sikerült, akkor is mindig fél 3-kor felébredtem. Ezen kívül társult hozzá egy belső remegés érzés is. Napközben pedig a szorongás érzés volt. Úgy döntöttem, ismét elmegyek a Doktornőhöz. Azt mondta ennyi minden után nem is csoda, ebből még egy is sok lenne. Azt mondta tudat alatti szorongásos depresszióm van. Én ezt nem is gondoltam. Mármint a, depressziót. Napközben nem érzem magam rosszul, általában jó a kedvem, összességében elégedett vagyok az életemmel. Mindent próbálok megtenni. Relaxálok, meditálok, jógázom, olvasok, egészségesen táplálkozom, sok vitamint eszek. Viszont most az alvászavarok miatt egy másik gyógyszert írt, Lamegom a neve, egy évig kell szednem. Az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint is jó ez a gyógyszer? Ön is ezt írná fel nekem? Mindenképpen szükség van a gyógyszerre? Ha igen, tényleg kell egy évig szednem? Köszönöm szépen a válaszát.

Dr. Pálvölgyi Rita válasza alvászavar témában

Tisztelt Kérdező, A Lamegom agomelatint tartalmaz, amely az alvási ciklus rendezésén keresztül ható antidepresszáns. akkor szoktuk adni, ha a, depresszió mellett vezető tünet az alvászavar. Ilyen módon hasznos gyógyszer lehet az Ön problémájára., Hogy kell-e szednie, azt ismeretlenül kevésbé tudom megítélni, mint a kolléga, aki felírta. Ha nem válik be, természetesen felül lehet bírálni a döntést, de ha jónak bizonyul, akkor érdemes 6 hónapnál hosszabb ideig szedni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. január 06.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Leponex alvászavarra?
Fél éve kezdtem el alvászavarra gyógyszert szedni. Először a házi orvosom írt fel gyógyszert, ami nem hatott. Aztán egy másikat, ami szintén nem volt jó....
Fokozott fáradtság, Fejfájás...
Kedves Doktornő! Nagyjából 10 éve problémáim vannak az alvással és, bár sokszor kértem sok helyről segítséget, igazán senki nem foglalkozott velem komolyan....
Alvászavar
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen előző válaszát is! Sajnos úgy érzem, hogy egy helyben toporgok. Szedem 10 napja az emelt yarocen adagomat 30 mg-ot, de az...
Alvászavar, gyógyszerelhagyás
Kedves Doktornő! Múltkor azt javasolta, hogy ha szeretném csökkenteni a gyógyszereket, akkor először az altatót hagyjam el, aztán a helex sr-t. Az az igazság...
Alvászavar
Kedves Doktornő. Igen, néha elálmosodok már, el is bóbiskolok este, de nem mertem nem bevenni a stilnoxot mert olvastam a rebound hatástól. És mégcsak...
Alvászavar gyógyszer csökkentés
Kedves Doktornő, és hogyan lehet hetek alatt csökkenteni a helex sr-t, ha retard? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a normális folyamata, hogy tér...