Már 3 hónapja a szakításnak, de én még mindig a halálba vágyom

Üdvözlöm! Egy évet voltunk együtt a barátommal. Szakítás oka, a sok nézeteltérés volt, sosem veszekedtünk igazán, nem adtuk ki magunkból a dühöt, csak elvonultunk egy másik szobába, ha konfliktus adódott. Mindig megtartottam a véleményem magamnak, mert úgy éreztem, ha elmondom, azzal elveszíthetem a barátom. Később rájöttem, hogy el kellett volna mondani és igenis vitatkoznunk kellett volna, mintsem magunkban fortyogni. Emellett nagyon zavart, hogy sosem kaptam meg azt a megbecsülést és bókokat, amikre vágytam, amikből tudtam volna, hogy igazán értékel. Mástól megkaptam őket, és mondhatni egy nyugodt beszélgetéssel, ahol elmondtam neki, mennyire alsóbbrendűnek érzem magam, és hogy ez nekem így nem jó, kezdeményeztem a szakítást. Nem mondtuk ki véglegesre akkor még. Mikor eljött ennek az ideje, hogy elém állt és kimondta, hogy szeret, de neki erre nincs szüksége, összetörtem. Mindennél jobban megalázkodtam előtte, térden állva sírtam, hogy miért engedi ilyen könnyen el ezt az egészet, ha én csak elmondtam, hogy mi bánt, miért nem akarja megoldani együtt. Azóta 3 hónap eltelt, minden éjjel vele álmodok, és a könnyeim csorgására kelek az arcomon. Elviselhetetlenül fáj a hiánya, még mindig ugyanúgy szeretem. Már annyira kikészítenek ezek a reggeli ébredések, hogy néha elgondolkozom azon, megéri-e még egyátalán ez az élet. Tudom, hogy ő is szeret, csak makacs, és ha a fejébe vesz valamit, akkor azt semmi áron nem másítja meg. Azt hitte engem és egy másik fiút lát az utcán kézenfogva, és egyből kijött belőle: " nézd már, ott mennek kézenfogva, esküszöm megverem a gyereket". Nem a verekedés és az agresszió híve, de azt hiszem, ha a féltékenység ilyen szinten beszél belőle, akkor még mindig szeret. Nem tudom mit tévő legyek. Szörnyen érzem magam 3 hónap eltelte után is, nem múlik a fájdalom, a reggeli sírások pedig tönkreteszik a napomat, felkelni sem akarok, a barátok sem kötnek le. Mit tegyek?

Kovács Piroska válasza szakítás témában

Kedvesem, 18 évesen valószínűleg egyikük sem érett még egy végleges kapcsolatra. Az élet rendjébe az is beletartozik, hogy megtanuljuk elengedni a dolgokat, kapcsolatokat. A görcsös akarás és ragaszkodás helyett inkább a tanulságokra kellene a figyelmét irányítania. Mire is tanította Önt/Önöket ez a kapcsolat? Miért is sodorta össze az élet Önöket?, Hogyan, mivel járulhattak hozzá egymás fejlődéséhez stb. Egy szakítás veszteség, ami gyászfolyamatot indíthat el, aminek része az a fajta, depresszív hangulat is, amiről ír. Érdemes pl. kiírni magából mindazt, amit nem tudott elmondani, amit nem tudott tisztázni a volt párjával. Ennek célja nem az, hogy eljuttassa hozzá, hanem, hogy önmagában rendbe tegye és tisztázza a dolgokat, elvarrja a szálakat és elengedje Őt. Közben kicsit próbáljon kitekinteni és eltávolodni saját magától pl. olyan dalok hallgatásával, mint a Csík Zenekar: Most múlik pontosan című dala, aminek megfejtése talán elfogadtatja Önnel is, hogy a szerelem egy illékony tünemény és nem feltétlen örök állapot, még ha szeretnénk is ebben hinni.. v=D6RaU9n4ZuI Üdvözlettel.

Itt kérdezhet