Át kéne jelentkeznem másik iskolába, ha ezt szeretném tanulni?

Közgazdasági iskolába járok, ahol ugye szakmai tantárgyak is vannak, így a természettudományi tárgyakat nem tanítják olyan magas óraszámban és csak szakközépiskolai szinten. Mivel mindig is orvos szerettem volna lenni, sosem értettem miért is jöttem ide. Egyáltalán nem érdekel a közgazdaság, nem tudnék ilyesmit dolgozni. Nyelvi előkészítős vagyok, már 0. osztály elejétől el akartam menni, de sajnos mindig képtelen voltam rávenni magam. Most 10-es vagyok (gimnáziumi osztályban 11) és mivel jövőre faktot kell választani és itt nem lehet bioszt, kémiát úgy látom az lenne a legjobb, ha átmennék egy gimnáziumba. Ha itt maradok és elvégzem még ezt a 2 évet akkor azt követően csak 1-2 év kihagyással, érettségi után mehetnék egyetemre plusz rengeteget kéne tanulnom egyedül, külön tanárral pénzért., Ami visszatart, hogy itt már megszoktam az osztályt, ide jár a legjobb barátnőm (persze erre nem alapozhatom az életem), nem érzem olyan nehéznek ezt az iskolát, de még így is csak 4.0 az átlagom, amin próbálok javítani. Viszont ha gimnáziumba járnék és emelt szinten szeretnék biológiából, kémiából érettségizni el sem tudom képzelni milyen nehéz lehet, mivel mi csak alapszinten tanuljuk. Új osztályba kerülnék csupa idegen közé, akik már összeszokott osztály és még az is lehet, hogy később mégsem orvos szeretnék lenni, akkor viszont szintén döntésképtelen lennék azzal kapcsolatban, hogy mihez kezdjek.

Dr. Árki Ildikó válasza pályaválasztás témában

Kedves Kérdező! Kérdése nem éppen egészségügyi jellegű, inkább pedagógussal kellene megbeszélnie. Az biztos, hogy emelt szintű érettségi kell az orvosira, és ez olykor még "erős" gimnáziumba járók számára is csak különórák segítségével abszolválható. Minden bizonnyal az okozza most a feszültséget, dilemmát, hogy nem lát a jövőbe, így nem tudhatja, hogy melyik döntése jár nagyobb előnnyel. Azaz a haszon -kockázat mérlegelésénél tart. (ezt a tevékenységet az orvosi szakmában nap, mint nap űzzük) Leveléből úgy tűnik, azt már tudja, hogy közgazdaságtannal nem igazán szeretne foglalkozni, de abban azért nem teljesen biztos, hogy orvos szeretne lenni (az utolsó mondat utal erre). Dönteni Ön helyett kívülállóként nem lehet, és nem is szabad, de remélem jól alakul az élete, ha még esetleg kisebb "mellékvágányokkal" is.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2015. március 08.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Asztmásan műkörmösként dolgozni
Kedves Doktornő! Gyerekkoromtól fogva asztmás allergiám van, jelenleg is gyógyszeres kezelést kapok az asztmámra, ezáltal az allergiás tüneteim is nagy...
Penészgomba
Tisztelt Doktornő! Pár nap után a lakásomba hazaárve észrevettem, hogy a citromok megpenészedtek., Amikor megemeltem, hogy kidobjam őket, mindent beterített...
Agykéreg gyulladás
Tisztelt doktor/ doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy: agykéreg gyulladás létezik vagy ilyen nincs? Azt tudom, hogy van agyvelő és agyhártya- gyulladás, de...
Baleseti táppénz
Tisztelt Válaszadó! Eltört a lábam, mivel próbaidőn voltam a munkáltatóm 3 napra rá azonnali hatállyal felmondott. Természetesen táppénzre vett a háziorvos a...
Vércsoport-szerológiai lelet értelmezés
Tisztelt Doktor nő! Visszér műtét miatt vércsoport meghatározásra került sor. Immunhematológiai státusz: Vércsoport B Rh (D) pozitív Ellenanyagszűrés...
Máj Haemangioma első kivizsgálása
Jónapot kívánok! A párom tegnap hasi UH-n volt. Felfedeztek nála a májon egy 15 és egy 8mm haemangiomat., Mennyire adhat aggodalomra okot ez a haemangioma?,...