Gyomor-, bélhurut?

Tisztelt Doktor Úr! Korábban jellemzően semmilyen gyomor és bélproblémám nem volt. Kb. 5 hete hevesebb gázképződés, "bél-mortyogás" jelentkezett, majd feszengős hasi érzet, gyomortáji diszkomfort érzés, teltségérzet is megjelent. Később gyomortáji égő érzés, majd ez megjelent szegycsont alatt is, reflux-gyanús tünetekkel. Ez mellett megjelent egy sportolást nehezítő tünet is, futás közben, vagy akár csak pl. sok lépcsőzést követően is egyszerűen hamar elfáradok, elfogy a szusz, olyan, mintha "lötyögne" a gyomrom és a beleim, mintha a gyomrom nagyobb lenne, és mintha a tüdőkapacitásom ezáltal lenne kisebb. 3 héttel ezelőtti vizsgálatok szerint mellkasröntgenem negatív, általános vérképem (+amiláz) rendben van. Tapintásra a máj, hasnyálmirigy, lép rendben van. A háziorvosom szerint gyomornyálkahártya gyulladásom van. Két hete savlekötőt szedek, illetve refluxra is elkezdtem szedni gyógyszert. A reflux-gyógyszer szedését követően 3 nap után heves órákig tartó szájszárazság és néhány perc alatt kialakuló duzzanat jelentkezett a garatom tájékán, amely kb. 1, 5-2 óra alatt múlt el, naponta többször visszatérő jelenség volt, s nyelési nehézségeim is adódtak. A háziorvos gyomortükrözést javasolt. 2 napja hagytam el a reflux-gyógyszert, azóta ez utóbbi jelenség megszűnt, nyelésem közel normálissá vált, enyhe garatbeli nehezítést érzékelek. Friss fül-orr-gégész szakorvosi vizsgálat után a garatomban semmi kórós nem látható, a garat alsó részét látta valamelyest hyperaemiásnak. Jelenleg még nyaki és hasi ultrahangra várakozom. Helicobakter tesztem negatív volt. Konkrét, vagy görcsölő fájdalmam nincs. Hányingerem nincs, néha enyhe hasmenésem, néha pedig székrekedés szerű nehéz székelésem váltja egymást. A reflux-gyógyszer szedésének abbahagyását követően ismét jelentkezett a néha megjelenő szegycsont alatti égő érzés és a reggeli gyomorsavas mortyogás. Ez mellet zavaró még, hogy nem igazán tudok sportolni a légzési nehézség miatt, ill. pl. hason fekve szoktam előszeretettel aludni, azonban a feszülős érzés miatt már ez nem igazán megy, és oldalt fekve is van, hogy feszülést érzek. Itt jut eszembe, a has tájéki feszülős, vagy égő érzés - enyhe fájdalom, néha a hátamon is érződik két oldalt. Kérdezném a leírtakkal kapcsolatban szakorvosi véleményét és javaslatát, ill. indokolt/javasolt-e a gyomor tükrözés? Köszönöm válaszát!

Dr. Plósz János válasza IBS? témában

Véleményem szerint nem leszünk előrébb a tükrözéstől. Mindenképp érdemes lenne megpróbálni pre- és probiotikumot használni, legalább 1 hónapig, akár kombináltan is. E mellett a gyakori, rendszeres, nyugodt, kis étkezések tartása, illetve a rendszeres testmozgás szükséges (a jelenlegi hamarabb kifáradás mellett is) . Gyógyszeresen Duspatalin tabletta 2x1 dózisban való használata megpróbálható.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. április 14.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Hasmenéses panaszok hosszú ideje mi a...
Kedves Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy hosszabb ideje (több hónapja) rendszeresen étkezés után hasi görcseim vannak és ilyenkor laza székletem is van,...
Bélgyulladás
Jó napot! Nagyjából 3 hete fáj bal oldalon a bordák alatt, kissé köldök irányában. Évekkel ezelőtt felfedezték, hogy vastagbél kiboltosulásom van, ami...
Ételdarabok a székletben?
Tisztelt Doktor Úr! Tegnapi nap folyamán történt velem, hogy kb. 12 óra környéken ettem rakott krumplit, majd este 19 óra környékén megint ettem, mellé...
Hasmenéses probléma
Tisztel Doktor úr! Augusztus eleje óta napi 3-5 alkalommal járok wc-re, székletem nem teljesen híg, de kis darabos, széteső. Általában étkezés után vagy...
Penészgomba
Tisztelt Doktornő! Pár nap után a lakásomba hazaárve észrevettem, hogy a citromok megpenészedtek., Amikor megemeltem, hogy kidobjam őket, mindent beterített...
Agykéreg gyulladás
Tisztelt doktor/ doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy: agykéreg gyulladás létezik vagy ilyen nincs? Azt tudom, hogy van agyvelő és agyhártya- gyulladás, de...