10 éves gyermek viselkedése

Tisztelt Doktornő! Lassan egy éve vagyok együtt a párommal, ő 40 éves és előző házasságából van egy 10 éves kisfia (5 éve vált el), én 26 éves vagyok. Saját frusztráltságom miatt fordulok most Önhöz, ugyanis ez az első olyan kapcsolatom, amelyben egy "hozott gyermek" is szerepel, és bizonyos dolgokat nem értek, illetve nem tartok normálisnak, pedig lehetséges, hogy azok, csak én másként értékelem őket. A kisfiú értelmes, jó tanuló, korához képest mentálisan talán túlságosan is fejlett. A felnőtt beszélgetések állandó résztvevője, amit olykor jópofának, de van, hogy rettentő idegesítőnek találok, mivel a folyamatos belekérdezés, okoskodó megjegyzések hozzáfűzése olyan témákban, amik őt nem érintik, szerintem nem helyénvaló, de valahogy az apja egyenrangú félként kezeli minden téren, és sosem szól neki, hogy itt most bizonyos dolgok nem rá tartoznak. Szellemileg tehát jól fejlett, de, ami a többit illeti, olyan benyomásom támad, mintha egy óvodás gyerekkel állnék szemben. A kisfiú az anyjánál lakik, egy utcára tőlünk, így gyakran látom, főleg a nyári szünetben. Zöldséget, gyümölcsöt, tejtermékeket egyáltalán nem fogyaszt, alig hajlandó valamit megenni, amit főzök, így kénytelen vagyok virslivel, rántott csirkemellel és rizzsel vagy sültkrumplival, főtt tésztával, édes péktermékkel, vagy felvágottas szendviccsel etetni. Ez meg is látszik, nem egy életerős kisfiú benyomását kelti, sápadt, testileg a korához képest fejletlen, és elég passzív. Párommal próbáltam beszélni erről, és bár belátja, hogy valóban nem helyes a gyerek táplálkozása, tenni ellene nem kíván, én pedig felhagytam a próbálkozásokkal. A másik probléma a gyermek önállótlansága. Gyakorlatilag mindenhez az apja segítségére van szüksége, a virsli felvágásától kezdve a fürdésen, és öltözködésen át az altatásig. Ha itt van az apjánál, ketten alszanak az egyszemélyes gyerekágyon, mert a "pici" nem tud egyedül elaludni. Nekem már ez is elég bizarr, hogy egy ennyi idős fiú az apja testéhez simulva alszik, de múltkor megláttam, ahogy az apukájával szájra puszit adnak egymásnak, ami mégjobban sokkolt. Egyébként az apját nem "apának" szólítja, hanem a keresztnevén. A párom szerint a gyerek "még olyan kicsike" és ahogy mondani szokta "gyereklelkű", majd kinövi ezeket a dolgokat. Szerintem pedig nem a korának megfelelően van kezelve, ezért úgy is viselkedik, mint egy óvodás. Ezt akárhányszor felhozom, a párom támadásnak veszi és általában heves vitába torkollik a dolog. Persze felmerül bennem is, hogy mi közöm hozzá, nem az én gyermekem, viszont ha a közös jövőnkre gondolok, egyértelműen nem ez az az apa-modell, amit a gyerekeimnek szeretnék majd. Vagy talán csak túlreagálom a dolgot? Kérem, segítsen megérteni, hogy ezek normális dolgok e és majd kinövi, illetve ha nem azok, akkor, hogyan tudnám jobb belátásra bírni a páromat, akit nagyon szeretek és komolyan gondolom vele, viszont a fennálló helyzet olyan akadályokat gördít elénk, amiknek egyébként nem feltétlenül kellene ott lenniük. Köszönettel,

Dr. Pálvölgyi Rita válasza apa-fiú kapcsolat témában

Tisztelt Kérdező, Abban valóban igaza van, hogy a leírt jelenségek nem egy 10 éves fiú életkorának megfelelőek. Azt gyakran látni, hogy elvált szülők igyekeznek a gyerekükkel minden módon szoros kapcsolatot építeni. A leírtak képezhetik ennek a törekvésnek a részét. Úgy tűnik, hogy nehezen lehet ezen változtatni, hiszen ez a kapcsolat mindkettőjük igénye lehet. Ugyanakkor mégis érdemes elmondani, hogy Ön, hogyan látja a helyzetet, min kéne változtatni. Ha a szülők is látnak problémát a kisfiú fejlődésében, lehet Nevelési Tanácsadó szakemberéhez fordulni. Üdvözlettel.

Tőle szeretnék kérdezni