Allergia, HANO?

Tisztelt Doktornő! A neten keresgéltem az arcdagadás témakörben, és olvastam a HANO nevű betegségről; a tüneteim alapján gyanakszom rá. Az első esetem: 22 éves voltam, amikor mandulaműtétet végeztek rajtam, mert feldagadtak a kéz- és lábfejeim a duplájára, és úgy gondolták a mandula lehet az oka. Ez a tünet később nem jelentkezett. Viszont sok éve már, hogy kisebb-nagyobb rendszerességgel feldagad az arcom, a szám egyik oldala. Ez egyébként az édesanyámmal is rendszeresen előfordul - ez is elgondolkodtatott, mivel a nőági öröklésről is volt szó a cikkben. Ilyenkor, ha belenézek a számba, az arcom belső felén látszik, hogy a hús megduzzadt, kívülről az arc-rész puffadtsága látszik. Tapintásra a duzzadt rész keményebbnek érződik, mint másutt. A tüneteket nem tudom igazán beazonosítani bizonyos ételek fogyasztásával, de gyógyszerszedéssel talán. Ha bármely fájdalomcsillapítóból egynél többet veszek be, akkor előfordul. Tavaly például vállfájdalomra írt a reuma orvos gyógyszert. A harmadik napon jelentkezett az arcdagadás. Váltottunk egy másik gyógyszerre, ezzel is ugyanaz történt. A tünetek jelentkezésekor régebben Xizalt, mostanában Lertazint szoktam bevenni, ha nagy a dagadás, még Kalcium pezsgőtablettát is. Egy-két nap alatt elmúlik a dolog., De bármikor újra előjön: napok múlva, de van, hogy csak hetek múlva. Másfél hete szívrohamom volt. Most három új gyógyszert is szedek, talán ezek is bejátszanak.. Ma éjjel is arra ébredtem, hogy dagad az arcom jobb fele. (Rendszerint a jobb oldalon jelentkezik a tünet.) Ezenkívül Frontint is szedek, ha napi egyet használok, még OK, de a másodiknál már baj van. Egy másik idevágó tünetem a hirtelen fellépő nagyon erős hasmenés. Mivel a 40-es éveimben pánikbetegséggel kezeltek, és stressz hatására szinte mindig fellép egy azonnali hasmenés, eddig ennek tulajdonítottam, de most elgondolkodtatott, hogy a HANO betegségnek is vannak hasonló tünetei. Kérem, adjon tanácsot, vonatkozik/vonatkozhat-e rám a HANO betegség, és mi a teendőm a kivizsgálással kapcsolatban? Küldök egy friss "szelfi"-t is, most így nézek ki. Üdvözlettel.

Dr. Hangonyi Csilla válasza HANO? Allergia? témában

Kedves Zsuzsa! Rendszeresen visszatérő tünetei mindenképpen lapos kivizsgálást tesznek szükségessé. Nincs kizárva gyógyszerallergia sem. Allergológiai-Immunológiai szkrendelést kell felkeresnie a diagnózis felállításához. Üdvözlettel.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. október 03.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Véralvadásgátló-hatás
Tisztelt Doktornő! A véralvadásgátló-hatás érdekelne engem, ugyanis több teát is használok, ezek mellé kurkumin tablettát szedek a daganetellenes hatása...
Ultraszenzitiv CRP
Tisztelt Doktor Úr! Férjem 52 éves, van egy kevés túlsúlya, de nem vészes. Rendszeresen úszik, igyekszünk egészségesen étkezni. A koleszterin értékei pont...
Penészgomba
Tisztelt Doktornő! Pár nap után a lakásomba hazaárve észrevettem, hogy a citromok megpenészedtek., Amikor megemeltem, hogy kidobjam őket, mindent beterített...
Agykéreg gyulladás
Tisztelt doktor/ doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy: agykéreg gyulladás létezik vagy ilyen nincs? Azt tudom, hogy van agyvelő és agyhártya- gyulladás, de...
Baleseti táppénz
Tisztelt Válaszadó! Eltört a lábam, mivel próbaidőn voltam a munkáltatóm 3 napra rá azonnali hatállyal felmondott. Természetesen táppénzre vett a háziorvos a...
Vércsoport-szerológiai lelet értelmezés
Tisztelt Doktor nő! Visszér műtét miatt vércsoport meghatározásra került sor. Immunhematológiai státusz: Vércsoport B Rh (D) pozitív Ellenanyagszűrés...