Bél összenövés?

Tisztelt Doktor Úr! Februárban műtöttek vesedaganattal. Nem távolították el a vesét, tumorresectiót nephrectomiát végeztek. 4 nap után haematuria indult (nem kelhettem fel pár napig), ami szerencsére elmúlt., De a seb, mintegy 40 napig váladékozott, naponta jártam kötözésre, kezelésre. A szövettan rosszindulatú daganatot mutatott, de szerencsére semmilyen utókezelést nem látott indokoltnak kezelőorvosom (antibiotikumot sem szedtem egy percig sem) A hasam/alhasam viszont a műtét óta folyamatosan fáj. Nyáron voltam hasi CT-n, illetve csontizotópon. A leleten - nagy kiterjedésű kötegezettség - olvasható. Kérdeztem a műtétet végzett doktor urat, aki mondta, ne foglalkozzam vele., De mivel folyamatos "fájdalmak" vannak. voltam béltükrözésen is. Ahol mondták/írták, hogy a bélszakasz leszálló ágán nem tudtak bemenni, valószínű összenövés van. Hová tudnék fordulni? Ha állok, mintha dinnye lenne a hasban. Gyakran, minden átmenet nélkül szúró fájdalom jelentkezik. A háziorvos ortopédiára irányított (?). Forduljak sebészhez? Lehet ez a műtét utóhatása (bár 7 hónap eltelt). Okozhatja, hogy közel két hónapig "nyomkodták" a hasat (nem csak a, deréktájon, ahol a drain volt?) Köszönettel Katalin

Dr. Plósz János válasza összenövések témában

Hasi műtétek után gyakran képződhetnek összenövések a hashártyán, krónikus panaszt okozva. Az összenövések igazán csak műtét során diagnosztizálhatók és oldhatók meg. Az összenövések általában nem rögtön a műtét után okoznak panaszt hanem hónapokkal később. Ha a panasz nem szűnik és más diagnózist nem sikerül a panasz mögött találni, diagnosztikus laparoscopia lehet a megoldás.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. szeptember 26.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Véralvadásgátló-hatás
Tisztelt Doktornő! A véralvadásgátló-hatás érdekelne engem, ugyanis több teát is használok, ezek mellé kurkumin tablettát szedek a daganetellenes hatása...
Ultraszenzitiv CRP
Tisztelt Doktor Úr! Férjem 52 éves, van egy kevés túlsúlya, de nem vészes. Rendszeresen úszik, igyekszünk egészségesen étkezni. A koleszterin értékei pont...
Penészgomba
Tisztelt Doktornő! Pár nap után a lakásomba hazaárve észrevettem, hogy a citromok megpenészedtek., Amikor megemeltem, hogy kidobjam őket, mindent beterített...
Agykéreg gyulladás
Tisztelt doktor/ doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy: agykéreg gyulladás létezik vagy ilyen nincs? Azt tudom, hogy van agyvelő és agyhártya- gyulladás, de...
Baleseti táppénz
Tisztelt Válaszadó! Eltört a lábam, mivel próbaidőn voltam a munkáltatóm 3 napra rá azonnali hatállyal felmondott. Természetesen táppénzre vett a háziorvos a...
Vércsoport-szerológiai lelet értelmezés
Tisztelt Doktor nő! Visszér műtét miatt vércsoport meghatározásra került sor. Immunhematológiai státusz: Vércsoport B Rh (D) pozitív Ellenanyagszűrés...