Colon endocapsula

Tisztelt Dr. Úr Az lenne a kérdésem, hogy a colon capszulával a vastagbél tükrözést ki lehet váltani, vagy mindenképpen, mintát kel venni ha gyulladás van. Interneten olvastam, hogy a Dr.Úr végez endocapszulás vizsgálatot, ezért is bátorkodtam véleményét kikérni ez ügyben.Évek óta vannak hasi panaszaim ibs gyanúval. Gastroscopián voltam 3 éve ott biopsziát is vettek, és negatív eredményeim lettek, továbbá hidrogén kilégzési tesztem, a glutén, és az étel allergia vizsgálataim is negatívak lettek. Ez után rendeltem egy calprotect tesztet, ami pozitív lett. A gastroenterológus azt mondta ileocolonoscopiát kel csinálni, kizárni ezzel a Cron betegség gyanúját. Eléggé tartok a vizsgálattól, mert egészségügyi dolgozó révén sok negatívumot hallottam a fájdalomtól, a perforációig, az altatással és bódítással nem szeretném terhelni magam, és egy felső légúti allergiám is van enyhe garatcsorgással. A Dr.Úr szerint elég informatív a capszulás eljárás illetve a fentiekben említetten, minden esetben kel biopsziát venni? Előre is köszönöm válaszát.

Dr. Plósz János válasza capsula témában

Én nem vagyok igazán szakértő a kapszulás vizsgálatokban, de az eljárás főként vékonybél rejtett vérzésforrás illetve vékonybél Crohn betegség diagnosztizálására alkalmas. A vastagbélhez érve már nem feltétlenül bírja a kapszulák áramforrása, a teljes nyálkahártya megítélése sem sikerül általában valamint ahogy írta, szövettani, mintavételre nincs lehetőség. A colonoscopia akár bódításban, akár altatásban nagyon jól menedzselhető, nem kell tartania tőle.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. augusztus 05.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Ultraszenzitiv CRP
Tisztelt Doktor Úr! Férjem 52 éves, van egy kevés túlsúlya, de nem vészes. Rendszeresen úszik, igyekszünk egészségesen étkezni. A koleszterin értékei pont...
Penészgomba
Tisztelt Doktornő! Pár nap után a lakásomba hazaárve észrevettem, hogy a citromok megpenészedtek., Amikor megemeltem, hogy kidobjam őket, mindent beterített...
Agykéreg gyulladás
Tisztelt doktor/ doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy: agykéreg gyulladás létezik vagy ilyen nincs? Azt tudom, hogy van agyvelő és agyhártya- gyulladás, de...
Baleseti táppénz
Tisztelt Válaszadó! Eltört a lábam, mivel próbaidőn voltam a munkáltatóm 3 napra rá azonnali hatállyal felmondott. Természetesen táppénzre vett a háziorvos a...
Vércsoport-szerológiai lelet értelmezés
Tisztelt Doktor nő! Visszér műtét miatt vércsoport meghatározásra került sor. Immunhematológiai státusz: Vércsoport B Rh (D) pozitív Ellenanyagszűrés...
Máj Haemangioma első kivizsgálása
Jónapot kívánok! A párom tegnap hasi UH-n volt. Felfedeztek nála a májon egy 15 és egy 8mm haemangiomat., Mennyire adhat aggodalomra okot ez a haemangioma?,...