Izomgörcs

Tisztelt Cím! Gyártósoron dolgozom. Három lépés előre, három lépés vissza,8 órán át. Közben izom görcseim vannak a lábamban, melyek hajnaltájt szoktak jelentkezni. Egy idő után elmúlnak, és még érzem aznap a fájdalmat. MOzgással szoktam gyógykezelni. 2008-ban volt vészes magnézium hiányom. Győrben dolgoztam, az Audi logisztikai területén, targoncavezetőként. Sokat túlóráztam, aludni jártam haza. Azóta próbálom pótolni a hiányt. Eleinte pezsgő tablettával, majd magnezium citráttal. Sajnos a panaszok nem szüntek meg. Egyoldalúan táplálkoztam. Tejterméket alig fogyasztottam, mivel mindig hasmenés volt a vége. Halról ne beszéljünk, mert otthon az fizikai dolgozónak megfizethetetlen. Kicsit jobb volt, amikor üzemi konyhán vásároltam az ebédem. Majd jött egy munkanélküli időszak, amikor feketén dolgoztam. Sajnos a sok mirelit étel és a kóla elsavasította a szervezetemet. Ekkor tanultam meg főzni. Azóta is gyakorlom. Mióta külföldön élek, kezdem bevezetni az étrendembe a csokoládét, halat, tej termékeket, kókusztejet. Igyekszem minél többet mozogni. Hétvégente gyalogtúrázom a közeli erdőkben. Rendszeres fogyasztója lettem a góji bogyónak. Lassan javulok. Hétfőn kezdek egy karate tanfolyamot. Szeretném megkérdezni, hogy mire kell figyelnem, és hogy mit tehetek az egészségemért? Tisztelettel Szalai Tibor

Dr. Szanyi Andrea válasza Étrend témában

Kedves Kérdező! Az egészséges táplálkozás része a tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök rendszeres fogyasztása, melyet a leírtak szerint megpróbál az étrendjébe illeszteni. Fontos, hogy rendszeresen megfelelő, mennyiségű folyadékot is fogyasszon. A goji bogyó napjainkban divatos, Kínából származó termék, mely C és A vitamint is tartalmaz. A csokoládé fogyasztása nem feltétlenül szükséges a napi étkezések során, nagyobb, mennyiségben nyilván nem ajánlott. Egészsége megőrzése érdekében évente, ha nem történne meg, menjen el szűrővizsgálatokra.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. március 04.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Kiegeszito kezeles kemoterapia,...
Kedves Doktornõ, Edesanyamnal kb 1 honapja vegbeldaganatot diagnosztizaltak, mely rosszindulatunak bizonyult a szovettani vizsgalat alapjan. Az elvegzett CT...
Vastagbél műtét utáni étkezés
Tisztelt Doktornő! 5 évvel ezelőtt átestem egy vastagbél műtéten kemóval sugárral stb. 5 évig tünetmentes voltam és most kijött egy kezdődő rosszindulatu...
Gyomorfekély, reflux és hőemelkedés
Tisztelt Dr. Plósz János! Édesapám 1 hete volt gyomortükrözésen, és gyomorfekélyt diagnosztizáltak nála, valamint refluxot. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen...
Epekő műtét után ehetem e a...
-majonézes hidegtálak, pl. tojás saláta, sajtsaláta napi 15 dkg? -rizs natúr, paradicsommal 12 dkg? -burgonya főzelék kefirrel, joghurttal? -joghurt,...
Hatékony étrend összeállítás edzéshez,...
Üdv. Lényegében egy étrendre lenne szükségem, amivel teljesértékű tápanyagokat fogyasztok a lehető leg kevesebb testen belüli emésztéssel (legalábbis a...
Táplálkozás suncumar szedése esetén
Tisztelt Cím! Syncumar szedése mellett fogyaszthatok-e rendszeresen fokhagymát, 1-2 gerezd és sütőtököt? Válaszukat előre is köszönöm.