Szakvélemény kérése

Tisztelt Szakértő! Ebben az évben voltam egy magán laboratóriumban, ahol Laktázgén C13.9kbT polimorfizmusa - szájnyálkahártya-törletet végeztek. Ennek eredménye: 1: allél: C 2: allél C fenotípus: Laktózintoleráns Módszer: kinetikus PCR taqMAN próbákkal. Kaptam a labortól egy kiértékelést is, mely szerint CC allélt mutatott ki mindkét lókuszon, amiben leírják, hogy 10 éves kor felett ajánlatos elkerülni a tejcukrot tartalmazó ételeket, vagyis laktózintoleráns vagyok. Szakvéleményt erről nem adtak, csak egy mellékletet, amiben ezt leírják. Ezután megkerestem egy gasztroenterológus orvost, aki figyelembe sem vette ezt az eredményt, hanem elküldött hidrogén kilégzéses vizsgálatra, ami szintén Laktóz intoleranciát mutatott ki. Az igazolást azonban csak attól a naptól adta ki, amikor nála megjelentem, mondván, hogy ilyen minden 10. embernek van ebben a korban. Több helyen olvastam, hogy a CC genotipus /DR. Fodor Flóra írásában/ írja hivatkozzunk az ilyen típusnál 5 évvel ezelőtt is fennált. A kérdésem az volna, hogy a személyi adókedvezmény esetén, 5 évre vissza lehet-e igényelni a laboreredmény alapján, mivel azt is vezető genetikus írta alá, vagy csak attól kezdve, ahonnan a szakorvos a hydrogén kilégzéses vizsgálatot végezte, és adott adó igazolást? Nekem ezzel járó tüneteim évek óta megvannak, csak nem tudtam, hogy adókedvezmény jár utána, pláne nem, hogy 5 évre is visszalehet igényelni. Válaszukat előre is köszönöm!

Dr. Árki Ildikó válasza adókedvezmény témában

Tisztelt Kérdező! Én azt szoktam javasolni, hogy minden ilyen és hasonló esetben kérjenek írásban állásfoglalást a NAV-tól, de én is elküldöm Önnek a jogszabály értelmezésemet. Kérdésére a 49/2009 EüM rendelet "a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról" adja meg a választ, amely szerint az adókedvezmény igénybevételéhez a szakorvosi dokumentáció kiadásának dátuma vehető figyelembe. Tehát jogértelmezésem szerint a betegség megállapításának és szakorvosi dokumentációjának időpontjától igényelhető az adókedvezmény. (Ez abban az esetben lehetne 5 évre visszamenő, ha már öt évvel ezelőtt is rendelkezett volna szakorvosi dokumentációval a betegség megállapításáról) Küldöm Önnek a vonatkozó rendeletet. Melléklet a 49/2009. (XII. 29.) EüM rendelethez Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevételére jogosító igazolás adattartalma A súlyosan fogyatékos személy természetes személyazonosító adatai, lakóhelye, adóazonosító jele Az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátuma A súlyos fogyatékosság véglegességének vagy ideiglenes jellegének megállapítása Ideiglenes igazolás kiállítása esetén az igazolás hatályának megállapítása Az igazolás kiállításának dátuma Az igazolást kiállító szakorvos/háziorvos aláírása

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2019. április 09.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Adóvisszatérítés Bechterew kór
Jó napot! Az alábbi kérdéssel fordulok önhöz. 2016 óta éjszakai, reggeli hát és derékfájással küszködöm mely napközben sem múlik el teljesen. Ezek miatt...
Adójóváírás
Tisztelt Doktor Nő! Szeretném megkérdezni, hogy nekem van Idült obstructiv tüdőbetegségem/J4490/és Nem-allergiás asthma/J4510/ ezek a betegségek 2017-óta...
Fogyatékossági Adó kedvezmény el...
Tisztelettel dr nő. 2018 01 31 műtötték aorta szívbillentyűvel. Az volna a kérdésem, hogy jár-e nekem adokedvezmény. Van BNO kódom. I352
BNO kód idült légzési elégtelenség
Tisztelt Doktor nő! Az előbbi kérdésemmel kapcsolatban szeretnék kérni egy kis kiegészítést, miszerint a J961 BNO kódra (idült légzési elégtelenség) jár az...
BNO kód idült légzési elégtelenség
Tisztelt Doktor Nő! Szeretném megkérdezni, hogy nekem van Idült obstructiv tüdőbetegségem és Emphysemám, hogy a csatolt lelet alapján véleménye szerint...
Szívbetegségek, adókedvezmény
Tisztelt doktornó! Veleszületett szívproblémával (aorta billentyű fejlődési rendellenessége) 2010-ben egy sikeres műtétet követően aorta műbillentyűt kaptam....